Hirdetés

Betiltották a német Wikipediát

Hirdetés

A Wikipedia internetes enciklopédia német nyelvű változata három nap kényszerpihenő után péntektől ismét elérhető volt. Az oldal szüneteltetését bíróság rendelte el, miután egy egykori hacker szülei pert indítottak fiuk valódi nevének említése miatt – írja az AP. Hogy a közel 350 000 címszót tartalmazó tudásbázis mégis hozzáférhető, az az ingyenes enciklopédiát üzemeltető Wikimedia Alapítvány és a berlini bíróság közötti megállapodásnak köszönhető. Ennek értelmében a német domainről – melyen jelenleg mindössze egy tájékoztató olvasható – ideiglenesen az Egyesült Államokban lévő központi szerverekre költöztették át a tartalmat.

A bíróság a múlt hét keddjén döntött úgy, hogy a per lezárultáig letiltja a német Wikipediát, de – arra hivatkozva, hogy nem indokolt a teljes enciklopédia szankcionálása egyetlen szócikk miatt – felfüggesztette a tiltó határozat végrehajtását. A pert egy Tron becenéven ismert német hacker szülei kezdeményezték, akik a helyi adatvédelmi törvényre hivatkozva azt kifogásolták, hogy a fiukról szóló szócikkben szerepelt annak rendes neve is. Tront 1998-ban egy parkban felakasztva találták. (A fiatalember valódi neve a mai napig megtalálható a róla szóló német nyelvű anyagban.) A bíróság várhatóan két héten belül meghozza döntését az ügyben.

Szakértők szerint a szülők aligha lesznek képesek Tron nevének titokban tartására, főleg egy olyan weboldalon, amelyet az olvasók közössége folyamatosan szerkeszt és korrigál. Ráadásul – érvel az AP által megkérdezett szakember – a per hatására jóval többen olvassák majd el a szócikket, pedig a szülők éppen ennek az ellenkezőjét szerették volna elérni.

Azóta történt

  • Megint bajban a Wikipedia

    Ezúttal egy amerikai középiskola indított pert egy az online enciklopédiában megjelent támadó hangvételű szócikk miatt.

  • Javulni fog a Wikipedia színvonala

    A második Wikimedia Konferencián nagyszabású terveket vázolt az internetes enciklopédia atyja.

Előzmények