Rossz napja volt a Google-nak

2013. május 23. valószínűleg nem kerül be a cégtörténet piros betűs napjai közé a Google-nál, ugyanis egyrészt újra alulmaradtak egy eljárásban, mely Motorola-szabadalmat vizsgált, másrészt pedig kiderült, hogy egy újabb nagy versenyügyi vizsgálat készül a vállalat ellen az Egyesült Államokban.

A többéves szabadalmi viaskodás a Microsoft és a Motorola között zajlott, a pereskedést a Microsoft indította, de aztán a szokásos menetrend szerint a cégek oda-vissza perelték be egymást. A most szóban forgó ügyben idén már kimondta egy bíró, hogy a Microsoft az Xbox konzol esetében nem sértette meg a Motorola vezeték nélküli p2p adatátviteli technológiáját érintő szabadalmat, tegnap az amerikai kereskedelmi felügyelet egyik fontos szerve (International Trade Commission – ITC) erősítette meg ezt a határozatot, ezzel egyúttal elutasította a termékekre kért importtilalmat.

Versenyügyi vizsgálat?

Az említett pereskedés csak közvetetten érintette a Google-t, mivel még a Motorola Mobility felvásárlása előtt indult, ám a másik eljárás, melynek a lehetősége tegnap felmerült, már sokkal komolyabb következményekkel járhat, ugyanis belső források tegnap több lapnak is kiszivárogtatták, hogy a másik fontos amerikai piacfelügyeleti szervezet (Federal Trade Commission – FTC) versenyügyi vizsgálat előkészítését kezdte meg a cég ellen. (Azt érdemes megemlíteni, hogy ez a pletyka már 2011 közepén egyszer már szárnyra kapott.)

Egy másik, évekig tartó trösztellenes vizsgálat nemrég zárult le a Google-lal szemben. Ebben azt nézték meg (hasonlóképp a még zajló európai eljáráshoz), hogy a vállalat a keresőtechnológiával visszaél-e, kihasználja-e kvázi monopolhelyzetét a verseny korlátozására, saját érdekei érvényesítésére. A bizottság végül nem talált bizonyítékot törvényellenes magatartásra, az eljárás szankciók nélkül zárult le.

Növekvő részesedés, évente többmilliárdos bevétel

A most szóban forgó vizsgálat tárgya a híradások szerint a Google-nak a webes hirdetések (web display advertising: a weboldalakon megjelenő grafikus és videohirdetések, bannerek) piacán betöltött szerepe, a hirdetési gyakorlata, különös tekintettel arra, hogy miként használják fel a 2007-ben megszerzett, az online hirdetésekre specializálódott DoubleClick technológiáját. Az online hirdetések terén korántsem olyan egyeduralkodó a Google, mint a keresőpiacon: az évi 15-17 milliárd dolláros költést regisztráló amerikai online reklámpiacon ők az elsők, ám ez 15,1 százalékot jelent – a Facebook szorosan mögöttük áll 14,6 százalékkal. Ugyanakkor a Google részesedése várhatóan idén felmegy 20 százalék fölé, és talán ez késztette az FTC-t egy vizsgálat megindítására. A kereskedelmi felügyelet egyébként 2007 végén 4:1 arányú szavazással ugyan áldását adta a DoubleClick több mint hárommilliárdos felvásárlására (ez volt a Google történetének talán legnagyobb értékű akvizíciója), de akkori határozatukban már jelezték, hogy a cég tevékenységét figyelemmel kell kísérni, mivel megvan az esély arra, hogy visszaélnek lehetőségeikkel.

Az FTC hivatalos értesítést egyelőre még nem küldött ki, a nevüket nem vállaló források szerint jelenleg az eljárás előkészítése folyik.

Azóta történt

Előzmények