Ballmer: Egy Windows a cél

A Microsoft éléről hónapokon belül távozó Steve Ballmer vélhetően egyik utolsó beszédét tartotta a vállalat vezetőjeként a Gartner ITXpón, ahol többek között a Windows jövőjéről is beszélt. Ballmer szerint a Microsoft fejlődése során általában úgy oldotta meg a nagy feladatokat, hogy azokat kisebb, kezelhető részekre bontotta. Ezért volt a sok, önálló fejlesztési menetrenddel rendelkező divízió, a néha látszólag értelmetlenül eltérő termékciklusok és sok egyéb jelenség, ami ennek a filozófiának volt köszönhető. Ugyanakkor ma mit hallanak a vevőktől? Azt, hogy „rakjanak mindent össze”, azaz a Microsoft váljon integrátorrá a különböző platformok, készülékek, szolgáltatások között.

Hirdetés

Ballmer szerint teljesen reális elképzelés az, hogy a jövőben egyetlen Windows rendszer szolgáljon ki minden platformot, és a közeljövőben a Microsoft fog is tenni lépéseket ebbe az irányba. Hogy mit is jelent ez majd: közös felhasználói felületet, közös programozási felületet, közös biztonsági architektúrát, közös fejlesztői modellt és közös kulcsszolgáltatásokat.

A vállalatvezető más témákkal kapcsolatban is kifejtette véleményét a beszéd végén feltett hallgatói kérdésekre válaszolva. A Microsoftnál jelenleg a Windows a dizájn és a fontosabb interakciók lelke, ehhez igazítanak mindent (ez alátámasztja az „egy Windows” elképzelést). Ballmer elutasította azokat a találgatásokat, hogy a Microsoft a jövőben felvásárolná az egyik PC-gyártót, de a hardvertémánál maradva elmondta, hogy a vállalat dolgozik egy 82 colos kijelzővel szerelt Windows 8-as eszközön, ami ugyan jól mutat a falon, ellenben nem igazán hordozható. Arra a kérdésre, hogy a Google, az Amazon vagy az Apple a legnagyobb konkurens, azt válaszolta, hogy mind a három, az Apple és a Samsung pedig olyan hihetetlen mértékű bevétel- és nyereségnövekedésen ment keresztül, amit öt éve még ő sem gondolt reális lehetőségnek.

A jövő nagy trendjeit illetően Ballmer a tanulásra képes gépeket és a 3D nyomtatást emelte ki.

Azóta történt

  • Frissítést blokkoló programot adott ki a Microsoft az IE 11-hez

    Az eszköztár azokat segíti, akik nem szeretnének arra ébredni, hogy a rendszer az újra cserélte a régi böngészőt.

  • Megjelent a Windows 8.1

    A Windows 8 tulajdonosok mától tölthetik le a régóta várt és újításokban bővelkedő ingyenes frissítést. Visszatért a Start gomb, és már indításkor is kikerülhető a csempés kezdőképernyő. A dobozos és előtelepített változat október 18-tól lesz elérhető.

Előzmények