2019. február 18., hétfő

Gyorskeresés

75 millió dollárra perelik a legnagyobb Bitcoin kereskedelmi platformot

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: IT café

A Mt. Gox és a CoinLab alig néhány hónapja kötött stratégiai megállapodást, de a CoinLab máris pert indított. Eközben újabb program fogta bányászatra a gépeket tulajdonosai tudta nélkül.

A Mt. Gox idén februárban jelentette be, hogy a CoinLabot választotta kizárólagos tranzakciós partneréül az Egyesült Államokban és Kanadában. A megállapodás szerint március 29-étől minden kanadai és amerikai Mt. Gox ügyfél a CoinLabon keresztül intézte (volna) ügyeit. A Gawker szerint azonban a két cég kapcsolata korántsem zökkenőmentes, a CoinLab ugyanis 75 millió dollárra pereli a Mt. Goxot.

Hirdetés

A vádirat szerint a Mt. Gox szándékosan nem tett eleget a szerződésben vállalt kötelezettségeinek, így nem adott hozzáférést a szervereihez és más fontos információkhoz. Sőt, a CoinLab szerint a Mt. Gox a megállapodással ellentétben továbbra is kiszolgálta amerikai és kanadai ügyfeleit.

A Mt. Gox alapítója egyelőre nem kommentálta a hírt, mindössze annyit mondott, hogy még nem kaptak hivatalos értesítést, és majd nyilatkoznak, ha miután tájékozódtak a helyzetről.

A Bitcoin számára mostanában nem alakulnak szerencsésen a dolgok, szinte minden hétre jut valami negatív hír a virtuális pénzzel kapcsolatban. A kereskedői platformokat ért sorozatos DDoS támadások, a Skype-on terjedő Bitcoin-bányász trójai, a rendkívül nagy kilengéseket produkáló árfolyam mellett és az instabil kereskedői oldalak miatt sokan kérdőjelezik meg a Bitcoin hasznosságát és megbízhatóságát. A napokban az ESEA (az észak-amerikai e-sport szövetség) jelentette be, hogy kliensprogramjuk a cég tudta nélkül Bitcoin bányászására fogta be a felhasználók gépeit. Az ESEA a tavasszal egy olyan kliens bétáját tesztelte, aminek használatával a felhasználók bekapcsolódhattak volna a Bitcoin bányászás folyamatába. A tesztperiódus végén azonban elvetették az ötletet, és a végleges változatból kivették ezt az opciót – azaz csak vették volna, ha egy saját szakállára dolgozó alkalmazott nem csempészi vissza (némi módosítással) az eltávolított kódot. Így történt, hogy az ESEA kliense néhány hétig mégiscsak bányászta a virtuális érméket, igaz, mind a cég, mind a felhasználók tudta nélkül. Mire fény derült a turpisságra, az alkalmazás 3713,55 dollárnyi hasznot hozott az elkövetőnek. Az ESEA bocsánatot kért az eset miatt, és az összeg dupláját adományozza az Amerikai Rákellenes Szövetségnek, valamint 3713,55 dollárral emeli a következő e-sport szezon díjalapját.

Azóta történt

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.