Ki ne húzd a konnektorból!
Talán triviálisan hangzik, de a BTC-k előállításának módját, az úgynevezett bányászást is éri kritika – sohasem gondolnánk – annak sokak szerint feleslegesen környezetszennyező mivolta okán. A BTC bányászok közt kialakult egy – tulajdonképpen teljesen érthető – versengés azzal kapcsolatban, hogy „kié a legnagyobb”, azaz kinek a hardvere termeli ki a BTC-ket a leggyorsabban. Kezdetben a megszállott kitermelők az asztali- és szervergépek CPU-inak teljesítményét használták, később a csúcsteljesítményű grafikus vezérlők GPU-it dolgoztatták erre a célra. Az igazán menők azonban már ASIC (application-specific integrated circuit – alkalmazásspecifikus integrált áramkör) és FPGA (field-programmable gate arrays – felhasználás helyén programozható logikai kapumátrix) megoldásokat használnak.
Ha rákeresünk a Bitcoin kitermelőgépekre, akkor egészen döbbenetes szörnyek néznek majd vissza ránk, de az az összefoglaló táblázat talán még érdekesebb, mely tárgyalja a CPU, GPU, ASIC és FPGA megoldásokat egyaránt, teljesítmény és költségszempontból is. A probléma az, hogy a BTC-k kitermelése nagy tömegben elvégzett, bonyolult és ennek megfelelően egyelőre idő- és energiaigényes számítási műveletekkel történik. (Hogy egész pontosan hogyan, azzal kapcsolatban ajánljuk ezt a kitűnő anyagot, de előre szólunk, hogy ne egy Asterix képregény könnyedségére számítson, aki átkattint.) Még maga a Bitcoin-közösség is elismeri, hogy a bányászathoz szükséges hardver nem olcsó, és a villanyszámla is nagy összegre rúg.
Egy 2013 áprilisi számítás szerint minden nap annyi energiát használnak el világszerte BTC-bányászatra, amennyit 31 000 amerikai háztartás fogyaszt el ennyi idő alatt – a sokkal kevésbé energiapocsékló európai háztartásokból meg valószínűleg sokkal több. Ez körülbelül 147 000 dollárnyi villanyszámlát jelent. Persze az is igaz, hogy ez egy nap alatt (akkori árfolyamon számolva) akár 681 000 dollárnyi profitot is jelenthetett a bányászoknak.
Csúcsteljesítményű VGA-kártyákra épülő Bitcoin bányagépek. A bányászat nem kevés áramot emészt fel. (Kép: bitcointalk.org)
Eközben úgy is lehetünk BTC bányászok, hogy nem is tudunk róla, és a kitermelt Bitcoinok nem a mi zsebünkbe vándorolnak. 2011 júniusában a Symantec már figyelmeztetett arra, hogy botnetek által válhat a gépünkből olyan zombi, mely a hálózat tulajdonosának termel ki BTC-ket, de a csúcsra járatott eszköz által felhasznált elektromos áram ára a mi zsebünket terheli. A cégek sincsenek biztonságban, amire jó példa, hogy szintén 2011 júniusában az Australian Broadcasting Corporation fülön csípte egyik alkalmazottját, hogy az a cég szervereit használja bányászatra – persze engedély nélkül. Az ötlet másnak is eszébe jutott, az észak-amerikai e-sport szövetség egyik munkatársa kaszált megkérdőjelezhető hasznú 3713 dollárt és 55 centet, mielőtt lefülelték volna, hogy magának bányásztatott a vállalat kliensprogramjával az ESEA jó hírét aláaknázva.
2011 augusztusának közepén BTC-kitermelő zombihálózatot (Trojan.Badminer) találtak, hogy aztán kevesebb mint három hónappal később az Apple Macintoshokon is felüsse a fejét egy hasonló (DevilRobber). Idén április elején pedig egy Skype-on terjedő, Bitcoint bányásztató trójaira (Trojan.Win32.Jorik.IRCbot.xkt) figyelmeztetett a Kaspersky Lab.
Több példát is feljegyeztek a Bitcoinok ellopásával kapcsolatban – 2011 júniusa és 2013 áprilisa közt mintegy féltucat esetet – mely incidensek kivétel nélkül Bitcoinhoz kapcsolódó szolgáltatókat, pénzváltókat, illetve egy pénztárca-szolgáltatót érintettek, nem pedig egyéni felhasználókat. Az esetek zöme hackertámadás volt – volt, akit többször is sikerrel támadtak, így nem lehet pontos számot mondani az incidensekről –, de előfordult "egyszerű" adatvesztés, és egy esetben piramisjátékszerű csalás is. Az változó, hogy az érintetteket hogyan kárpótolták. Volt, ahol sehogy, volt, ahol terjes mértékben. Borzasztóan nehéz párhuzamot vonni bármiféle hasonló pénzügyi rendszerrel, hiszen nehéz olyan felépítésű rendszert találni, mint a Bitcoiné, de megkockáztatjuk, hogy a tíz körüli incidens közel három év alatt nem tűnik annyira rossznak. Főleg, hogy eddig "csak" a szolgáltatókat törték fel, nem magát a Bitcoin rendszert.
Lehet, hogy csak mi hallottuk túl sokszor azt a Bertold Brecht idézetet, mely szerint „Mit számít egy tolvajkulcs egy részvénnyel szemben? Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben?”, de felettébb érdekesnek találjuk, hogy a fentebb már említett, a Bitcoin megálmodójaként számon tartott Satoshi Nakamoto nem is biztos, hogy létező személy (sőt, inkább szinte biztosan nem az). Azon túl, hogy 2008-ban megalkotta az eredeti Bitcoin protokollt, majd 2009-ben elindította a Bitcoin hálózatot, azelőttről nincs nagyon nyoma létezésének. Nakamoto nagyjából 2010 közepéig volt aktív, közölt technikai információkat a BitcoinTalk fórumon, hajtott végre módosításokat a hálózaton. Egészen addig, míg el nem tűnt a színről, ő végezte a Bitcoin protokollal kapcsolatos munka oroszlánrészét úgy, hogy ritkán fogadott el segítséget.
2011 áprilisában hallatott magáról utoljára. Akkor úgy nyilatkozott az egyik Bitcoin támogatónak, hogy „más dolgok iránt érdeklődik”. A New Yorker magazin és a Fast Company üzleti magazin is próbált Satoshi Nakamoto nyomára bukkanni, eredménytelenül. Az informatika világa (is) szereti a hősöket és számtalan példát tudunk mondani ikonikus alakokra, Sir Clive Sinclair, Jack Tramiel, Steve Jobs, Linus Torvalds, Steve Wozniak neve bizonyosan ismerősen cseng a legtöbbünknek. Felettébb szokatlan azonban, hogy valaki, aki olyan jelentőségű fejlesztést hoz létre, mely világszintű figyelmet vív ki, ennyire a háttérbe húzódjon. Konkrétan Eugene Roshal – a FAR Manager, a RAR, a WinRAR alkotója – az egyetlen kivétel, aki eszünkbe jut a rejtőzködő életmóddal kapcsolatban. Ha Nakamoto a reflektorfénybe állna, az jó eséllyel egész életre szóló megélhetést biztosíthatna neki, amire jó példa – és aki itt gúnyt olvas a sorok közt, nem is tévedhetne nagyobbat –, a Linux atyjának, Linus Torvaldsnak a pályafutása. Ha Satoshi Nakamoto létező személy, akkor mi az a jó ok, ami miatt rejtőzködik a nyilvánosság elől? Ha pedig nem az, hanem valakinek vagy valakiknek az aliasa, akkor nekik mi a jó okuk arra, hogy mögé bújjanak?
Vegyem vagy ne vegyem?
A legóvatosabb jóslatoktól is tartózkodnánk a Bitcoin jövője kapcsán, mert annyira sok tényező befolyásolhatja azt. Van rá esély, hogy lassú fejlődés után az internetes tranzakciók magától értetődő, kvázi szabványos fizetőeszközévé váljék – hasonlóan mondjuk ahhoz, ahogy az MP3 az üldözött, megtűrt, mindenhol elfogadott stációkon keresztül lett a nagybetűs, elektronikus zeneformátum. Ugyanakkora esélye van arra, hogy a felhasználók – értve itt az elektronikus kereskedelemben érintett összes résztvevőt – érdektelensége maga alá gyűrje. Az is valós fenyegetés a Bitcoinra nézve, hogy a világ legnagyobb fogyasztói piacának számító Egyesült Államok, pénzügyi törvényeinek és szabályozásainak kiterjesztésével, a Bitcoin anonimitásra épülő rendszerét egyik napról a másikra ellehetetlenítse. Egyetlen dolog biztos: a Bitcoin olyasvalami, aminek sorsára érdemes odafigyelnünk.
