CraftBot 2, a magyar 3D printer

Érintőképernyővel és Wi-Fi-vel támad a CraftUnique nyomtatója, ami Magyarországon készül, de főleg Amerikában adnak el belőle. Mit tud egy 400 ezer forintos gép, amit a maximalizmus ihletett?

Bevezető

Az otthoni 3D nyomtatás hasonló utat jár be, mint kétdimenziós testvére, ahogy egyre több szereplő lép be a piacra, az árak csökkennek. Vannak jobb és kevésbé szerencsés konstrukciók, viszont ma már nem kell masszív befektetői hátszél az induláshoz, a közösségi finanszírozás segítségével sokkal könnyebb dolga van a vállalkozókedvű ötletgazdáknak, a kínálat bővülésével pedig a fogyasztók is jól járnak..

Ebben a környezetben startolt el két éve, 2014 nyarán a Craftbot 3D printer kampány az egyik legnagyobb crowdsourcing oldalon, az Indiegogón. A Horváth testvérek ígérete úgy szólt, hogy már 399 dollárért olyan eszközt adnak privát befektetőik kezébe, amiért a nagyok ennek a tízszeresét is elkérik. Az összesen 571 támogatóval és 245 ezer dollárral zárult kezdeményezést ugyan csúszások kísérték, de intenzív kommunikációval sikerült megtartani az emberek bizalmát, sőt az Andgo Partners révén nagybefektető is érkezett.

A Craftbot kampányban 500-an jutottak nyomtatóhoz, azóta pedig több ezer példányt adott el a büszkén magyar Craftunique, igaz főleg Észak-Amerikában tudtak eddig sikeresek lenni, ezért amerikai leányvállalatot hoztak létre oklahomai központtal. Viszonteladókon keresztül értékesítenek Amerikában és egyre több európai országban, terveik között az ázsiai piac meghódítása is szerepel.

Bár még csak alig több mint két éve zajlott a közösségi finanszírozás, azóta elkészült a Craftbot+, idén nyáron a Craftbot 2 is napvilágot látott, és a napokban debütál a CraftBot XL. A csapat amit lehet maga gyárt, vagy magyar beszállítókkal dolgoztat, azonban néhány dolog Kínából érkezik, ez okozott is némi minőségi problémát korábban, azonban az alapítók azóta megtalálták a megfelelő partnereket a közös munkához.

Manufaktúra Manufaktúra Manufaktúra
Manufaktúra [+]

Nem egyszerűen gépeket adnak el, a hazai üzemben készül a szoftvercsalád is, a szeletelő (slicer) és a vezérlőszoftver szintén saját. Nagy érdeklődéssel és komoly várakozásokkal álltunk hát neki a Craftbot 2 tesztjének, elsőre úgy tűnt, talán túl nagyokkal. Kalandos út vezetett jelen sorokig, de kezdjük az elején, lássuk mi van a dobozban!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények