2016. augusztus 26., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Szoftver rovat

Windows 8.1 teszt

Néhány napja végre megjelent a várva várt frissítés a Windows 8-hoz. Bár hagyományos irányítással még mindig szokatlan a csempés felület, a Windows 8.1 valószínűleg a legjobb operációs rendszer, ami Redmondból eddig kikerült.

Bevezető

Múlt hét csütörtökön jelent meg a Windows 8.1 végleges változata, ami számos javítást, módosítást és újdonságot hoz magával az egy éve piacon levő Windows 8-hoz. Bár az előzetes verziót nyáron alapos tesztelésnek vetettük alá, a végleges kiadás sem kerülhette el sorsát. Lássuk tehát, milyen lett a felfrissített Windows!

Hirdetés

Mióta a Vista óta létezik a nyílt bétatesztelés gyakorlata a vállalatnál, az volt megfigyelhető, hogy a cég „erőből”, a felhasználók kéréseit, kritikáit nagyrészt figyelmen kívül hagyva a kifogásolt funkciókat nem változtatta meg. Ennek az lett a következménye, hogy a béta verziók csupán a hibakeresés, hibajavítás és optimalizálás célját szolgálták. A Vista nem szerepelt valami fényesen, és a Windows 8 esetében is voltak arra mutató jelek, hogy ha nem reagálnak, kisebb mértékben ugyan, de valami hasonló ismétlődhet meg.

A letöltés méretét több tényező is befolyásolja. A képen 64-bites, WMC-es rendszerre való frissítés érkezik
A letöltés méretét több tényező is befolyásolja. A képen 64-bites, WMC-es rendszerre való frissítés érkezik

Elsőként elindították kedvezményes frissítési akciójukat – 30 euróért lehetett Windows XP, Vista és 7 rendszerről frissíteni 8-ra 2012 októberétől 2013 januárjáig. Következő lépésként végre a felhasználói visszajelzésekre is nagyobb súlyt fektettek, így elmondhatjuk, hogy a Windows 8-cal (és inkább a 8.1-gyel) mintha új korszak köszöntött volna be a Microsoftnál. Az igaz, hogy nem a folyamat legelejétől, de az RTM (gyártásra kész verzió) megjelenését követő hónapokban már voltak jelek a közönség felé nyitásra, és Redmond el akarta kerülni a Vistához hasonló fiaskót, hamar bejelentették, hogy a Windows 8 szakít a tradíciókkal és nem egy statikus rendszer lesz. A Windows 8.1 (korábbi kódnevén Blue) fontos mérföldkő, és valóban sokkal többet nyújt, mint egy hibajavításoktól hemzsegő szervizcsomag. Ennek oka az, hogy a korábbiakkal ellentétben tartalmazza a legújabb Internet Explorert, és minden eddiginél több figyelmet szenteltek a felhasználói visszajelzéseknek. Így történt az, hogy a Start menüt ugyan nem, de a Start gombot visszaadták, és a kezdőképernyőn, az áruházon valamint az egyéb beépített alkalmazásokon is rengeteget csiszoltak.

Mielőtt neki kezdenénk, ellenőrizzük rendszerünk adottságait: a képeken az AIDA64 látható. CPUID - Utasítászkéletek
Mielőtt neki kezdenénk, ellenőrizzük rendszerünk adottságait: a képeken az AIDA64 látható. CPUID - Utasítászkéletek

Már a Windows 8-ra is jellemző volt egyfajta kettősség: ha a számítási teljesítményt és a memóriaigényt vesszük alapul, kevesebbel is beérte, mint elődje, a Windows 7 (sőt, ez a tendencia már a 7-essel elkezdődött), azonban mégis korszerűbb processzorokat követelt meg, mert a CPU-nak a PAE/NX/SSE2 utasításkészleteket is támogatnia kellett. A 8.1-es rendszer tovább szűkíti a kört, mert 64 bites változat esetében újabb kritériumoknak kell megfelelnie a központi feldolgozó egységeknek: a CMPXCHG16b, PrefetchW (AMD esetében ezt a 3DNowPrefetch helyettesíti) és LAHF/SAHF CPU utasításkészletek ismerete is alapkövetelmény lett, bár a Microsoft által hivatalosan listázott rendszerkövetelmények között ez nem szerepel. Az érintett processzorokról részletesen itt írtunk.

A Windows 8 32 bites változatára a 8.1-es frissítésnek elvileg gond nélkül települnie kell.

AIDA64, CPUID – Biztonsági jellemzők
AIDA64, CPUID – Biztonsági jellemzők

Az elsődleges indoklás a biztonság. A dolog csak azért pikáns, mert míg teljesen új Windows megjelenése esetén számítani lehet ilyesmire, az adott Windows főverzióján belüli frissítés esetében eddig nem volt ilyen mértékű szigorításra példa. A Windows Vista megjelenéséig tartó időszakban a vásárlók inkább azzal kalkuláltak, hogy az új operációs rendszer gyorsabb gépet kíván, hiszen a Windows XP-nek magasabb volt a hardverkövetelménye, mint a Millenium Editionnek, a Vistának, pedig mint az XP-nek. Az, hogy a gép processzora nem a teljesítmény, hanem egyéb ok miatt nem megfelelő, nagy meglepetés lehet, főleg akkor, ha emiatt a 8.1 egyáltalán nem hajlandó települni egy előzőleg legálisan már beszerzett és működő Windows 8-ra.

AIDA64, memória (PAE): Ha mindent rendben találtunk akkor biztosak lehetünk benne, a CPU nem lesz akadálya a frissítésnek
AIDA64, memória (PAE): Ha mindent rendben találtunk akkor biztosak lehetünk benne, a CPU nem lesz akadálya a frissítésnek

A pikantériát pedig az adja, hogy a Microsoft bejelentette: a Windows 8.0 két évig kap csupán frissítéseket, az óra pedig a 8.1 megjelenésének dátumától ketyeg. Azt le kell szögezni, hogy az imént vázolt probléma egy nagyon vékony réteget érint csak, de esetükben az a fura helyzet állhat elő, hogy legálisan frissítettek Windows 8.0-ra (mert a processzoruk ahhoz még megfelelő volt), az ingyenes 8.1 azonban már nem települ, két év múlva pedig frissítéseket sem kapnak, hacsak időközben nem cserélnek processzort. Mint említettük, tudjuk, hogy ez keveseket érint, de lapcsaládunk fórumán is akad olyan felhasználó, aki belefutott ebbe a problémába.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2016 PROHARDVER Informatikai Kft.