Mit kell tudni az elektronikus adatcseréről?

Alapfogalmak

Az EDI (Electronic Data Interchange) szabványosított, strukturált, elektronikus adatcsere számítógépek között, minimális emberi beavatkozással. Strukturált alatt azt értjük, hogy az adatszerkezet előre definiált, a minimális emberi beavatkozás pedig az egyes szoftverektől függően részleges vagy teljes automatizáltságot jelent. Nagy számú dokumentumok cseréjét teszi lehetővé informatikai rendszerek között.

Az EDI-ben használt fájlformátumok többnyire szigorúan kötött szabványok felhasználásával értelmezhetőek. Ilyen a legtöbbször előforduló EDIFACT, melynek szabályait az ENSZ erre szakosodott bizottsága tartja karban. Ez garantálja többek között a széles körű nemzetközi használhatóságot.

Léteznek olyan „szabványok” is amelyeket a használóik piaci tekintélye alapján szinte szabványként kezelünk, de igazából csak technológiai irányelvek. Ilyenek az Idoc, az SAP belső formátuma vagy a VDA, a német autóiparban elterjedt formátum. Egy .csv vagy .txt kiterjesztésű fájlt nem nevezhetünk szabványos üzenettípusnak, mert nincs elfogadott struktúrája, mindenki által szabadon változtatható az adattartalom és annak felépítése. Ez nem jelenti azt, hogy ezekkel a fájlformátumokkal nem lehetne EDI rendszert megvalósítani, de az csak a felek előzetes egyeztetése szerint működhet. Egy EDIFACT formátumot használó adatcserénél erre nincs szükség, hiszen a szabvány nyílt, így bárki elérheti, és az adott struktúrának megfelelően elkészítheti dokumentumainak kódolását.

Hogyan épül fel egy EDI rendszer?

Az ügyviteli rendszerben keletkezett dokumentumokat viszonylag egyszerűen és gyorsan eljuttathatjuk partnerünkhöz, aki azzal tovább dolgozhat. De mi történik akkor, ha partnerünk más ügyviteli rendszerrel vagy más fájlformátummal dolgozik, és ezért nem képes értelmezni a mi saját formátumunkat?

Erre a kérdésre ad választ egy EDI rendszer. Az EDI kommunikáció képes emberi beavatkozás nélkül bármilyen adatformátumból bármilyen másik adatformátumba az adatokat lefordítani és azokat önállóan partnereinkhez továbbítani.

A legfontosabb üzleti dokumentumok a rendelés, a szállítólevél és a számla. Ha ezeket elektronikusan állítjuk elő és egy EDI rendszeren keresztül továbbítjuk, lényegesen növelhetjük cégünk hatékonyságát. Az EDI szoftver automatikus üzenettovábbítással lényegesen gyorsabb, mint bármilyen más papíralapú dokumentumküldés.

Elektronikus adatcsere, forgalom bonyolítására több szolgáltató is kínál egymástól eltérő megoldást. Ezek többnyire egy biztonságos adatkapcsolattal rendelkező interfészen keresztül továbbítják a dokumentumokat a megjelölt partnerekhez. Ha az üzletmenet igényli, egyes dokumentumokról visszaigazolást is kaphatunk, lehet az a számla megérkezését igazoló nyugta vagy a rendelés tételeinek elfogadása, esetleg göngyöleg visszaszámlázása. Legtöbbször a szolgáltató küldő-fogadó szoftvere az ügyviteli rendszeren kívül elhelyezett Import/Export mappába dolgozik, így bármelyik rendszerrel képes együttműködni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények