A hagyományoknak megfelelően idén is két kategóriában – „Az Év Informatikai Cégvezetője”, valamint „Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója” – versenyeztek az informatika szakemberei. A 2005. évi teljesítménye alapján az „Év Informatikai Cégvezetője” díjat Lakatos István (Műszertechnika zRt.), az „Év Fiatal Informatikai Vállalkozója” díjat pedig Szőke Márton (Indextools Kft.) vehette át. A díjat ünnepélyes keretek között Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, és Kovács Zoltán, az IVSZ elnöke adta át a nyerteseknek 2006. június 8-án a Barabás Villában.
Hirdetés
„Az Év Informatikai Cégvezetője” kategóriában Lakatos István a Műszertechnika zRt. vezetőjeként kimagasló menedzseri teljesítményéért vehette át az IVSZ vándordíját, a vezetői kvalitásokat szimbolizáló karmesteri pálcát. A Műszertechnika zRt. Lakatos István vezetése alatt a cégcsoport számítástechnikai cégének (Euro One Rt.) jelentős forgalom- és nyereségnövelését érte el, a korábbi évekre nem jellemző nagy volumenű projektek meghonosításával és így ismét a számítástechnikai cégek élvonalába került. Lakatos István korábban az Ernst & Young, az Év üzletembere 2004 díjkiosztón a „Merész újító” különdíját érdemelte ki. A versenyben Kmetty József, a Kürt Zrt. vezérigazgatója és Hegedűs Gábor, a Sun Microsystems Kft. ügyvezető igazgatója végzett dobogós helyen.
„Az Év Fiatal Informatikai Vállalkozója” a 28 éves Szőke Márton lett, aki az Indextools Kft. vezetőjeként felismerve a web analitikai piac igényeit nagyvállalati piacra pozícionálta át cégét erőforrásaik átcsoportosításával. Szőke Mártonnak ez az első szakmai díja s így nagy örömmel vette át a vezetői kvalitást szimbolizáló karmesteri pálcát. Dobogós helyen végzett Csiszér Béla, a Sicontact Kft. ügyvezető igazgatója és Darmai Gábor, az Alerant Zrt. BEA disztribúciós igazgató.
Balról: Kóka János, Lakatos István, Szőke Márton, Kovács Zoltán
Az IVSZ először 1997 végén írta ki ezt a pályázatot, azzal a céllal, hogy minden évben díjazzon két kiemelkedő informatikai menedzsert, akik tevékenységükkel jelentős mértékben hozzájárultak a hazai informatika fejlődéséhez. A Díjat Gyurós Tibor emlékének adózva, az ő életművének legmeghatározóbb értékei mentén, elsősorban a gazdasági sikerességet honorálva, a jelöltnek a hazai informatikai társadalom építésében való személyes hozzájárulását vizsgálva ítéli oda a független tagokból álló Bíráló Bizottság.