Hirdetés

Felelősségre vonják a Google-t a Zümm miatt

Tizenegy amerikai képviselő hétfőn azzal a kéréssel fordult az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottsághoz (FTC), hogy vizsgálják meg, vajon megsértette-e a Google a fogyasztók jogait a Zümm (Buzz) nevű közösségi szolgáltatás bevezetésekor.

Hirdetés

Ahogy arról február elején az IT café is beszámolt, a világméretű felháborodást az okozta, hogy a szolgáltatást először használók online kapcsolati hálóját a Zümm megmutatta bárki számára (vagyis hogy kikkel chatel, levelez a leggyakrabban – „zümmös” fogalmakkal élve: nyilvánosan hozzáférhető volt a követők és a követettek listája). A Google gyorsan orvosolta a problémát, ám a premier így igen gyászosra sikeredett, emellett várható volt, hogy az esetnek lesznek még jogi következményei.

Az amerikai kérést (valójában feljelentést, perbe fogást, hiszen vizsgálatot kezdeményeztek) a képviselőház energiaügyi és kereskedelmi bizottságának hat demokrata és öt republikánus tagja terjesztette elő, akik levelükben leírják, hogy – számtalan dokumentált eset mellett, amikor a felhasználóknak konkrét kára származott az adatszivárgásból – általánosságban is roppant aggályosnak tűnik, ahogy a Google a felhasználók személyes adataival bánt ebben az akcióban. Négy fontos kérdést intéztek az FTC-hez, melyekre választ várnak, köztük arra kíváncsiak, hogy a Google felülvizsgálta-e az incidens után adatvédelmi szabályozását, illetve felhasználta-e a cég a Zümmön keresztül begyűjtött személyes adatokat reklámtevékenysége során. Emellett szeretnék azt is tudni, hogy a Google milyen módon tervezi az AdMob nevű, mobilhirdetésekkel foglalkozó cég beolvasztását, melynek felvásárlását nemrég jelentették be.

A Google szóvivője is reagált a beadványra, s elmondta, hogy vállalatának elsőrendű fontosságú az adatok kezelésének átláthatósága, valamint az, hogy személyes adataikkal a felhasználók maguk rendelkezzenek. Kifejtette, hogy amint világossá vált számukra, hogy valami olyasmi történt a Zümm kapcsán, ami ezeket az elveket megsértette, haladéktalanul intézkedtek.

Az biztos, hogy a kínos körülmények között történt indulás semmiképp sem tett jót a forradalminak szánt szolgáltatásnak: friss adatok szerint a Zümm iránti kezdeti óriási érdeklődés a töredékére zuhant vissza.

Azóta történt

Előzmények