Amerikai chipgyártást akarnak a technológiai óriások

A chipgyárak kormányzati támogatása érdekében az Intel mellett többek között már az Apple, a Microsoft és a Google is lobbizik.

Az újonnan megalakult Semiconductors in America Coalition közbenjárásával immáron az olyan nagy chipvásárlók, mint az Apple, az Amazon, a Microsoft vagy a Google, az Intelhez hasonló chipgyártókkal együtt azért lobbiznak; hogy kormányzati támogatást kapjanak a chipgyárakra.

Hirdetés

Az érintettek amerikai chipgyártást akarnak, ehhez pedig további kapacitást. Így a kritikus technológia rendelkezésre állna, amikor szükségük lenne rá, tették hozzá.

Az autóipar Amerikában nagy nyomást gyakorolt a Biden-kormányra, hogy biztosítsa a chipkészleteket a gyárak számára. Bár Amerika igyekezett nyomás alá helyezni a chipgyártókat, hogy ez teljesüljön, a Reuters szerint nemzetbiztonsági törvény keretében nem szeretnék a számítógépes chipeket az autógyártók felé irányítani, mert ebben az esetben más ágazatok járnának rosszul.

Az új koalícióban a fenti cégek mellett az AT&T, a Cisco, a GE, a HPE és a Verizon is benne van, többek között. A koalíció kimondta, rossz ötlet lenne, ha a kormány egyetlen ágazatot, például az autóipart részesítené előnyben. A csoport szerint az iparág azon dolgozik, hogy helyreálljon a kereslet és a kínálat felborult aránya.

Azóta történt

Előzmények