-
Viselhető technológia gyermekek számára
A FiLIP 2 okosóra kimondottan kisgyerekeknek készült, lehetővé teszi, hogy a szülők nyomon kövessék és bármikor elérjék őket.
Tech 22
-
Parkolásban ez lenne a megoldás?
A cég közleménye szerint hazánkban elsőként érhető el a parkolás műholdas helymeghatározáson alapuló díjfizetése, Budapest teljes területén és további 57 vidéki városban.
Tech 14
-
Erős programmal készül az Óbudai Egyetem a Kutatók éjszakájára
Lánc nélküli kerékpár, 3D nyomtatás és szkennelés, Oculus Rift és Prohardver; ezek mind megtalálhatók lesznek a pénteki eseményen.
Tech 0
-
Bármit megjelenít a tévén a Microsoft új kütyüje
Habár az eszköz majdnem kétszer annyiba kerül, mint a versenytárs terméke, a cég bízik az egyszerű felhasználhatóságban és a többlettudásban, és elsősorban a céges világot célozták meg.
Tech 50
-
Az IBM bedobja a közösbe a Watsont
Az IBM bejelentette, hogy elindítja felhőalapú Watson Analytics szolgáltatását, amely emberi nyelven kommunikál. Az alapfunkciókat ingyen kínálja majd a cég.
Tech 12
-
Bemutatták az új Oculus Riftet
A már eddig is közreműködőnek számító Unity mostantól platformtámogatást nyújt az eszközhöz.
Tech 1
-
Ütős lett az Amazon új könyvolvasója
A cég több újdonságot is bemutatott tegnap, de a legnagyobb dobásuk valószínűleg a felsőkategóriás reader lesz: nagyobb, többet tud, könnyebb kezelni, szebb. Emellett az olcsóbbak olvasókat is továbbfejlesztették, és a tableteknél is megjelentek változtatások.
Tech 88
-
Magyar startup Európa legígéretesebb vállalkozásai között
Kihirdették a nyolc hónapja indult Intel Business Challenge Europe 2014 verseny európai döntőseit.
Tech 1
-
Milyen autót szeretnék? Okosat!
A globális piacról származó származó adatok azt mutatják, hogy az okosjármű- (csatlakoztatott jármű – connected car) funkciók jelentősen befolyásolják majd a jövőbeli vásárlásokat.
Tech 252
-
Ötletek otthoni hálózatokhoz
Nem megy úgy a hálózat, mint ahogy elvárnánk? A routercsere nem minden, lehet, hogy érdemes lenne előbb újrarajzolni a hálózatot, vagy más irányban keresgélni. Nem rossz megoldás az elektromos hálózat képességeinek bővítése sem: erre már vannak bevált megoldások.
Tech 66
-
Raspberry PI, ütött az órád!
Vannak gyorsabbak, vannak kezesebbek, de melyiket mire érdemes használni? Bemutatjuk a Raspberry PI kihívóit. Akadnak közöttük okosabbak, gyorsabbak, de ha a fejlesztőket nézzük, akkor egyelőre még mindig az eredeti modell a nyerő. De a jövő nyitott, bármi lehet.
Tech 74
Percről percre
gp Djokovic nélkül ugyan, de bő évtizedes kihagyást követően visszatért a TopSpin-széria – itt van minden Grand Slam, de vajon a játéknak mekkora esélye van a világelsői címre?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rekordmagasba lökte az AMD-t az EPYC és a Ryzen
ph Az asztali és a szerverpiacon még sosem mértek ilyen magas piaci részesedést a kisebbik processzorgyártónak.
A Galaxy A54 és az A34 is megkapta a One UI 6.1-et
ma Európába is eljutott a legfrissebb Samsung felület a két népszerű telefonra.
Alig egy nap múlva végre bemutatkozik az Assassin's Creed Shadows
gp A Red kódnéven futó epizód végre a feudális Japánban fog játszódni.
Teljesen passzív, ipari célú MSI minigép a Tiger Lake-UP3 platformon
ph A két kijelzőt kezelő, többféleképp bővíthető vasat az Intel OpenVINO MI fejlesztőkörnyezethez ajánlják.
Teljes az összecsapott Motorola csúcsmobil tudáslistája
ma A Razr 50 Ultra sebességére nem lesz panasz, az üzemidő viszont még kérdéses.
Pontos dátumot kapott a The Roge Prince of Persia korai kiadásának indulása
gp Némi halasztás után a hónap végén vethetjük bele magunkat a herceg legújabb kalandjaiba.
Júliustól kötelező biztosítást kell fizetni egyes rollerek után is!
ma A mikromobilitási eszköz nettó tömege és tervezési sebessége fogja eldönteni, hogy szükséges-e megkötni rá a felelősségbiztosítást.
- Internet Rádió építése (hardver), és programozása
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Samsung Galaxy S22 Ultra - na, kinél van toll?
- Milyen asztali (teljes vagy fél-) gépet vegyek?
- Proxmox VE
- Futás, futópályák
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- Apple Watch Sport - ez is csak egy okosóra
- Kormányok / autós szimulátorok topicja
- MIUI / HyperOS topik
- További aktív témák...