Hirdetés

Továbbképezte a tanárokat a Microsoft

Hirdetés

Az idén – augusztus 22. és 24. között – tizenegyedik alkalommal rendezte meg a Microsoft nyári tanártovábbképző kurzusát a Budapesti Műszaki Egyetemen. A rendezvény célja minden évben az, hogy segítse az informatikatanárokat a naprakész információ átadásában, a rendszergazdákat pedig az új informatikai megoldások bevezetésében és hatékony működtetésében.

A háromnapos ingyenes képzésen 400 számítástechnika-tanár és iskolai rendszergazda elkülönített csoportokban, testre szabott tematika alapján ismerkedhetett meg a szoftvercég újdonságaival. Az akkreditált eseményen külön szekció foglalkozott számítástechnika-oktatási és az infrastruktúra-üzemeltetési feladatokkal, az előadások után pedig laborgyakorlatok formájában nyílt mód a hallottak gyakorlatban történő kipróbálására is. A Windows Vista és Office2007 mellett szó esett a számítógépes biztonságról és menedzsmentről, valamint a középiskolai programozásoktatásról és az informatikai érettségi tapasztalatairól is.

„A Microsoft Társ a Tanulásban (Partners in Learning) programja az elmúlt négy évben a programban részt vevő 101 országban több millió tanár és diák képzését segítette elő” – mondta a rendezvény megnyitóján Teo Milev, a program közép- és kelet-európai vezetője, aki egyben elismerését fejezte ki a pedagógusok felé is, akik szabadidejükben vettek részt rendezvényen.

Azóta történt

Előzmények