Amerikai diplomaták telefonjain is jelen van a Pegasus

Még mindent homály fed, szinte senki sem nyilatkozik.

Az amerikai külügyminisztérium legalább kilenc alkalmazottjának feltörték az iPhone-ját az NSO szoftverével – tudta meg a Reuters hírügynökség négy, az ügyben tájékozott forrástól.

A nyilatkozók közül ketten azt állítják, hogy a betörések az elmúlt néhány hónapban történtek meg, és olyan tisztviselőket érintettek, akik Ugandában dolgoztak, illetve az ország ügyeivel foglalkoztak. Ugyanakkor az elkövetők egyelőre ismeretlenek. A tudósítás szerint olyan telefonokról van szó, melyeket nem egyesült államokbeli telefonszámokkal regisztráltak.

A Reuters tudósítója felhívja arra a figyelmet, hogy a korábban napvilágot látott dokumentumokból az kiderül ugyan, hogy amerikai tisztviselők is szerepeltek egy, a lehetséges célpontokat tartalmazó listán, ám ebből nem derül ki, hogy valóban végrehajtottak-e akciókat az NSO programjaival, illetve azt sem tudni, hogy az esetleges betörések sikeresek voltak-e.

A Reuters érdeklődésére az NSO közölte, hogy nincs tudomásuk arról, hogy a fent említett személyek telefonjai ellen szoftverüket felhasználták volna, de óvatosságból megszakították az érintett személyek „hozzáférését”, és kivizsgálják az ügyet.

Az ugandai amerikai nagykövetség nem kívánta kommentálni az értesülést, ahogy az amerikai külügyminisztérium és az Apple sem.

Azóta történt

Előzmények