Hirdetés

Kamuzik a Skype?

Hirdetés

Európában csütörtöktől egészen szombat reggelig egyáltalán nem vagy csak akadozva működött a Skype, amit a szolgáltatást fejlesztő – és az eBay tulajdonában lévő – vállalkozás váratlan események sorozatára és egy ezek kapcsán felfedezett szoftverhibára kent. A felhasználók és szakértők egy része viszont úgy gondolja: a tegnap publikált hivatalos magyarázat illogikus és elégtelen.

Amint megírtuk, a Skype szerint a kínosan hosszúra nyúlt üzemszünet kiváltó oka az volt, hogy közel egy időben rengeteg felhasználó indította újra a számítógépét a rendes, havonta kiadott Windows-patchek automatikus telepítését követően. Az így csökkentett erőforrásokkal üzemelő peer-to-peer hálózatot az újraindításokat követően elárasztották a bejelentkezési kérések. Ez azonban önmagában nem okozott volna ilyen súlyos kimaradást, mert a hálózatot úgy tervezték, hogy meggyógyítsa önmagát. Az események láncolata révén viszont kiderült: egy kritikus hiba található a hálózati erőforrásokat elosztó algoritmusban – ezért az „öngyógyító funkció” nem működött kellő sebességgel, a felhasználók ezért nem tudták két napon át használni a szoftvert.

Egyesek szerint a magyarázat elsősorban ott sántít, hogy a windowsos javításokat nevezi meg a láncreakció kiindulópontjaként. Mert – állítják a szkeptikusok – a Microsoft már 2003 októbere óta, amikor a Skype még csak béta-tesztelés alatt állt, folytatja azt a gyakorlatot, hogy minden hónap második keddjén juttatja el a patcheket a Windows-használók számítógépeire – már ha azok aktiválták az automatikus frissítés funkciót. Azt tehát aligha lehet mondani, hogy a Skype-ot váratlanul érte az e havi javításcsomag. Arról nem beszélve, hogy a leállás csütörtökön történt, – attól függően, hogy milyen időzónáról beszélünk – egy vagy két nappal a patchek kiadása után.

Az igazság odaát van

Mivel komoly sajtónyilvánosságot kapott, az ügyben a Microsoft is megszólalt. A cég közölte: az augusztusi javítócsomag semmiben sem különbözött a korábbiaktól, és miután a Skype megkereste őket, arra is fény derült: egyetlen patch sem okozhatta a hibát. A legtöbb fontos Microsoft-javítás az operációs rendszer újraindítását követeli meg, e tekintetben sem volt semmi különbség a korábbiakhoz képest.

Andrew Hansen, akinek cége a Skype hálózatát használó szoftvereket fejleszt, a PC Worldnek csalódottan azt mondta: „A PR-ügynökségük által kiadott anyagnak semmi értelme. A legrosszabb, amit tehetsz, ha a problémát megpróbálod egy sajtóközleménnyel eltusolni.” A lap által megkérdezett biztonsági szakértő további kételyeket fogalmaz meg. John Bambenek szerint – még ha nem is támadás áldozata lett a hálózat – sok magyaráznivalója lenne a cégnek. Miért nem történt ilyesmi korábban? Pontosan mi volt a hiba, és mit tett a Skype azért, hogy ilyen leállás ne történjen többé? – sorolja a kérdéseket. „Egy dologban vagyok csak biztos: a Skype eltitkol valamit” – mondta.

Mások szerint az eset jól példázza a peer-to-peer hálózatot használó kommunikációs technológia kiforratlanságát. „A múlt hétig nagyon sok vállalat érdeklődött a Skype és a hasonló szolgáltatások iránt. Az, hogy a rendszer ilyen hosszú ideig állt, jól mutatja, hogy ezek nem opciók a vállalatok számára” – mondta az eWeeknek a Forrester Research elemzője, Sally Cohen.

A Skype egyébként ma – alighanem elsősorban azért, mert több híradás is úgy értelmezte a közleményüket, mintha a Microsoftra hárítanák a felelősséget – újabb magyarázatot tett közzé az üzemszünetnek szentelt blogban. Ez azonban csak a redmondi szoftvervállalatot menti fel, válaszokat a kétkedők által feltett kérdésekre továbbra sem ad.

  • Kapcsolódó cégek:
  • eBay

Azóta történt

Előzmények