Feltörték és lemásolták az irániak az amerikai drone-t

Az iráni Mehr hírügynökség jelentése szerint Amír Ali Hadzsizadeh tábornok, a Forradalmi Gárda parancsnoka egy televíziós interjúban közölte, hogy a tavaly megszerzett amerikai kémrepülő által tárolt adatok megfejtése az utolsó fázisába érkezett, ezt a gépről megszerzett információk egy részének nyilvánosságra hozatalával bizonyítani is tudják: a tábornok az interjúban a drone korábbi misszióiról közölt információkat, hogy igazolja az adatok megszerzését. Hadzsizadeh az is elmondta, hogy a megszerzett repülőt azóta már le is másolták.

Ahogy annak idején beszámoltunk róla, az iráni hadsereg valamilyen módon szinte sértetlen állapotban szerzett meg egy amerikai, a Lockheed Martin által gyártott, RQ-170, „Sentinel” típusú pilóta nélküli repülőgépet (Unmanned Aerial Vehicle – UAV, közkeletű nevén: drone). A megszerzés módja azóta is vitatott, nem tudni, hogy egyszerűen lelőtték, vagy pedig valamilyen hackelési módszerrel tudták magukhoz irányítani.

Az irániak ezzel a bejelentéssel is azt kívánják bizonyítani, hogy technológiailag (tudásban legalábbis) nincsenek lemaradva az amerikaiaktól. Az USA-ban ugyanakkor a felszínen a politikusok mind a mai napig nem veszik ezt komolyan, Joe Lieberman szenátor, a katonai bizottság tagja azt nyilatkozta, hogy mindez csak kommunikációs visszavágás, tényleges tartalom nélkül.

Azóta történt

  • Civil UAV: potenciális rakéták a légtérben

    A terrorveszélytől való általános rettegést is kihasználja egy kutatócsoport, hogy felhívják a figyelmet a drónok civil felhasználásának kockázataira.

  • Jönnek a víz alatti drónok

    Az amerikai hadsereg sokat vár a tengeren használható, emberi jelenlét nélkül működő eszközöktől.

  • Vadászati engedély drónokra

    A nagy vihart kavart javaslat szerint az amerikai kisváros polgárai 25 dollár megfizetése után jutalomért lőhetnék ki a kormányzati gépeket.

Előzmények