9 milliós számla mobilinternetezésért

Hirdetés

A 14 éves ifjú hölgy az édesanyja szerződéses mobilinternetét használta a Lost című tévésorozat összes epizódjának letöltésére. Eredetileg az otthoni wifire szeretett volna csatlakozni a hálószobájából, de mivel nem járt sikerrel, kölcsönvette a szülő 3G-s modemét. A kolosszális adatforgalomnak köszönhetően mintegy 30 ezer eurónyi (körülbelül 9 millió forint) összeg került kiszámlázásra.
A horribilis csekk kisebb politikai vihart kavart, mivel a gyermek édesanyja a spanyolországi Getafe város köztisztviselője és egyben a Néppárt tagja; mobilinternet-előfizetését pedig a városházától kapta munkahelyi feladatai ellátáshoz segítségül – e módon az események rövid úton sajtótájékoztatóba torkollottak. A politikus azzal védekezett, hogy fogalma sem volt arról, mekkora költségvonzata lehet az ilyen mértékű adatforgalmazásnak. Azt is megemlítette, hogy otthon korlátlan adatforgalmú előfizetést kötöttek, és hasonló eset még sosem történt velük. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki az eset miatt, és ígéretet tett arra, hogy a kiszámlázott összeget kamatostul megtéríti a városházának.
A letöltögetés drága hobbi is lehet: egy brit férfi 2007-ben közel 13 millió forintnak megfelelő csekket kapott a szolgáltatójától 20-30 tévéműsor letöltéséért.

Azóta történt

Előzmények