Hirdetés

A routercsere önmagában kevés

Ebédbefizetés vagy internet

A miskolci Bláthy Ottó Szakközépiskolában három hónapja cserélték a Sulinetes rackszekrény tartalmát, ez némi gyorsulást hozott is az iskola életében. Bár pontos számokat nem tudott mondani Túróczi Ferenc, az iskola műszaki igazgatóhelyettese, ugyanis a tanári kar, illetve általánosságban a személyzet külön hálózaton van, ezt a UPC szolgáltatja nekik. Ha minden igaz, 4 Mbps sebességre dupláztak rá. Túróczi némi unszolásra bevallotta, hogy azért nem lennének szomorúak, ha már a következő fázis végén járnánk, amikor is megérkezhet hozzájuk is a 100 Mbps kapcsolat. Persze konkrét tervek, időpontok még nincsenek, tudom meg a háttérből segítő úrtól, aki néha kiegészíti a műszaki igazgatóhelyettes válaszait. Neki is súgnak egyébként, ő egy másik vonalban a rendszergazdával beszél. Nagyon segítőkészek voltak, de azért nem akartak közvetlen kapcsolatot biztosítani. Az iskolának egyébként 510 tanulója van jelenleg, de az nem jellemző, hogy mindenki egyszerre akarná használni a hálózatot. Igazán nagy gond még nem volt a lassú internetből, Túróczi egyetlen nevezetes esetre emlékszik, az sem a sebességből adódott, mondja. Egy tanulmányi versenyen egyszerre sok tanuló akart a hálózathoz csatlakozni, de a fogadó fél szervere minősült kevésnek a stabil kapcsolathoz.

Egy miskolci gimnáziumot is megkerestem kérdéseimmel, ők egy darabig tanácstalanul hallgatták a kérdéseimet, majd többször sikerült úgy félrekapcsolniuk, hogy megszakadt a vonal. A harmadik után nem próbálkoztam tovább. Helyette megkerestem néhány budapesti általános iskolát. Kiderült például, hogy a 18. kerületi Gulner Gyula Általános Iskola hiába van egészen jó helyzetben (felújították az épületeket, újakat húztak fel, minden tanterembe bevezették az internet-csatlakozási lehetőséget, stb.) a nagyjából 400 tanulóval működő intézményben ebédbefizetésekkor nem nagyon van internethasználat, ugyanis a titkárságnak kell az a csekély sávszélesség, amit a Sulinet biztosít.

Forrás: eMagyarország
Forrás: eMagyarország

Pest megyében egyébként még nem kezdődött meg az eszközpark cseréje, de nagy kérdés, hogy mire lesz elég a jelenlegi fejlesztés, éreznek-e majd jelentős javulást az iskolákban. Az új eszközök legalább garanciálisak lesznek, egy darabig megint nem kell házilag barkácsolni, amint azt több iskola is tette eddig. Az egyik bubapesti általános iskolában például a gondnok (aki az iskola mellett lakik) saját pénzen, magánelőfizetőként használt előfizetésével egészítik ki szükség esetén a lehetőségeket, ha például valamilyen verseny, vagy akár csak informatika óra miatt szükség van rá. Sokan azonban nem hogy a nevüket, magát a nyilatkozatot sem vállalták, "megoldjuk magunknak" morogtak többen az orruk alatt a telefonban.

Tény, hogy Nagy Miklósnak (NIIFI) igaza van abban, hogy mostanra jóval fenntarthatóbb a rendszer, mint például 2003-ban volt, akkor ugyanis 7,2 milliárdból mindössze 500 iskola ISDN kapcsolatát sikerült fenntartani. A TOP-1.1.312/1-2013 pályázat keretében beszereztek 3600 darab Cisco 892FSP típusú, GigabitEthernet portokkal rendelkező eszközt. A telepítés már tavaly novemberben elkezdődött, eddig 2469 helyen végeztek. Hamarosan Pest megyében is megtörténnek az eszközcserék, és akkor majd jöhet a következő lépés, melynek keretében 2014 első felében 962 közoktatási intézményt látnának el legalább 50 Mbps sebességű Sulinettel, majd a második félévben még 2841-et.

Magyarország lakosságának közel 50 százaléka a mai napig digitális analfabéta, ez ellen mindenképpen tenni kell - szögezte le végül a NIIFI igazgatója. Pozitív példaként hozta fel a miskolci laptop osztogatást, illetve alapvetően a Magyarország E-pont rendszert is. Sajnálatát fejezte ki, hogy közben a projekt mögül elfogyott a pénz.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények