Hirdetés
Miközben Amerika, Kína, az EU, Tajvan és Dél-Korea is jelentősen megerősítené a saját szerepét a chipgyártásban, a globális chiphiány továbbra sem enyhül, a legnagyobb szereplők pedig többségében úgy látják, hogy a jövő év végéig nem igazán javul majd a helyzet.
Ezt a véleményt osztja Michael Dell, a Dell ügyvezetője is. Nemrég a német Handelsblatt számára nyilatkozott az ügyvezető, aki elmondta, hogy a hiány valószínűleg néhány évig még folytatódik. Hozzátette: ha szerte a világban el is kezdenek chipgyárakat építeni, a folyamat időbe telik.
A félvezetők piacán évi 70 milliárd dolláros megrendeléssel dolgozó Dell a szektor egyik legmeghatározóbb szereplője, de Michael Dell szerint még így is prémiumot kell fizessen a cég, hogy biztosítsa a készleteket. Elárulta azt is, hogy általánosságban a régebbi és olcsóbb chipeket igazán nehéz beszerezni. Konkrétan az „egydolláros” lapkákról van szó, amelyek gyakorlatilag mindenhol használnak. Ezen felül viszont az újabb technológiákhoz sem annyira könnyű hozzájutni jelenleg – tette hozzá.