Hirdetés

Kidurrant a Skype-lufi?

Az eBay tegnap bejelentette, hogy a Skype egyik alapítója és elnök-vezérigazgatója lemondott a p2p-szolgáltás vezetői funkciójáról, feladatát az eBay egyik vezetője veszi át ideiglenesen, Niklas Zennström pedig egy nem operatív beosztást kapott a Skype igazgatótanácsában.

A nemrég kínos szolgáltatás-kiesést produkáló Skype-ot 2005-ben 2,6 milliárd dollárért vásárolta meg az eBay, bár sokan kritizálták ekkoriban az akvizíció tervét, pontosabban túlzottnak találták a vételárat. A Skype a legutóbbi negyedévben 90 millió dolláros bevételre tett szert, s körülbelül 220 millió felhasználójuk van az egész világról. Ennek ellenére Meg Whitman júliusban elismerte, hogy a p2p-szolgáltatás nem tudja teljesíteni a vállalat vezetői által elvárt szintet.

A most közzétett adatok szerint az eBay a Skype kapcsán kénytelen 1,43 milliárd költséget elkönyvelni. Az eredeti adásvételi megállapodásban szerepelt az is, hogy ha a Skype teljesíti a megállapított üzleti elvárásokat (a profit és a felhasználói szám meghatározott növekedését), akkor a vételáron felül maximálisan további 1,7 milliárd dollárt kapnak a részvényesek. Ebből most 530 milliót fizettek ki, ez is része a költségeknek.

A jelenlegi helyzetet elemezve az eBay vezetői kijelentették, hogy hibás döntést hoztak a Skype felvásárláskor, jelentősen túlértékelték 2005-ben, s becslésük szerint körülbelül egymilliárd dollárral többet fizettek érte a valós értékénél (a készpénzben és részvényekben kifizetett vételár, valamint a részvényeseknek tett kötelezettség összességében közel 4,1 milliárdos kiadást jelent az eBay számára).

A Business Week által megkérdezett szakértők szerint radikálisan meg kell változtatni a Skype üzleti modelljét, ha nem akarják véglegesen csődbe vinni ezt a vállalkozást.

  • Kapcsolódó cégek:
  • eBay

Azóta történt

Előzmények