Kérdések 1.

Tegnap egy interjút publikáltunk az Artisjus jogi főosztályának vezetőjével, Dr. Tóth Péter Benjaminnal a zeneszámok és filmek internetes felhasználása után fizetendő szerzői jogdíjakról és a szervezetnek a fájlcsere visszaszorítását célzó elképzeléseiről. Az apropót az adta, hogy a 2010-ben érvényes díjtételeket tartalmazó közlemény a múlt hét végén látott napvilágot.

A cikk – ahogy azt várni lehetett – indulatos reakciókat váltott ki, de a hozzá tartozó fórumban rengeteg olyan kérdést is felvetettetek, melyeket a helyünkben megkérdeztetek volna az interjúalanytól. Aki rögtön (jegyzem: magától) regisztrált is a fórumba, és megpróbált ezekre válaszolni. A topik azonban gyorsan terebélyesedett, és egyre követhetetlenebbé vált, ezért Tóth Péter Benjamin úgy döntött, az egyik fórumozó, julius666 által egybegyűjtött kérdéssorozatra válaszol, e-mailben. Az így készült spontán olvasói interjút közöljük most.

***

Lenry: „Sok lemezt, ha akarnék, se tudnék megvenni... Az itt felsorolt kedvenceim közül talán a Nine Inch Nails kapható Magyarországon. És nem fogok csak azért dupla árat fizetni egy CD-ért, mert ide kell valahogy hozni a világ másik végéről. Amit meg lehet venni neten, azt megveszem ott, de akkor meg ne kelljen már jogdíjat fizetnem, ha ki akarom írni egy CD-re...”

Azt sajnos nem tudom válaszolni, hogy a jogszerű online zeneszolgáltatások már most is jó minőségűek és problémamentesek lennének. A jövő nyilván elsősorban nem a CD-kereskedelemben, hanem az online terjesztésben van. De a zenei jogok már több mint száz éve alakulnak, kerülnek különböző szereplőkhöz (zeneműkiadók, lemezkiadók), és ezek a bonyolult jogszerzési helyzetek sokszor akadályát képezik annak, hogy az internet határokon átnyúló jellege e szolgáltatásoknál is valóság legyen.

A másik probléma nyilván az, hogy a fájlcserélő oldalak elszívják a kereslet jelentős részét. Ez a két probléma együtt okozza a jelenlegi, már túl régóta húzódó patthelyzetet. Ebben a helyzetben az Artisjus azt tudja tenni, hogy legalább a saját területén: a zeneszerzők és szövegírók jogai tekintetében megtesz mindent, hogy egyszerű legyen a jogok megszerzése a felhasználónak. Emellett pedig egyeztetünk a többi szereplővel, hogy legyen végre pozitív elmozdulás.

Az üreshordozó-díjak teljesen „más tészta”. Azok valóban „vakon” működő átalánydíjak, amit nem a konkrétan felhasznált művek ellenértékeként kell megfizetni, hanem az általános szabad magánmásolási lehetőség érdekében. Ha a magánmásolások jelentősen visszaszorulnak majd (például azért, mert mindenki jogszerű online forrásokra szokik át), az üres hordozói díjnak is vissza kell majd szorulnia. Úgy tűnik, ez nem holnap fog bekövetkezni...

julius666: „Azt tudjuk, hogy egy banda a saját számait, ha azok nem vmi stúdió tulajdonának számítanak, a saját oldalán megoszthatja. De ha ÉN csinálok egy saját oldalt, ahol olyan számot osztok meg, ami CC-licenc alá esik, és a jogtulajdonos lehetővé tette a felhasználóknak, hogy szabadon megosszák a számokat, akkor mi van? Akkor be kell perkálni a 2000 Ft-ot, vagy nem? Az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy 20 db NIN számot akarok lejátszani háttérzeneként.”

A Creative Commons licenceket sajnos úgy alakították ki az alkotóik, hogy előtte az Artisjusszal (és hasonló szervezetekkel) nem állapodtak meg. Ezért ma egy zeneszerző vagy a közös jogkezelésen belül működik, és akkor az Artisjus kezeli a jogait – vagy kilép az Artisjus jogkezelési köréből, és akkor valóban érvényesen tud CC-nyilatkozatot tenni.

julius666: „Azt is tudjuk, hogy az elosztási rendszert a szerzők maguk akarták így, ezt szavazták meg. Ez a szavazás pontosan hogyan is zajlott? Több ezer szerző szavazott, vagy csak néhány választott képviselő? Ha a második, a képviselőket hogyan nevezik ki? Illetve: részt vesznek ezeken a szavazásokon a külföldi szerzők is (vagy az ő érdekképviseleteik)?”

Az Artisjus egyesület, tehát a közgyűlése (minden tag, most körülbelül 1500-an vannak) választ egy 33 tagú választmányt. Ebből a 33 tagból kerül megválasztásra a 10 tagú vezetőség. A külföldi szerzők érdekeit ún. „zeneműkiadók” képviselik, de ennél fontosabb, hogy a kölcsönösségi szerződések alapján minden külföldi szerző jogát azonosan kell kezelnünk a belföldi szerzők jogaival.

A többi közös jogkezelő, aki az üreshordozó-díjból részesül, szintén egyesület, saját belső szabályzattal. Náluk nyilván más a választás és döntéshozatal rendje, hiszen az egyesületek a törvények keretei között autonóm módon határozzák meg belső szabályaikat. Nyilván ők is megkérdezhetők a belső működési rendjükről.

julius666: „Tudomásom szerint az adathordozókra kivetett sáp azért van, hogy így magáncélra legális legyen másolatot készíteni egy eredeti műről. (Ezt a többieknek is mondom, a letöltés NEM azért legális nálunk, mert az adathordozókon szedik be az árát. A kettőnek semmi köze egymáshoz.). Ezek szerint ha az internetre is kivetnek ilyet, akkor a warez teljesen szabad lesz?”

Van ilyen elképzelés is. Személy szerint azt gondolom, hogy először meg kell próbálni elérni, hogy a meglévő szerzői jogok alapján valódi, egymással versenyző szolgáltatások jöjjenek létre, és ezzel párhuzamosan a jogsértő források visszaszoruljanak. Ha ez teljességgel lehetetlen, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy legalább egy ilyen átalánydíj jöjjön létre. De még ha ezt az irányt is választja majd egyszer a magyar jogalkotó, akkor is többféle megoldás lehetséges (például legalizálja a ma jogsértőnek minősülő szolgáltatásokat, vagy csak valamilyen „átalány-kártérítésként” funkcionál; minden internet-előfizetőnek fizetnie kell, vagy csak azoknak, akik ezt kérik, stb.)

julius666: „Külföldi előadók is kapnak a zséből? Ennek az aránya mekkora a teljes kifizetésekhez viszonyítva? Mert sztem a warez nagyobb arányban érinti őket, mint a magyarokat, én személy szerint nem is hallgatok magyar előadót, illetve filmet is csak ritkán nézek, tv-ben csak vagy az Indavideó új ingyenes szolgáltatásának a jóvoltából...”

Az Artisjus felosztása mindig valós felhasználási adatokra épül, így a kifizetett jogdíjakban is ez tükröződik vissza. Ma az arány körülbelül 40–60 százalék a külföld javára, de mivel a magyar zene az utóbbi években visszaszorulóban van, talán pontosabb a 35–65 százalék. Én azt gondolom, hogy a nemzeti identitáshoz nagyon fontos lenne, hogy még több igényes magyar zene legyen elérhető – de az Artisjus jogkezelésében semmilyen eltérést nem engedhetünk meg a külföldiek rovására.

.tnm: „Mi a helyzet az olyan tartalmakkal, sőt szolgáltatásokkal, amiknek nincs »fehér« útja? Én például amerikai sugárzás másnapján töltök sorozatokat eredeti nyelven. Aki(k) ezt elérhetővé teszi(k), nem okoz(nak) kárt, mivel ezért a szolgáltatásért nem tudnék hozzájutni más úton, pénzért se, nem mindent adnak ki DVD-n vagy tesznek más módon elérhetővé, ami a tv-ben megy, de jogvédett. Ráadásul ezeknek az anyagok eredetileg ingyenesek (tv kell hozzá, esetleg kábeltévé-előfizetés Amerikában), és többnyire csupán egyszeri megtekintés lesz a sorsa, szóval senki sem szenved kárt.”

Erre sajnos nem tudok mást mondani, mint hogy egy ideális jövőben lesznek majd olyan szolgáltatások, amik ezeket is elérhetővé teszik a határokon átnyúló módon. Ahogyan a mozibemutatóknál korábban hónapokat kellett várni, ma az Avatart 65 ország 15 ezer vásznán egy napon kezdték vetíteni.

Addig „vigasztalásul” megerősítem, hogy a tisztán magáncélú letöltése ezen műveknek a magyar törvény értelmében nem jogsértő.

Kérdések 2.

.tnm: „Mi alapján lett az Artisjus a kiválasztott szervezet, amely ajánlásokat tehet a jogdíjakra, illetve amely kezeli a matricákat (az ő feliratuk van a matricákon). Ha előadók (pl. zenészek) egy másik csoportja alapít egy másik jogvédő szervezetet, akkor az átveheti vajon az Artisjus helyét? Vagy akkor ők is rácsaphatnak még egy matricát, meg még egy díjat? Utóbbi esetben akár az 5. ilyen hipotetikus szervezet is?”

Kicsit felejtsük el most az üres hordozók díjait, és nézzük a többi, hagyományos típusú jogdíj-érvényesítésünket. Azért az Artisjust jegyezték be az OKM-nél ezekre, mert az Artisjus rendelkezik a legnagyobb reprezentativitással a zeneszerzői, szövegírói jogok tekintetében. (És ugyanígy a többi közös jogkezelő szervezet a saját területén: az EJI az előadóművészi jogoknál, a HUNGART a vizuális műveknél, a FILMJUS a filmeknél, a MAHASZ a hangfelvételeknél.) Ennek alapja a rengeteg önkéntes megbízás és a hasonló jogkezelő szervezetekkel kötött önkéntes szerződések.

Bármikor létrejöhet olyan új szervezet, amely magáról azt állítja, hogy szélesebb reprezentativitással rendelkezik. Ebben az esetben a régit törölni kell, és az újat bejegyezni. Magyarországon ilyen mozgás az utóbbi években csak a filmes területen volt, ahol az amerikai filmproducerek nagyobb beleszólást szeretnének magyarországi ügyeikbe.

Az üreshordozó-díj azért sajátos, mert nem lenne működőképes, ha több szervezet érvényesítené a jogokat. Ezért az említett öt szervezet (ARTISJUS, EJI, HUNGART, FILMJUS, MAHASZ) nem külön-külön szedi a jogdíjakat, hanem egyetlen „ablakon”, az Artisjuson keresztül. Ezt a közös jogérvényesítést maga a szerzői jogi törvény írja elő.

.tnm: „Miért pont így [lásd itt] számolják a jogdíjakat, amikor nyilvánvaló, hogy az ilyen módon kijött sorrendnek majdhogynem köze sincs a valósághoz (a legyártott lemezek számából és a rádióban leadott számok mennyiségétől pölö nem sokat függhetnek a letöltések), amikor lennének más módszerek is (a torrentoldalakon például általában kiírják hányszor töltötték le az adott file-t).”

A kérdés az üres hordozói díjak zeneszerzői részének Artisjus általi felosztására vonatkozik. Nos, a számítás módját az érintett szerzők állapítják meg, ők döntöttek úgy, hogy ezek az adatok viszonylag pontosan tükrözik az egyes zeneművek népszerűségét. Szerzői oldalról gyakran jönnek új ötletek, elképzelések arra, hogyan lehetne módosítani a felosztás rendjén. Ezek a javaslatok végighaladnak a demokratikus döntési úton, és ténylegesen történnek változások a szabályzatban.

A többi közös jogkezelő szervezet a saját belső szabályai szerint osztja fel a rájuk eső jogdíjrészt, eltérő elvek szerint.

.tnm: „Egy DVD megvételével főként nem magát az anyagot veszem meg, hanem a film magáncélú használatának jogát. Leszedhetek-e egy DVD-ről ripelt filmet, ha rendelkezem a film eredeti DVD-változatával? És ha a VHS-változatával? Máshogy feltéve: mi felel meg egy alkotásnak? (A minőség és az adathordozó része az alkotásnak?) Más bitrátával kódolt mp3 már másik változata ugyanannak az alkotásnak?)”

Sajnos a filmforgalmazók rosszul megfogalmazott tájékoztatóinak köszönhetően elterjedt az a tévedés, hogy a fogyasztó a DVD megvásárlásával „home jogokat” vesz. Ezzel szemben a valóság az, hogy a fogyasztó nem vásárol „jogokat”, hanem csak egy műpéldányt. Az otthoni megnézést, a barátoknak való kölcsönadást nem a „vásárolt jogok” teszik lehetővé, hanem a magyar szerzői jogi törvény.

Ugyanez vonatkozik a magáncélú másolatkészítésekre is. Nem a vásárolt jogok miatt, hanem a magyar szerzői jogi törvény rendelkezései miatt van lehetőség erre a szabad felhasználásra.

.tnm: „Az Artisjus egy nonprofit szervezet, az előrekalkulált költségeken túl minden pénzt visszaosztanak. Az előrekalkulált költségekben, feltételezem, az adminisztratív pénzek is benne vannak. Ezek az összegek nyilvánosak? Mert az hogy egy szűk csoport demokratikusan, de számomra titkosan osztozik az én pénzemen, az nem jelent semmit.”

Az a „szűk csoport” azért annyira nem szűk! Az összes szerző közösségéről beszélünk! Az Artisjus költségeiben nincs nagy meglepetés: bérköltségek, dologi költségek, stb. Az viszont tény, hogy ezek nyilvánossága korlátozott, egy átlag állampolgár nem nézhet bele minden sorba. Ennek oka az, hogy ez egy magánszervezet, egy egyesület, amely kifelé nem rendelkezik ilyen elszámoltathatósággal. De a belső, szerzői elszámoltathatóság mellett (ami mindennapos valóság számunkra!), ismétlem, ott van az ügyészségi felügyelet, a Kulturális Minisztériumi felügyelet is!

Az Artisjus éves beszámolói egyébként itt elolvashatók.