Az Apple bepereli a Pegasus gyártóját

A vállalatnál úgy vélik, hogy a kémszoftverek gyártóit is el kell számoltatni.

Az Apple kedden jelentette be, hogy pert indítottak az NSO Group és anyavállalata ellen, hogy az izraeli céget felelősségre vonhassák az Apple-felhasználók megfigyelése miatt.

A közleményben kiemelik, hogy a Pegasus-fertőzések kivizsgálása mellett azt is el szeretnék érni, hogy a további károkozás megelőzése érdekében tiltsák meg az NSO-nak, hogy Apple-termékeket használjanak.

Craig Federighi, az Apple szoftverfejlesztésért felelős alelnöke elmondja, hogy az NSO-hoz hasonló, államilag támogatott vállalatok dollármilliókat költenek kifinomult megfigyelési eszközök kifejlesztésére, ám gyakorlatilag nem számoltathatóak el tevékenységükkel kapcsolatban – ezen a helyzeten mindenképpen változtatni kell, közölte az alelnök. Hozzátette azt is, hogy bár az Apple termékei kiemelkedően biztonságosak, a támadók nagyon felkészültek és nagy erőforrásokkal rendelkeznek, ezért komolyan kell venni az ilyen fenyegetéseket.

Közlik azt is, hogy már korábban azonosították az NSO FORCEDENTRY nevű exploitját, és ezt a biztonsági rést már befoltozták. Jelzik azt is, hogy kevés számú felhasználónál tapasztaltak Pegasus-fertőzést, és a vállalat szerverei érintetlenek maradtak.

Bejelentették azt is, hogy a közeljövőben 10 millió dollárt fordítanak kiberbiztonsági és kibervédelmi tevékenységekre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények