Magyar büszkeség: a Gramofon Online

Habár egy díj megítélése mindig is kétséges, de most nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a Neumann Nonprofit Kft. szolgáltatása, a Gramofon Online megérdemelten kapta meg a kultúra kategória különdíját az Internet Marketing Klub és a Magyar Marketing Szövetség által meghirdetett Év Honlapja 2010 versenyen.

A Gramofon Online valóban azon kevés számú szolgáltatás közé tartozik, mely tényleg azt nyújtja, amit elvárhatunk egy felhasználóbarát online adatbázistól, és eközben roppant fontos kultúrmissziót hajtanak végre: megmentik és az új média számára kezelhetővé teszik a korai magyar hangfelvételeket – és csinálják ezt elkötelezettségből, mivel anyagi kereteik erős korlátokat állítanak eléjük. Az idén márciusban indult online szolgáltatás célja, hogy a Magyarországon 1962-ig készült, nagyjából 50 ezer, 78-as fordulatszámú gramofonfelvétel korlátozás nélkül, ingyenesen hozzáférhető legyen az interneten. A honlap készítői bíznak benne, hogy a létrejövő gyűjtemény lefekteti az alapokat egy alulról építkező nemzeti hangtár számára.

A naponta új tartalmakkal bővülő Gramofon Online adatbázisában előadók, szerzők, műfajok, évszámok és gyártók szerint szűkíthetők és rendezhetők a hallgatható, de nem letölthető tartalmak. A sokszor recsegő, korabeli felvételeket három digitális szűrőn áteresztett, javított hangminőségben szólaltatja meg a weboldal, de természetesen az eredeti változatok is elérhetők mindenki számára. A regisztrált felhasználók számára a felvételek egyenként véleményezhetők és szabadon címkézhetők, kedvencként tárolhatnak el számokat, és listákat állíthatnak össze, melyeket meg is oszthatnak másokkal. A látogatók saját gramofonlemezeik felvételeivel maguk is könnyedén gyarapíthatják az archívumot.

Azóta történt

Előzmények