Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
priti
addikt
válasz
Barthezz2 #342 üzenetére
Pedig a Tisztaszoftver szükségességét az ingyenes programok lététől teszik függővé sokan, így a kettő szorosan összefügg.
Mivel egyetlen közgazdász sem (akinek tanai ismeretében sokan úgy hiszik joggal érzik magukat önteltnek) sem vizsgálta úgy a piacot, hogy az ott jelenlévő termékeket ő maga végtelen mennyiségben termelni képes anélkül, hogy erre +pénzt költene úgy gondolom önálló gondolkodásra van szükség, mert nincs könyv ami a problémára adekvát választ ad.
Ez teszi érdekessé a témát.
Olyvást tűnik, hogy az ACTA kudarca után már múlt időben lehet arról beszélni, hogy a jogtudomány nem tud úrrá lenni a helyzeten és a jogrendszer a digitális világban összeomlott, így a jog, mint társadalmi norma viselkedést megváltoztató ereje monoton konvergál a nullához. Mindenki másol, azaz termel minden terméket a szoftverpiacon arctalan és pofátlan és egyre többen félnek attól -olyvást tűnik, hogy joggal-, hogy a jogrendszer összeomlása után a piac összeomlása lesz a következő a digitális világban, ami már húsbavágó lesz, mert egzisztenciák, nem kevés ember élete függ attól a piactól amiről beszélünk. Az ingyenes programok a szóban forgó piacot -elméletben irányítottan- szűkítik, de a károkat vajon minimalizálják ezzel, vagy csak felgyorsítják a piac összeomlását mégnagyobb kárt okozva a szoftvercégeknek?
A tiszta szoftverek vajon csak lecserélhető programok vagy egy olyan piac termékei, amely piac nélkül már komoly társadalmi problémával nézünk szembe? Alternatíva az ingyenes szoftver, vagy csak egy hibás válasz egy megoldatlan problémára?Ez érdekes téma és szerintem attól mert páran lehülyéztek engem még nem kell személyeskedéstől tartanod. Engem nem zavar. Olyan ember mindig lesz, aki a másikat hülyézi gondolkodás helyett. Én nem veszem magamra, ha valaki így fejezi ki, hogy nem tud hozzászólni egy témához.
-
Ezt a vitát addig hagyjuk abba, míg nem kezd komolyabb személyeskedésbe átcsapni! Térjünk vissza a topik témájához, ami nem az ingyenes programok életképességét hivatott kielemezni.
Köszönöm!
-
Te rohadtul keversz és nem értesz dolgokat, úgy látom.
Neked semmiféle szükségleted nem keletkezett azzal, hogy kvázi köteleznek egy platform használatára, ellenben rákényszerítenek egy olyan termék megvételére, amelyre az égvilágon semmi szükséged nincs, csak a "meglobbizott" hivatalnok kitalált egy piacellenes és versenykorlátozó procedúrát. Miből fakadhat ez a bizonyos "meglobbizás"? Pl. abból, hogy a magyar állam példátlanlanul idióta módon egyféle terméket támogat az oktatásban. Aztán ez gyűrűzik tovább mindenhová, ahová ebből az oktatási rendszerből kiáramlik a munkaerő - pl. a bankszektorba, meg egyéb helyekre, versenyhátrányba hozva mindenkit. Többek között ez az a bizonyos hálózati hatás, amiről bambano írt. A banknak alapvetően semmilyen információja nincs és nem is lehet az ügyfelei által használt platformról - mert ha van, az erősen büntetőjogi kategória.
Nehéz megérteni és felfogni, mi?
-
priti
addikt
Szóval szerinted is létezik hálózati hatás ebben a vonatkozásban? [(#290) bambano]
Mert szerintem csak piac létezik ebben a vonatkozásban. Kereslet és kínálat. Ha pedig nekem nem Windows-os alapon van kényszerem adatot szolgáltatni, de csak Windows-on van lehetőségem rá, akkor nekem keletkezett egy szükségletem, ami cselekvésre késztet és elkezdem keresni a lehetőséget és már meg is érkeztünk a kereslethez. Ahhoz a kereslethez, amit kb. mindenki ki akar elégíteni, de mindenki a másiknál jobb akar lenni. Következésképpen ha a kereslet elég nagy az iránt, hogy ne csak Windows alapon történjenek a dolgok, hanem másképpen is, akkor abban a pillanatban másképpen is fognak történni.
Átfogalmazva szerintem az, hogy egy pl. totál üzleti alapon működő profitorientált kereskedelmi bank milyen szolgáltatásokat biztosít az ügyfeleinek gyönyörűen tükrözi azt, hogy az ügyfeleinek milyen szolgáltatásokra van szüksége. Ha nem ad lehetőséget nem Windows-os alapon bankolni, akkor az ügyfelei Windows-t használnak valszeg, vagy elmennek oda bankolni, ahol adnak lehetőséget.(Ha most az jön, hogy az összes bankot megkente az MS, hogy kartellben egyik se adjon lehetőséget én most pusztulok el a röhögéstől.)
-
adalbert1
veterán
Ilyen felhasználókkal már én is találkoztam. A csúcs az volt, aki megkérdezte hogy cellán belül hogy igazít középre, és hogy tud két cellát egyesíteni. Mindezt úgy hogy irodai munkára vették fel, és azért a nyugdíjig még volt vagy egy jó 20 éve (nem az a baj hogy nem tudja, hanem az hogy így felvette valaki).
-
-
-
-
priti
addikt
Kezdem érteni. Tehát ha egy fejlesztés okán +elektronikus lehetőséget teremtünk egy mindenki által elérhető (papír alapú vagy személyes) lehetőség mellé, ráadásul közpénzből, akkor mi azzal kötelezettséget vállalunk arra, hogy azt bingusz alapon is elérhetővé tegyük, különben nem lehet másról szó, csak Nokiás dobozokról.
Tehát ha autópályát építünk közpénzből és immár nem csak vonattal hanem a vonat mellett kocsival is lehet menni arrafelé, de egy Istenverte hálózati hatás okán, amit szabályozásnak hívnak én arra az aszfaltcsíkra nem hajthatok fel robogóval, mert az balesetveszélyes akkor tuti fix, hogy a General Motors tejelt a Strabag Hungária Rt.-nek aki megkente a politikust, hogy ne legyen robogóknak sáv rajta (pedig elférne én tudom, mer' értek hozzá és lemértem) és így most kénytelen vagyok autót is venni. Ez pedig egy teljesen értelmetlen elvárás, mert már van egy motorom, amivel ugyanúgy végig tudnék menni rajta stresszmentesen és csak egy kicsit tenném ezzel veszélyesebbé a közlekedést.. meg különben is kezeljék úgy az autópályát, hogy ez rendben legyen...de mi van ha holnap jön egy ingyenes csigusz ARM-re mer' a bingusz ARM-en fizetős lett és a csigusszal meg nem lehet, de a wingyózzal meg bingusszal meg lehet? Hogy lehet ezt a hálózati hatást kivédeni? Javaslom, hogy állítsunk fel egy állami hálózati hatás figyelő szolgálatot az odófizetők pénzén, mer' a cégeknek sokba kerül a lopott windóz, meg különben is aktát rájuk a torrentes durva mindenit neki!
-
Nem, ellenben az fud, amit csinálsz.
Ha engem kérdezel, hogyan kell videokártya-drivert telepíteni Linuxon, akkor azt mondom, hogy előszeded a grafikus felületen (mert bizony már ilyen is van a linukcban) a hardware drivers menüpontot és bekattintod a driver használatát. Ez baromira messze van az általad említett fudtól.
-
floatr
veterán
Azt már most megmondom neked, h számodra nem jó döntés a binugz. Régóta ráálltál alkalmazásokkal, játékokkal, láthatóan nem is akarsz engedni belőle jottányit sem... minek kínlódnál. Keresnéd rajta a megszokott fotosoppot, ótókeddet, skyrim-et, aztán most wannabe win power userként a telepítés első képernyőjénél elhalsz. Sőt binugz alatt drivereket is magadnak kell írnod, és minden nap újra le kell fordítanod az összes szoftvert
-
bambano
titán
a hálózati hatás pedig az, hogy pl. az apehnak sokáig csak windowsos programmal kitöltött nyomtatványt lehetett beadni. a bankokkal csak windowsos programokkal lehetett kapcsolatot tartani. a hatóságok windowsos programokkal készített űrlapokat követeltek. ezért a cégek mindegyike kénytelen volt tartani legalább egy windowsos pc-t, ha eleget akart tenni ezeknek az értelmetlen elvárásoknak.
-
bambano
titán
és mi van ha megveszed a vadi új alaplapodat/videokártyádat és azt mondják, hogy bocs, de nincs hozzá whql videodriver, nem tudunk rá windowst telepíteni? mert pl. valamelyik atomos platformmal most éppen ez a baj.
szóval az, hogy nincs driver, bármelyik terméknél előfordulhat, de ezt már sokszor kibeszéltük.itt meg nem arról folyik a vita, hogy te mit használsz otthon, te dolgod, hanem arról, hogy adóforintokból ne támogassunk túlzó díjfizetéssel külföldi cégeket. közben szokásos módon előkerülnek az ms és a winfanok által terjesztett, linuxra vonatkozó fud-ok, amiket viszont meg szoktam cáfolni több fórumtársammal egyetemben.
Ennyi. tehát ne terjessz fudot. a többi a magánügyed.
-
priti
addikt
Én mi van ha (hogy is mondtad?) Olyan fájdalmas szinten nincs lövésem a Linuxról, hogy amikor megkérdezem a boltban, hogy mit tegyek, hogy működjön az új kártyám és erre azt mondják a boltban, hogy hááát "ha a driver működik modulként, és a kernel API az adott esetben nem változott - azaz fordul és működik a régi kernellel is - , akkor én modulként hozzáfordítanám a "gyári" kernelhez, és azt használnám. Ezt meg lehet oldani úgy, hogy csak az adott modult fordítod, így percek alatt fordul, nem kell mindennek az újrafordítását végigvárni." Én meg ezután azt mondom a boltban ott állva tök hülyén magamat szégyelve, hogy köfi, majd otthon bűnözve, az MS oligarchák kegyeit szolgálva, a Windows alatt rámegyek, hogy tovább-tovább-tovább-befejezés.
Ez hálózati hatás?Csak azért kérdezem, mert a rendelkezésemre álló segédprogramok, játékok, célprogramok arzenálja picit sem változtat a Windows hasznosságán és tényleg csak amiatt nem használok otthon Linuxot, mert fájdalmas szinten lövésem sincs róla, de ezerrel képzem magam és alig várom, hogy a Windows-t végre elfelejthessem, mert a Linux jobb döntés számomra otthonra.
-
bambano
titán
hogy én mit gondolok az ms praktikáiról, nagyjából irreleváns, főleg, ha úgy fogalmazunk, hogy mit gondolok én a hivatalos bírósági határozatokkal szemben/mellett.
Márpedig itt többször is elhangzott, hogy sok alkalommal megbüntették az ms-t. Tehát ha én törvénytelen praktikákat írok, akkor az nem az én *véleményem*, hanem jogerős bírósági *határozat*. Lehet vele szembemenni, lehet róla tudomást nem venni, de ettől még a büntetést bevasalták az ms-en.
A hálózati hatás is egy közismert tény, azért veszel otthonra windowst vagy azért használsz otthon lopott windowst, mert a munkahelyeden is az van. Mélyebben most ne menjünk bele, mert megint csak vádaskodás lesz a válaszod.
tájékozódj picit, mielőtt másokat próbálsz utasítgatni, annak volna értelme.
-
azbest
félisten
Magam részéről úgy látom, hogy két féle hozzáállás tapasztalható itt a topicban: van aki szakmai (oktatási, üzleti) érvekkel jön míg a másik főleg érzelmekre próbál hatni. Az utóbbi pont olyan, mint az mlm hálózatos beszervezésnél: "látom, hogy te nem szeretnél szebb/gazdagabb/jobb lenni, mert nem fogadod el a varázsszavakkal tűzdelt mesénket, jössz mindenféle szakmai érvekkel... pedig a mi termékünk használatától lehet csak sikeres, gazdag és szép. Erre tudunk példát is mondani, ott a cégvezetőnk, aki meggazdagodott belőle, arról nem is beszélve, hogy hányan lettek zafir, gyámánt meg bádog plecsni fokozatosak amiért a szekerünket tolták"
-
priti
addikt
Mindenkinek van egy szubjektív fogyasztói értékítélete ami alapján dönt. Teljesen mindegy, hogy ezt mi befolyásolja.
"a hálózati hatás beszippantja őket" meg "törvénytelen praktikák". Ennyi erővel az összes marketingest le kell csukni, mert a jog szerint a tévedésben tartás is a csalásnak egy formája és én nem azért vettem a mosóport, mert az a jobb, hanem azért, mert "beszippantott a reklám hatása" pedig az nem is jobb és Úr Isten "törvénytelen praktika" hogy azt mondják, hogy az intelligens és a botom tudja hogy mos.
Picit vegyél vissza ebből a revolutionary style-ból. Semmi értelme. -
priti
addikt
Elragadtatod magad. Elég gyakran. Vigyázz ezzel, mert ha mértéktelenül teszed nevetségessé válsz. Nézd meg korunk háborúit. Ennyi erővel az összes amerikait csukjuk le, mert támogatásuk okán tettestársak az olajért, azaz nyereségvágyból elkövetett gyilkosságokban. Amennyire én látom a Linux alapú üzlet se különb.
-
bambano
titán
a büntetéseket valahogy mindig úgy kapta, hogy csinált valami stiklit, ami jó része nem is látszott, majd gyanú alapján kivizsgálták és megbüntették. következmény: azt kijelenteni, hogy most nem csinál semmi stiklit, csak egy alapos vizsgálat és felmentő ítélet után lehetne. de ugye arról, aki gyakorlatilag alig csinált valamit jogilag ÉS erkölcsileg is tisztán, miért is higgyük el, hogy hirtelen jófiú lett?
a szerződéshosszabbítás paraméterei mindent el fognak árulni egyébként. abban tagadhatatlan evidenciák lesznek.
a google-t meg a facebookot csak egy hajszálnyival tartom tisztességesebbnek az ms-nél, mert az ms azt állítja magáról, hogy szoftvereket gyárt és abból él, közben titokban monopolista dolgokat csinál, a google meg azt állítja magáról, hogy abból él, hogy ellopja az összes adatodat és marketing célra feldolgozza, és nicsak, ezt is csinálja. kb. mint két betörő, az egyik öltönyben (ms), a másik betörő vagyok feliratú pólóban. mindkettő betör, csak az egyik nem akar másnak látszani, mint ami valójában.
-
priti
addikt
Ez picit olyan, mintha sofőrnek hívnánk az utast is. Én támadtam nem is olyan régen talán a legélesebben az MS-t, hogy abba az irányba fejleszt, hogy a felhasználónak lövése se legyen mi folyik a gépén és ahelyett, hogy mindenre gyorsindítót meg keresőt fejlesztenek talán az ablak fejlécébe függetlenül a language pack-től oda lehetne tenni zárójelbe, hogy mit hív meg, pl.: Lemezkezelő (diskmgmt.msc), hogy az új user úgy használja a wint, hogy win+r gyorsgomb=futtatás, aztán be az msc-t és durr, ott az ablak és nem kell kétszázezer gyorsindító, meg talán file szinten is megismerne emiatt ezt azt, de a Linuxnak talán még sokkal jobban fog sikerülni ez a tudattalanságban tartás, ha rászoktatják a régen winen cseperedett felhasználókat a Linux grafikus felületére... Aztán az marha nagy szabadság lesz, ha a lábát levágják se veszi észre, hogy éppen nem úgy fut valami.
-
anulu
félisten
egy dolog a személyes vélekedés és más amit a törvény előír ill megenged. sok-sok milliárd USD bűntetést fizetett már az MS, a rá kirótt dolgokat betartotta, betartja azóta is.
engem a Google adatvédelmi dolgai is érdekelnének, ill az, hogy az EB mit mond rá. szerintem felháborító, de el fogom fogadni a döntést. -
bambano
titán
a linux mióta disztrib?
a másik hsz-edben a linuxos eladásokról: az ugye szép, hogy a linuxos eladások nőnek, miközben a linuxot nem is kell eladni? tehát ha azok száma is nő, akik pénzt is hajlandók érte adni, akkor szerinted mennyivel nőtt azok száma, akik ingyen használják? hint: sokkal.
[link] a web szerver statisztika többet mond, nem csak a linuxról, hanem az open source httpd megoldásokról is.
-
bambano
titán
-
bambano
titán
a dolognak arról kellene szólnia, hogy nyerjen az az oprendszer tiszta piaci versenyben, amelyik jobb. ezt nem csak globális piacra, hanem piaci szegmensekre is lehet érteni.
de ha nincs tiszta piaci verseny, hanem nokiás dobozok vannak, akkor nem azt a szoftvert fogják használni, amelyik jobb, ezzel holtteher költséget okoznak, ami össztársadalmi kár. az iskolák pedig mennek a könnyebb irányba, ami szakadékba torkollik.
-
anulu
félisten
forgasd ki a szavaim...
tehát akkor ez azt jelenti, hogy bitről bitre ugyanaz a disztrib, ami fut egy mainframe-en, egy home PC-n és egy random mobilon? ha igen, akkor mea culpa, visszaszívva minden, amit az alacsony számú használatra mondtam. amennyiben nem, akkor viszont fenn tartom, a desktop linuxokra vonatkozó kijelentésem.
nem felhasználó, hanem használó. nem ugyanaz.
-
dabadab
titán
"továbbra is desktopokról volt szó"
Nem, arrol volt szo, hogy a Linux bugjai senkit sem erdekelnek, mert senki sem hasznalja. Ezzel ellentetben az van, hogy a Linux olyan szeleskoruen elterjedt, hogy ha abban van bug, akkor az nagyon sok embert erint.
(#267) priti: a fenti ertelmeben igen, hiszen ha Linux fut a routereden, akkor azt linuxos exploitokkal lehet tamadni.
-
priti
addikt
Most ha az én router-emen Linux van akkor én Linuxos felhasználó vagyok, amikor éppen az Internet Explorer-ben konfigurálom a router-t? Nemá'! De tovább megyek. Szerintem még akkor sem, ha egy gépre semmi mást nem telepítek, csak egy SmoothWall-t úgy, hogy a CD-t win alatt írom, aztán ha bedobtam egy 2. hálókarit a vasba és telepíteni kezdem, akkor közben egy wines gépen nézem a pdf-ben hogy mit, hogy, merre, meddig, végül szasz, ha kész többet bottal nem nyúlok hozzá és számolom, hogy mennyit spóroltam... Nekem nincs bajom a Linux-al félreértés ne essék, ez nem Windows kampány, csak ez a nagy digitális szabadságharc ott bűzlik egy kicsit, hogy amikor az ember foglalkozni kezd a Linux-al az első dolog amibe belefut az alapvető logikai gáncsok már a szintaxisok szintjén. Félreértés ne essék nem arról van szó, hogy logikátlan lenne, de nem is arról, hogy aki annak idején látott DOS-t annak a pofonnál is egyszerűbb legyen és éljen a szabadság. Sokkal inkább arról, hogy volt egy szegregációs szándék mögötte és a cél egy fizetős szoftver kifejlesztése lehetett. Mára egy Windows klón látszik cseperedni. Egy mai Linux alapú cucc grafikus felületét látva az embernek az jut eszébe, hogy ez egy elég béna Windows másolat ... és meddig is jó újratelepítés nélkül? Ugyanazon az úton halad, mint annó a Windows. Egyre inkább hajlok afelé, hogy a Windows-ért nem kell senkinek kardoskodni. A termék magáért beszél.
-
anulu
félisten
továbbra is desktopokról volt szó, de mindegy.
az Androiddal nem vitatkozom, sikeres a marketingje, semmi más. naponta tapasztalom az SGS-emen, hogy egy szépen becsomagolt hulladék, aminek az EU-ban a Google adatkezelési balhéja miatt a jövője is kérdéses.. az embeddednél az emberek az esetek túlnyomó többségében nem is tudják, h mi van benne. szerverrel (nem home-made cuccokkal!) kapcsolatban egy kis érdekesség:"Az egyedüli operációs rendszer, amelynek eladásai nőttek, a Linux volt, de ebben a szegmensben is csak enyhe, 2,2 százalékos bevételnövekedést mért az IDC. A linuxos szerverek a teljes piac 18,4 százalékát adták, 1,7 százalékponttal többet mint egy évvel korábban. A windowsos gépek forgalma enyhén,1,5 százalékkal 6,5 milliárd dollárra csökkent, de a teljes szerverpiacból kihasított részesedése így is nőtt, 45,8 százalékra, vagyis a szerverpiacon gyakorlatilag minden második dollárt windowsos gépre költenek."
-
-
nXu
tag
Bocsánat, hogy beleszólok, nem érzem magam egyik párton állónak sem, de ha sokkal jobb és
ingyenesolcsóbb a linux, miért nem állnak rá az iskolák?
Persze, tudom, hogy nem értenek hozzá a tanárok, de ez azért nem feltétlenül olyan jó érv, hiszen mint már korábban leírtátok, vannak továbbképzések. És ha az iskola azt mondja, hogy most még ezt az 1-2 osztályt, ami mindjárt érettségiznek, végigviszik windowson, utána térnek át linuxra, akkor még idejük is van beletanulni.Egy középiskolában nem IT-s szakembereket oktatnak, hanem olyan ismereteket, amelyet később hasznosíthat a diák. Manapság pedig igenis sokkal többre mész álláskeresésnél WIN+MSO-val mint akármelyik Linux+LO-val.
Igen, ezt már mind leírták előttem, én csak a véleményemet fogalmaztam meg.
-
anulu
félisten
kieg: főként az veri nálam ki a biztosítékot, amikor a) olyan hibát hoznak fel ellenérvként a Windowsra, amire már rég kint van a patch, csak tisztelt R=1 user azt se tudja, h van olyan, h update meg jajj mi lesz a win töréssel, b) nyilvánvaló user error miatt fordulhat elő az adott probléma (példa: az UAC nem azért került be, mert sok a hely a HDD-n, és elfér még pártíz megányi DLL).
-
anulu
félisten
alapvetően reagáltam a "tisztább, szárazabb" kijelentésre. kicsit erős volt a kijelentésem, azt elismerem. azonban azt Te is beláthatod, hogy felhasználói számban jóval többen vannak, akik valamelyik Win-t nyúzzák. sokkal nagyobb eredményt lehet ezen a platformon elérni egy rootkittel / trójaival. ergó itt is keresik a biztonsági réseket / hibákat. főleg, mert az R=1 felhasználók nem linuxoznak. valamint megnyitnak minden mail-t, linket, etc. azért, mert a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye. ha a felhasználók megváltoznának, jóval kevesebb lenne a gond is. és a Win is tisztább és szárazabb lehet(ne).
bocs mégegyszer a trolling miatt.
-
anulu
félisten
a 29-i dolog azért érdekes, mert a desktop gépeket és a servereket nem érintette... legalábbis a cégnél köszönte, minden tökéletesen látta, hogy febr 29-e van. ahogy 4 éve is jó volt. meg nyócéve is...
ne mondd nekem, hogy ha nem akartak volna, már nem találtak volna kismillió bugot a source-okban. még nem is kell visszafejteni. egyszerűen annyira kevesen használják, hogy a kutyát nem érdekli. nincs hírértéke. akik meg feltörnek cuccot, azok legrosszabb esetben is 15 perc hírnévre hajtanak (vagy még többre).
-
Én egy szóval nem mondtam, hogy a németeknek ingyen van, mivel nincs információm róla. Azt mondtam, hogy normális helyeken a cég fizet a piac megvásárlásáért, nem fordítva.
anulu: "szerintem meg minden pénzt megér, hogy egy, az alapfelfogásában is baromság rendszert távoltartsunk az oktatási intézményektől."
Alapfelfogásában a Linux kb. a megszületése óta sokkal tisztább, szárazabb, biztonságosabb érzés, mint egy Windows. De igazad van, olyan rendszer kell mindenhová, amelynek fingja nincs arról, hogy február 29-e 4 évente előfordul.
De egyébként ha szerinted minden pénzt megér, akkor fizesd ki saját zsebből és menj igét hirdetni.
-
anulu
félisten
"Egyébként meg mint már mondtam, 1 Ft is sok a Microsoft reklámozásáért és bebetonozásáért."
szerintem meg minden pénzt megér, hogy egy, az alapfelfogásában is baromság rendszert távoltartsunk az oktatási intézményektől. most jobb? 1-1. mindkettőnk kijelentésének uannyi az érv tartalma. nulla.
senki nem betonozta be! az iskoláknak eddig is megvolt a lehetőségük, hogy linuxot oktassanak, azon érettségiztessenek, akármi. vagy hallottál olyan helyről, ahol levágták az ember kezét derékból, mert [a...zs]ubuntut telepített fel vmelyik iskolai gépre? kötve hiszem. arról szól a program, hogy ha windows környezetben akarnak tanítani, akkor arra legyen jogtiszta licenszük.
-
priti
addikt
Ha az ember beszél valamiről csak ír egy vázlatot előtte, amit kidob a projektorral a falra, hogy eleje meg vége legyen annak az előadásnak és ne ide-oda kapjon követhetetlenül. Ha gyakorlatot kapcsol hozzá, akkor csak beszúr egy két képet abba a vázlatba akár több programból is dob egy szkrínsátot stb. legyártja a kis diavetítéseit, ne adj Isten videokat készit egy-egy műveletsorról a gyakorlathoz, ami megy kinnt a falon végtelenítve arra az esetre ha valki elakad, hogy ne neki kelljen mutogatni és így amíg a többiek dolgoznak addig odasétálhat valakihez, aki beteg volt és külön foglalkozhat vele. Mint aki szeret dolgozni, mint aki szeret tanítani. Egy gimiben picik is vannak még, akikre oda kell figyelni, pláne ha 6 osztályos...
(#254) sh4d0w
Kiváncsi lennék azért, hogy hogy megy náluk. Az összes tartományi oktatási minisztériummal megegyeznek külön vagy hogy mehet ez
Kitől hallottad, hogy ez a németeknek ingyen van?
-
-
azbest
félisten
Inkább az szokott a probléma lenni, hogy néhány ms fan oktató kiköti, hogy csak ms formátumban fogadja el a dokumentumot. De ez az oktatót minősíti... persze cserébe elvégezhetett pár ms tanfolyamot és ingyen vizsgázhatott, gyűjthette az mcp papírokat. A felsőoktatásban eléggé nyomulni szoktak ezzel, régebben elég jól jártak azok akik ms diáktanácsadók lettek, igencsak kitapétázhatták a falukat mindenféle ms vizsgákkal ingyen, "cserébe" a kampányukért és a rendezvények szervezéséért. Újabban már nem ilyen jó üzlet diáktanácsadónak lenni, ahogy hallottam, de azért nem kell félteni őket.
-
azbest
félisten
Mindig azzal jössz, hogy teljesen mást kellene tanulniuk/tanítaniuk, ha más programot használnának... "Mindent kezdhet elölről a tanár. Rengeteg háttérmunka, mire újra felépíti az óráit"
Legjobb tudomásom szerint az órákon ugyanazt kell megtanítani, érettségikor ugyanazt a feladatot kell megoldani attól függetlenül, hogy melyik programot választotta a diák a lehetségesek közül. Tehát elvileg most sem programot kellene tanítani, hanem feladatok megoldását.
A felsőoktatásban pedig nem hinném, hogy adott programban nyomogatást tanítanának, hanem eszközként használják a gépeket. Nem hiszem hogy van ms office titkárnő szak.
(#251) priti : a magyar microsoftnak viszont valószínűleg ez a legnagyobb üzlete, hisz ki lehetne nagyobb megrendelő, mint az állam. Hát igen, sajnos sokmindenben elmaradottak vagyunk hozzájuk képest, csak az árakban nem.
-
priti
addikt
"A Microsoft szoftverek tavalyelőtt 1,5 milliárd, tavaly 1,13 milliárd forintba kerültek az adófizetők számára, az elmúlt 12 évben pedig összesen 12 milliárd forintot költött erre az állam."
Dobd már át dollárba. Jelképes összeg. Most az komoly, hogy Németországhoz hasonlítjuk Magyarországot tárgytól függetlenül? Ne! Légyszi csak azt ne!
-
Igen, megegyeztünk. Értelme volt? Nem, az eddigi rossz konstrukcióban folyik továbbra is olyan szoftverek bérlése, amelyekhez egyébként is kell jogtiszta alap.
Szinte biztos vagyok benne, hogy Németországban nem az állam fizet a M$-nak, hanem minimum az állam szempontjából ingyen kapják a szoftvereket - ergo ott közvetve a microzsé fizet a piacért, nem fordítva.
-
finest
addikt
-
priti
addikt
Világos. Tiszta beszéd.
Én ezt úgy mondanám, hogy az oktatott anyag tartalmától függetlenül is lehet javítani vagy rontani a minőségen. Átfogalmazva: A vonatkozó szervezeten belüli piaci mechanizmusok bevezetésével lehet motiválni a munkavállalót nagyobb mennyiségű vagy jobb minőségű munka elvégzésére. Erre már rájöttek egy páran.
Valahol azt érzem ki a sok hsz-ből, hogy ti azt gondoljátok, hogy
ha megszüntetjük a Tisztaszoftver Program működését az ceteris paribus csak egy az oktatási rendszerből történő forráskivonás, ami megtakarításként jelentkezik.
Ha igaz lenne sem gondolhatná senki komolyan, hogy forráskivonástól minőségjavulást vár, de csak elvileg igaz, gyakorlatilag nem igaz.
Nem igaz, mert a gyakorlatban nem megtakarítás lesz, hanem +költség, de
1, Nem tanítjuk a legelterjedtebb szoftvereket könyörgöm, deeee, jó ... legyen igazatok. Elég az ingyenes. (Szerintem egy nagy frászt, de majd meglátjuk.)
2, Amit tanítunk annak a minősége... (Ami jó az előbb-utóbb fizetős lesz, mer' nincs ingyen semmi. Akkor meg szvsz. Sok értelme volt, ha ott fogunk tartani ahol most.)
3, Ahogy tanítunk annak a minősége... (Mindent kezdhet elölről a tanár. Rengeteg háttérmunka, mire újra felépíti az óráit. Közben csak szenved, de a bére is csökken. A töke tele van, így aki az új rendszerbe belép, mint diák, az szív ezerrel, de biztos jobb minőségű oktatást fog kapni.)
4, A programcsomag árának, mint forrásnak a többszörösét rá kell költeni egy új egységesített oktatási rendszer kiépítésére, hogy az minden részletében működőképes legyen MS szoftver nélkül is.Ha ez senkit nem érdekel, akkor oldjátok meg az átálláskor a régi rendszerben MS-el indult diákok esélyegyenlőségét! (Na az fincsi lesz.) Aztán ha megfeszültetek és elköltöttetek pár milliárdot arra, hogy legalább sokkal rosszabb ne legyen, mint volt, akkor gondoljátok végig, hogy miért is kellett ez a nagy digitális szabadságharc. Szerintem ha +pénzt szeretnétek elkölteni az infó oktatására, akkor azt egyszerűbb lenne a Tisztaszoftver Program meghagyása mellett rákölteni. Nagyobb valószínűséggel hozna minőségjavulást ha az lenne a legnagyobb gondunk, hogy mire költsük a +pénzt nem? De ti tudjátok. Végülis meg lehet szüntetni a programot. Nem olcsó, de megoldható.
-
floatr
veterán
Egy kicsit terelgetsz
A bérezésekkel kapcsolatban bárminemű informatikai oktatás is legyen a vita tárgya, tudható, hogy a privát szférában jobban járhat, aki akar. Ez régóta így van, de igaz ez a többi állami pozícióra is informatikai terepen a ritka kivételektől eltekintve. Ez adott, ezzel együtt kell élnie a tanári pályát választóknak, és erről még vitázni sincsen minek, mert nagyjából egyetért itt mindenki. Hogy ennek mi a folyománya, az az oktatott anyag tartalmától független, bár megjegyzem, hogy nem lesz egy tanárnak nagyságrendileg nagyobb tudása attól, hogy libreoffice alatt is megtalálja a félkövér szedést, és ezt el is tudja mondani egy gyereknek. Nem lesz sokkal értékesebb erőforrás a privát szféra számára sem, pusztán egy olyan szemlélettel lesz több, ami inkább jellemző -- kéne h legyen -- a pedagógusra. -
priti
addikt
Nem. Egy kicsit sem. Mélyen tisztelem a jó tanárt. A jelenlegi bérek mellett meg pláne. Csak amikor elkezdik kritizálni az informatika oktatásának az eredményét - ha nem is tudatosan, de - rávilágítva arra, hogy a tanárnak a szerepe sokkal nagyobb annál, mint hogy megnyitja a word-öt és megmutatja hová kell klikkelni, azaz elismerik, hogy a tanári szakma képességet igényel, akkor azt is meg kellene nézni, hogy ezzel a képességgel mennyit lehet keresni máshol informatikusként és a bérrel arrafelé konvergálni monoton növekvőben. Ezzel szemben béremelés nulla, 2010-ben nettó (nem bruttó!) 300.000Ft-al többet keresett, 2011-ben nettó 200.000Ft-al keresett többet egy infótanár mint 2012-ben és ez csak a juttatás, amit elvettek. Tudod az étkezési jegy meg a többi. Béremelés meg zéró 6-7 éve. Azaz a bérrel az ellenkező irányba távolodnak monoton.
Ha nincs pénz, akkor nincs minőség. Ez az alapfelvetés és ez qrvára igaz mindenre. -
priti
addikt
a tanár 0 felvezetés mellett előkapja a word-öt
Ez a tanár 0 felvezetés nélkül elő fogja kapni az OpenOffice-t vagy bármit, ami a vizsgán lesz. Tökmindegy min változtatsz Páros lábbal valagon rúgod. Oké. Felveszel helyette egy másikat. Az is ezt csinálja. Azt is valagon rúgod páros lábbal. A negyedik után meg elgondolkodsz, hogy ennyi pénzért kapsz e olyan embert aki jobb és már vissza is kanyarodtunk az előző témára.
Arra hogy egy tanár az tanár. Egy orvos az orvos. Egy jogász az jogász. Egy mérnök az mérnök stb. és attól nem fogod tudni olcsóbban megvenni az okos embereket, mert egységesen szarul fizetsz egy életpályát. Ezek az emberek vannak olyan okosak, hogy ezer felé képezhetik magukat .
Ha egységesen alulfizeted a tanári pályát és eléred hogy a képzésükben ennek ellenére a végzettek száma főre ne csökkenjen, akkor azt érted el, hogy gyengébb képességű emberekre cserélted le a tanáraidat. Olyanokra, akik a nyomott áron is hajlandóak eladni magukat.Egyszerre várod el egy tanártól, hogy legyen olyan okos, hogy kiváló munkát végezzen (amihez ugye ész kell) de legyen olyan hülye, hogy tanárnak tanuljon? Hülye is legyen meg okos is legyen?
-
anulu
félisten
nincs főiskolai sem ECDL vizsgám. 1 darab érettségi. részemről néha nem értem, hogy 1-1 pozíciónál miért elvárás a főisk/egyetem, amikor 1 év szakmai tapasztalat sokkal többet tud nyújtani bizonyos területeken, mint egy random felsőoktatási intézmény.
a szakirányú képzés pont innentől fog felértékelődni a (szak)középiskolában. nagyon sokaknak munkát kell találniuk egy érettségivel, reálisan nézve megszűnik a "bekerülök, azt lesz valami" az egyetemeken, ekkor tandíj mellett. igenis, bizonyos téren el kell döntenie a gimn vezetőségének, hogy mire akar rámenni, arra viszont nagyon. szvsz pl nem 2 idegen nyelvet kéne nettó sehogy tanítani, hanem 1-et, azt viszont napi 2 órában. nem érdekel, ha linux/LO kombót tanítanak az iskolában, csak az általános info ismeretek mellett igenis 1et tanuljon meg tisztességesen kezelni. hogy ez mire lesz elég a munkaerő piacon, az majd kiderül.
-
Alex91
félisten
Most nem csak az erettsegirol van szo, vagy egy tanterv, annak kell megfelelni. Elviekben tobbet adhatsz, kevesebbet nem.
Nem tanitjak nekik sehol se a mobil telefon kezeleset, de torik az iPhone-t, rootoljak az Androidot
. Nem kell oket felteni, ha majd Linux-ot kell nyomogatniuk, akkor majd azt is fognak. Ez a generacio ebben no fel...
Amugy valoban, akar az ingyenesen is tanulhatnanak, bar kivancsi lennek, hogy mas orszagokban min oktatjak, es mit informatika cim alatt...
-
bambano
titán
én meg láttam közelről nagyobb vállalati infrastruktúrákat, volt ott minden hegyre-halomba. aix, citrix, sap, oracle, stb.
"az adott környezetbe illő tudást részesítette előnyben.": és most már te is érted végre, miért volt kiemelkedő mocsokság eladni a piacot az ms-nek. hálózati hatást, stb.erről beszélek mindig.
-
floatr
veterán
Erre egy kis adalék. Informatikai berkekben nagy múltja van annak, hogy minimum szakirányú főiskolai végzettség a belépő szint. Azonban bármilyen meglepő, összefutottam pár nem szakirányú végzettséggel rendelkező "tanfolyamos" kollégával, és gyönyörűen használható emberként ismertem meg őket, míg a "hagyományos" kategóriában rengeteg olyannal találkozok, akinek a kezét kell fogni, ha valamit akar tőle az ember.
Ezt egy kicsit általánosítva elmondható, hogy akkor semmi szükség nincsen általános képzésre az élet egyetlen területén sem. Sem általános, sem középiskolában, de a felsőoktatásban sem... oh wait...
(#232) Alex91 ha csak azok véleményezhetnének, akiknek ráhatása is van a dologra, akkor ez a topic üres lenne, ifjunó vatájmín. Az időt be lehet osztani, csak akarat kérdése, másrészt meg aki érettségizni akar választható tárgyakból, az az én koromban annak megfelelően tárgyakat vett fel további órákban. Ha viszont az a meglátás, hogy úgyis mindegy abban az 1 órában, akkor a binugz meg a LO is mindegy lesz, legalább olcsóbb a terem.
-
priti
addikt
Te láttál olyan szerződést amiben az állam kötelezettséget vállalt arra, hogy csak az MS termékeit oktatja az oktatási rendszerében?
Ha lenne ilyen szerződés, akkor lenne igaz az, amit mondasz. Akkor lehetne szó arról, hogy az MS fizessen nekünk és mi a pénzért cserébe kötelezettséget vállalunk.
Jelenleg az állam fizet azért, hogy MS terméket is használhasson oktatási célra. Semmi többről nincs szó. Ha ezt képtelen vagy elfogadni akkor teljesen meddő a vita.
A valós helyzet az, hogy egy profitérdekelt vállalat a piaci környezet adta előnyeit kihasználja. Nyilván ha mi MS terméken vizsgáztatunk azzal az MS számára kedvező környezetet teremtünk és azt megpróbálja kihasználni. Naés? Ha OpenOffice-on vizsgáztatunk, akkor meg annak teremtünk kedvezőbb környezetet a piacszerzésre, azaz a későbbi fizetőssé tételre.
Teljesen mindegy. Minket nem ez érdekel, hanem a képzés minősége. A képzés minősége pedig korrelál a képzésben használt szerszámok minőségével is. A szaktanár munkájának minőségével is, hagy ne soroljam, hogy még mivel. Baj van az MS termék, mint szerszám minőségével? Nincs baj. Ki tudjuk fizetni? Ki tudjuk fizetni.
Dobtunk egy kormányzati kommunikációt a célból, hogy jobb tárgyalási pozícióba kerüljünk az MS-el szemben és olcsóbban vásárolhassuk meg a programban szereplő szoftverek használati jogát? Dobtunk, a csapból is a Linux folyt. Meg tudtunk egyezni az MS-el? Meg tudtunk. Javul a munkavállalóink szoftverkezelői képessége? Javul. -
anulu
félisten
hamár a valós helyzetről beszélünk. beszélgettem közepes vállalatnál HR-es ismerőssel. 101%-ig MS infrastruktúrán van minden. feltettem neki azt a kérdést, hogy 2 lehetőség közül azt választja-e, aki a munkájához szükséges MS ismeretekkel (Word, Outlook esetleg némi csoportmunka alapfok) rendelkezik legalább annyira, hogy stabilan tudja használni, vagy azt, akinek általános ismeretei vannak, esetleg más rendszerben járatos. egyértelműen az adott környezetbe illő tudást részesítette előnyben. az indoklás is teljesen logikus volt: elég, ha az adott feladatkörhöz tartozó napi munkájába belejön, ne kelljen még a szövegszerkesztő megismerésével is bajlódni. hangsúlyozottan, átlagos, nem IT-s alkalmazottra vonatkozott a kérdés. persze, könnyen lehet, h linuxos rendszerben az LO ismeretet ugyanígy preferálták volna.
jelenleg a közép és nagyválallatok desk része win-en megy. azokat részesítik előnyben, aki ismeri ezt a rendszert. nem az a lényeg, h partizánkodni tudjanak az alkalmazottak, hanem, hogy a munkájukat ellássák.so simple.
-
Alex91
félisten
De ertsd mar meg, hogy mindenre az atlag heti 1 oraban nem jut ido! Persze, van olyan tanero, aki esetleg LOGO-zik, vagy megmutatja a Linux-ot is. Ennyi szabadsaga van (lehet).
De mondom, nem te es en fogjuk eldonteni, hogy mit kell oktatni. Lehet velemenyunk, ha olyan helyzetbe kerulsz, akkor mondhatod is, ha meg olyanabba, akkor esetleg meg is csinalhatod. -
floatr
veterán
Amiatt beszélek folyamatosan erről, mert többféle kimenet van, amit -- elvileg -- le kell oktatni. Innentől meg egy fél lépés az, amikor a pedamókus kicsit szemléletet vált, bár akkor meg hullámzik, ha mozogni kezd, valóban.
Én szerencsére kevés olyan rugalmatlan emberrel akadtam össze, akit erről ne lehetett volna meggyőzni, ezért optimista vagyok, bár látok negatív példákat is. A gyerekek érdeklődők, velük többségében sokféleképpen lehetne dolgozni. Nem értem, hogy mi hátráltatja a tanerőt azon kívül, hogy képeznie kéne magát... -
Alex91
félisten
-
floatr
veterán
Ne vigyük ezt azért annyira túlzásba. Most is az folyik, hogy van egy témakör pl szövegszerkesztésben, és a tanár 0 felvezetés mellett előkapja a word-öt. Vagy file rendszert, és műveletei mutatja intézőben. Szerinted akkor mit is oktat? Funkcionalitást egyetlen eszközzel, vagy az adott eszközt?
Másik: elvileg ugyebár a tanuló eldöntheti h min szeretne érettségit tolni. Akkor -- elvileg -- a tanárnak mindenképpen le kellene oktatnia az érettségin szóba jövő eszközökön az adott funkcionalitást. Az meg egy másik kérdés, hogy hogyan lehet technikailag, és pedagógiailag kivitelezni pl két szövegszerkesző párhuzamos használatát egy órán. Ne kenjük már a trutyit mindenfelé, hogy ez mennyire kivitelezhetetlen, mert ez csak megint a kifogások sorolása. Páros lábbal rúgnám valagon, ha ennyire tutyumutyi emberek vennének körbe.
Az meg még egy kis adalék, hogy nem fog újságot szerkeszteni az érettségi tananyag alapján, de még csak nem is arról beszéltem, hogy 5 perc alatt bárminek a kezelését el tudja majd sajátítani. Ha nem hurkolni akarnál a mondandóba, meg a ló két oldala közt ugrándozni, már rég vége lenne ennek a baromira kontraproduktív mellébeszélésnek.
-
bambano
titán
"Bocsánat, de az állam vásárolt MS terméket és nem az MS vásárolt oktatást. Nem stimmel, amit mondasz.": valóban nem stimmel, mert sokan azt hiszik, hogy az állam vásárolt ms termékeket, pedig nem, az ms vásárolt oktatást, áttételesen piacot.
ezért tartunk ott, ahol, mert te sem látod a valós helyzetet, hát még a másik törzsbe tartozók.
-
priti
addikt
Nem eszközoktatásról van szó, hanem oktatásról eszközökkel.
"egy funkciócsoportot 2-3 eszközön oktatnak párhuzamosan"
Azaz 2-3x annyi óraszámban 2-3x annyi költséggel. Így is lehet. Van rá pénzed? Kiváló. Akkor a forrás megjelölésével tegyél javaslatot. Azt mondod, hogy ebből fizeted ki a tanárt, ebből fizeted ki a villanyszámlát, a fűtést stb. stb. stb. és a végén ilyen egységesített oktatási rendszerre térsz át, aminek a része egy olyan mérés a végén, ami igazolja, hogy a kedves eredményes vizsgát tett nebulót akárhová ülteted, akármi elé, ő 5 perc latt újságot szerkeszt neked. Ez a droid, mint humán erőforrás ilyen és ilyen extra profitot fog neked termelni itt és itt. Ezt mind elmondod és boldogság van. Mindenki örül és megcsináljuk. -
-
priti
addikt
Bocsánat, de az állam vásárolt MS terméket és nem az MS vásárolt oktatást. Nem stimmel, amit mondasz.
Annó az Informatikai és Hírközlési Minisztérium küldött a Tisztaszoftver Program keretein belül egy Microsoft CD-csomagot, kvázi egy szerszámkészletet az iskoláknak támogatás formájában azzal a céllal, hogy az iskolákban oktatott szakma gyakorlati képzésének a színvonalát fokozza (Nem azzal a céllal, hogy az elméleti oktatást meghatározza!!!), kvázi a tanműhelyt jó minőségű szerszámmal lássa el.
Az MS semmit nem akar megvenni. Nem az MS dönti el, hogy a vonatkozó vizsgán mit kérjünk számon és azt hogyan kérjük számon, hanem mi. Az MS szerszámok jó minőségűek, ezért megvásároljuk őket az oktatáshoz és pont. Ettől még az oktatás lehet zöld is, piros is, kék is. Ha nem vásároljuk meg az oktatáshoz akkor is lehet zöld is, piros is, kék is. Nem ezen múlik, hogy a képzés végén a gyerek tudása mennyire specifikus.Az autószerelő sem ismeri az összes típust az oktatás végén. Azt a típust ismeri a legjobban, amin tanult. Nincsenek csodák.
Lehet változtatni a képzés végén a mérésen. A szaktanár egy egységesített vizsgára készíti fel a gyereket középfokon. Ha megfeszülsz is ez a helyzet. -
floatr
veterán
Többek közt amiatt sincsen igazad az űberalles eszközoktatással kapcsolatban, mert manapság életszerű egy olyan helyzet többek közt az állami szférában, hogy egyik napról a másikra átültetik a zembert az egyik rendszerről a másikra.
Nyilván vannak olyan kiskapuk erre, hogy -- nagy csodák nincsenek -- egy funkciócsoportot 2-3 eszközön oktatnak párhuzamosan, sakko a delikvens egyrészt megismeri mindkét eszközt, másrészt meg talán könnyebben sajátítja el a "mérnöki" szemléletet, és nem a menüpontokat keresgéli, hanem funkciókat használ.
-
bambano
titán
Mi az, amit számonkérek?
Például amikor egyszer anno az egyetemen alapszintű ámítástechnikát tanítottam, akkor megmondtam a diákoknak, hogy aki meg tud írni és bead egy minden szempontból megfelelő felmentési kérelmet, az megkapja.Az más kérdés, hogyha ezen a gondolatmeneten megyünk tovább, az kicsit messzire vezet, például oda, hogy az informatikai érettséginek semmi értelme. mert tényleg nincs. Informatikát önmagáért felesleges tanítani. Inkább az lenne az érettségi számonkérés, összevontan, több tárgyból, hogy elképzelt helyzetekben informatikai alkalmazása mellett a maturáló mit produkál. Például hitelkérelmet ír a banknak, wordben, ehhez cash flow-t csatol excelben, esetleg egy ppt-ben 5 oldalon elmagyarázza, hogy mit akar. és ez lehetne openbook is.
-
bambano
titán
"De emiatt azért még nem kell szétverni az oktatási rendszert és elvenni a tanműhelyektől a kiváló MS Word névre hallgató szerszámot,": minden más szakterületen rommáperelnének mindenkit, ha ugyanez lenne, mint az informatikában. Ott miért nem?
autószerelőt se egy típushoz oktatnak, mindegyiknek elmagyarázzák a belsőégésű motort meg a can buszt, utána a szervizben megmutatja a régebben ott dolgozó szaki, hogy abban a típusban, amit ők szerelnek, hol van az obd2-es csatlakozó. másrészt meg ha már mindenáron meg akarja venni egy cég az oktatást, akkor kőkeményen fizet. ha azt akarja (csak példa, nem valós tény) a John Deere, hogy ződ traktoron tanuljon a gyerek, akkor ad ződ traktort. Olyan a világtörténelemben nem fordult elő sehol, hogy gipsz jakab mezei paraszt megvehet 20 misiért egy ződ traktort, de az oktatási intézménynek 40-ért adják és még kötelezik is, hogy csak ződ traktort oktathat, kéket pl. nem.
-
priti
addikt
válasz
attila9988 #218 üzenetére
Miért nem érted meg, hogy ha "rókafarkú fűrész használata" helyett fűrészelést tanítanának...
Egy szakma okatatása elméletből és gyakorlatból áll. Az állam igyekszik a legjobb szaktanárt képezni, majd megvásárolni, a legjobb szerszámmal felszerelni a tanműhelyeket a gyakorlati képzéshez és a legjobb tankönyveket biztosítani az elméleti képzéshez. Többet nem tehet, mert a többi a pedagóguson múlik. Amin te rugózol, az a szaktanár munkavégzésének a minősége. Azt kérdezed, hogy az elméleti percekben átadott tudás mennyire fér össze az MS Word-ön kívül más szövegszerkesztőkkel. Ha a szaktanár használ és ismer 5 félét lehet hogy másképpen magyaráz, mint abban az esetben ha csak az MS Word-öt ismeri és annak használatára készít fel.
A támadható pont az, hogy a szaktanár az érettségire, vagy egyéb vizsgára készít fel, azaz, hogy abban ami van, na az elég e. Megfelelően mér e vagy az is ötöst kap, aki csak a Word-öt ismeri. Mi az amit számonkérsz egységesen mindenkitől? Mit jelent mindenki számára az, hogy valaki rendelkezik azzal a képzettséggel amit annak a vizsgának a letétele jelent. De emiatt azért még nem kell szétverni az oktatási rendszert és elvenni a tanműhelyektől a kiváló MS Word névre hallgató szerszámot, mert mellé lehet akasztani egy (akár ingyenes) másik szerszámot is meg egy harmadikat is meg egy századikat is.
A vizsga, mint mérés kötött időkeretben zajlik. Nincs idő megvárni, amíg a gyerek kikeresi a szoftverben, aminek a grafikus felületét még életében nem látta a megfelelő opciót így mérve le, hogy mennyire MS specifikus az ő tudása.
Szerinted nem jó így a mérés? Más vizsgára van szükség? Találj ki jobbat először és aztán támadd meg. Azaz szakmán belül kritizálj és ne kívülről. Szerintem. -
Alex91
félisten
válasz
attila9988 #218 üzenetére
Szerintem a tanterv szerint most is szovegszerkesztest és tablazatkezelest oktatnak. Nincs előírva, hogy min kell alapvetően oktatni. (Pontosabban van, mert az érettségire megadják, hogy milyen szoftvereken tehető le az érettségi, de ez nem kizárólag MS specifikus.)
Az más kérdés, hogy legtöbb helyen MS termékeken folyik az oktatás. Mondjuk meg itt is heterogén a dolog, mert van ahol régebbi office-t használnak. És egy 2003 után egy 2010 lehet, hogy nagyobb meglepetést okozna, mint egy Libre Office.
-
attila9988
őstag
Na most akkor találjunk ki egy századikat és tanítsuk azt, mer' akkor mi lesz? Attól majd megindul a digitális szabadságharc? Nemá', hagyjuk má'. Ez nem ...
Miért nem érted meg azt az egyszerű alapvetést, hogy ha "MS word xy" helyett "szövegszerkesztést" oktatnának, "MS excel xy" helyett meg táblázatkezelést, akkor az általad felvetett problémák nem léteznének, mert a tanulókat a későbbiekben nem hozná zavarba ha az ikon két centivel arrébb van.
Érdekes hogy a mostani MS adó mellett a legtöbb érv pont abból táplálkozik, hogy eddig is az MS csecsein lógtunk...
-
Tökmindegy, hányféle szövegszerkesztőd van, ha a protokollok és a formátumok nyíltak - pont ez a lényege pl. az ODF-nek. Megszűnt a cég, amelyik csinálta a szövegszerkesztőt? No problemo, más is tud teljesen kompatibilis szerkesztőt írni - többek között pl. ezért hátrányos a vendor lock-in, mert ott ilyet nem lehet.
-
priti
addikt
Nem tanították. Gépírást tanulhatott annó kb. és mindenre az a válasza, hogy neki már csak 3 éve van a nyugdíjig és őt már hagyják békén az ilyenekkel. Aki mellette ül annak meg 6 éve van a nyugdíjig és kb. ugyanez a helyzet vele is.
Amikor ő elmegy végre és a helyére bekerül a szintén nem fiatal másodhegedűs aki 15 éve arra vár hogy már végre mittomén titkárságvezető legyen és ezért a szemét kikaparja mindenkinek ha kell neki is már csak 3 éve lesz a nyugdíjig mire odakerül ugye. Na amikor ezek végre bekerülnek mind egy szálig a nyugellátásba akkor lehet érdemi következtetést levonni arról, hogy az oktatás mit oldott meg és mit nem és az az igazság, hogy egy fiatalabb korosztály maga a felüdülés. Egyáltalán nem látszik, hogy ez az állapot újraképezné önmagát. Ha egyetlen fiatal ügyintézőt be tudsz tenni végre 2 öreg mellé, akkor már a két öreg is sokkal jobban összekapja magát. Ha 20 "ugorj ide-ugorj oda" gyereket felvesz az informatikai osztályvezető, hogy tehermentesítse a rendszergazdát a felhasználói támogatás alól, de az összes ügyintéző öreg hiába mondják el nekik százszor, egyik fülükön be a másikon ki. Majd ha nem tudok beszúrni két sort a táblázatba, akkor felhívom a Matyikát, aztán majd ő megcsinálja. Matyika meg szalad és ez neki qrva kényelmes így. Mi meg két embert fizetünk a hivatal közpénzből történő finanszírozása okán egy helyett csak azért, hogy a Marist ne kelljen kirúgni. That's all Folks! -
dabadab
titán
Es ezt a problemat hogyan oldja meg az, hogy MS-t tanitanak az iskolaban? Sehogy. Ha Julikat tanitottak is volna, szinte biztos, hogy valami regebbi verziora, innen kezdve meg tok mindegy, ha meg nem kepes ezredszeri elmondasra sem megjegyezni, az azert van, mert abszolut nem latja at a rendszert, azt meg szinten nem lehet azzal orvosolni, hogy bemagoltatjak vele egy adott program menustrukturajat.
-
priti
addikt
Valahol egyetértek. Komolytalan. De ha egyszer az egy gyakorlati probléma, hogy egy docx megnyitásán elakadunk, mert azt külön oktatni kell, hogy hogyan kell menteni másként, mert különben olyan docx file érkezik hivatalos csatornán, aminek megnyitásakor az első üzenet az, hogy a file sérült és kívánja e javítani (amit az Office2007 megtesz, de a 2003 elhasal rajta hiába van fennt az MS által biztosított kompatibilitási csomag néven futó converter)
...szóval ha már két MS Word között napokkal megcsúszik egy hivatalos ügyintézés amiatt, hogy ő szól a rendszergazdának, aki miután elkaparta a sebeit elmeséli ezredszerre, hogy mentse a Julika másként és akkor jó lesz őt meg hagyják már békén az ilyen szarságokkal mert szeretne végre érdemi munkával foglalkozni, Marika meg besérül, hogy őt lerázták és a szarban hagyták a problémájával, a Julit már nincs bőr az arcán felhívni és napokat trónol rajta, mert egy mintán a név meg cím átírásába összeszarta magát a másik ügyintéző aztán nem jutott energiája arra, hogy elmentse másként, akkor mit akartok 20 féle szövegszerkesztővel kezdeni, amit ha meg is nyit ne adj Isten máshol lesz mondjuk valami a nyomtatásban és ott fog rajta rugózni fél napot, te meg az ügyfél a hajadat kitéped, hogy hol a csába van már a leveled amit xy hivataltól vársz... hát ott van az asztalán, ő meg egy határozat kinyomtatásával szenved. Nem lehet kirúgni, mert ő a Matyika nővére, a Pistike felesége, a Gézuka unokahúga...Nyugi van. Várjátok ki. Nem kell ahhoz digitális forradalom, hogy generációváltás legyen a hivatalokban. Az idő nekünk dolgozik.
-
Mivel a kis nebuló csak a Microsoft termékeivel találkozik, ezért majd később mikor mondják neki, hogy van linux is, meg se nézi mi az, mert jobb a bevált. Nem adnak lehetőséget a diákoknak hogy válasszanak, kipróbálják a másik dolgot, és szerintem ez ami elítélendő.
-
priti
addikt
Szívesen tanulnék magam is kaligráfiát és tipográfiát, de az idejét nem tudom, hogy mikor írtam tele utoljára kézzel egy teljes oldalt. Ez az egyik. A másik hogy a gyakorlatban az megy, hogy telefon:
"Jajj! Julikám! Küldjél át egy közigazgatási határozat mintát, mert el kell utasítani egy kérelmet aztán jajj Istenem! Hogy kell ezt megírni? Jajj Istenem! A Jegyző Úr itt állt fölöttem. Azt hittem összeszarom magam Julis. Gyorsan!"
Aztán 1 perc múlva jön az e-mail, hogy ezt szedd le Mariskám. Írd át, de vigggyázzááá a helyi önkormányzati rendeletekben foglaltakra, nehogy elqrd ujujujj. Na rohanok, puszillak. Csók-csók.Gondolod oldalttörnek, stílust formáznak meg ilyenek ? Pehhrsze, csakis
Minták vannak mindenre. Ha rossz a minta, akkor rossz az is amit ír. Kész.
-
priti
addikt
Rengeteg dolog múlik magán a gyereken. A gyerek játszani szeretne. Elég sokat várunk el tőle és egyre többet. Sokszor már nem használható tudásról beszélünk, hanem használható emlékről. Egy pislákoló fényről, hogy valami volt, de egy egész, kerek mondatot nem tudna róla mondani. Nincs tudása, csak emlékszik, hogy valami volt itt. Hogy is volt? ...és elkezd kattintgatni. Igazából nem is tudja mit keres, de legalább felismeri amikor megtalálja. Vajnyi kevés ez, de legalább nem a semmi. Egy elméleti dologból ,ami nem érdekli 1-2 év és semmi nem marad. Egyszerűen törlődik.
Meg mi az ideális tudod? Ki mondja meg? Az akinek lövése sincs a szoftverfejlesztésről? Az hülyeségeket fog tanítani. Ha meg szakember tervezi akkor meg szvsz. A maga megjelenési idejében a vontakozó szoftverfejlesztők szerint az az ideális szövegszerkesztő, amit készítettek. Mindent beletettek, ami szerintük abba kellett.
Én a 6.0-ás Word-ben kezdtem illetve azt tanultam meg rendesen először, mert előtte csak egy 9 tűs nyomtatóra tudtam beruházni, amivel horror volt nem txt-ből LPT-re másolni hanem betűtípusokkal nyomtatni. Azóta kijött egy pár verzió csak az MS-től, hát még a többivel együtt. Mindegyik úgy jött ki, hogy az előző is tuti, de ez most aztán hűű + ha. Meglátod megőrülsz.
Na most akkor találjunk ki egy századikat és tanítsuk azt, mer' akkor mi lesz? Attól majd megindul a digitális szabadságharc? Nemá', hagyjuk má'. Ez nem ... nem értek egyet.
Lehetne rugózni a többin is még, de szerintem annyira nem értjük egymást, hogy nincs értelme. Amennyibe a Tisztaszoftver Program kerül annyit megér. Bár ez lenne a legrosszabb beruházása az államnak én azt mondom. Amit ott az órán "áhá élmény" formájában elkap a gyerek az legalább már valami ami talán eszébe is jut majd, amikor kell. -
-
azbest
félisten
Jó sok dolgot leírtál, aminek nem sok köze van a mondanivalómhoz. Arra csak annyit reagálnék, hogy a mostani magyar oktatási rendszer úgy ahogy van butaság: sokat markol, de keveset fog. Mindent meg akarnak tanítani, de a végén alig lesz használható tudás belőle.
Ha már annyira az office mellett megy a propaganda érdemes elgondolkodni azon, hogy milyen hasznát lehet venni annak, hogy megtanítják melyik gombbal lehet igazítani vagy fontot állítani. Ettől nem fognak tudni igényes dokumentumot készíteni. Ha tudja, hogyan kellene kinéznie egy dokumentumnak és hogy hívják a tipográfiai elemeket, akkor önállóan képes kell legyen tetszőleges eddig nem ismert szövegszerkesztőt használni.
Taníthatnak nekem spss vagy matlab használatot, ha fogalmam sincs a statisztikáról vagy számítástudományról, akkor nem fogom tudni egyiket sem értelmesen használni.
Gombokat nyomogatni egy majmot is meg lehet tanítani pár banán segítségével.
Egyébként van pedagógiával kapcsolatos végzettségem is. -
bambano
titán
"a tanárokkal kapcsolatos problémát nem oldja meg a piac": de. amit leírtál a második paragrafusodban, hogy gombokért ezeket az embereket kapjuk meg, mint tanár, mert a jobb elmegy másnak, az pont, hogy a piac. csak neked valahogy sikerült teljesen kifordítva értelmezni mindent. és már érződik a nyomás a döntéshozókon, hogy ez nincs így jól. Majd amikor a nyomás és a képzetlen gyerek által okozott nemzetgazdasági kár túl nagy lesz, majd emelnek a fizetésen és akkor a piac a jobb képességű embereket viszi a tanári pályára.
ez pont hogy a piac működése.
"minek tanítson fiktív, idealizált valamit, ha ott az igazi": azért, mert az az agyatlan szokás, hogy userek széles rétegeiben a pc az windows, az internet az internet explorer, digitális rabszolgaságba hajtja a felhasználókat, az országot, és áttételeken keresztül azokat is, akik nem akarnak windowsozni. Semmilyen észérv nincs amellett, hogy százmilliárdokért "bódult emberi nem, hát szabad létedre, miért vertél zárbéklyót tulajdon kezedre".
az elméleti alapokat mindig minden esetben könyvből tanulod, azt, hogy van menü, margó, laptörés, azt könyvből, táblánál tanulod. Hogy a laptörést utána milyen gombbal kell betenni, azt tanulod konkrét szövegszerkesztőn és erre pontosan elegendő a libreoffice.
-
priti
addikt
Fiktív szövegszerkesztőt oktatni? Ez a nagy ötleted? Könyvből tanuljanak számítástechnikát? (mert ugye a fiktív szövegszerkesztő nekem nincs meg a HDD-n, meg neked sem, meg az iskolai rendszergazdának sem, így nehezen teszi fel a gépekre gyakorloni)
Meg minek tanítson fiktív, idealizált valamit, ha ott az igazi, amivel gyakorolni is lehet? Azt akarod mondani, hogy egy MS Word mély gyakorlattal egybekötött oktatása után nem igazodik ki egy másik szövegszerkesztőn a gyerek az emlékeire támaszkodva? Azt, hogy egy fiktív idealizált valami oktatása után, amire a gyerek vagy kiváncsi vagy nem, ( mivel nem látja át a hasznosságát, így legfőképpen utálja) több használható emléke lesz a gyereknek, mint egy valós szoftver megismerését követően?
Neked lövésed sincs az oktatásról szerintem.Idézgetések nélkül még annyit, hogy
a tanárokkal kapcsolatos problémát nem oldja meg a piac, mivel eleve már a képzésükben jelentkezik a probléma, ami a munkabérükre vezethető vissza. A piac nem tud szabályozni. Nem vonzó a pálya. Mondhatni a biztos nyomor általánosban, középiskolában tanítani. Az állam annyit tud fizetni, amennyi pénz jut és nem annyit amennyit akar vagy kéne, tehát nem a kormány dönti el kit tud megvenni.
Amikor a munkaszerződését aláírja nem a tanár piaci ára dől el, hanem azé az emberé akit a tanár helyett meg tudott venni az állam, mert a tanár nem írja alá. Azért nem, mert elmegy más szakra már az egyetemen és nem lesz tanár belőle. Hiába ölöd meg az alkalmatlan embert. Nem fog jobban tanítani és nem lesz helyette jobb a piacon. -
priti
addikt
Szerinted kaligráfiát és tipográfiát kellene tanítani x óraszámban. Megindoklod, hogy miért. Valaki szerint biológiát kellene tanítani 3x ennyi órában. Megindokolja, hogy miért. A gyerek a 7. órában már csak szenved és nem tanul, de ha 14 órája lenne, akkor is kimaradna valami, ami valaki szerint fontos.
Egy állandó, véget nem érő szakmai vita és egyeztetés eredményeképpen kialakul az iskolákban egy tantárgyfelosztás. A középiskolák a felsőoktatásra történő felkészítésre hegyezik magukat, mert azzal tudnak versenyezni a gyerekért, hogy "innen 10-ből 9-et felvesznek ide-oda amoda". Próbálták a röghöz kötést középfokon, hogy mindenki oda járjon középiskolába ahol lakik. Ezerrel kapta a pofonokat az elképzelés minden irányból. Most az a helyzet van, hogy egy nevesebb budapesti gimibe ötszörös túljelentkezés van, máshol meg úgy kell vadászni a gyereket és emiatt a jó pedagógust is el kell küldeni. Nincs gyerek.A legnagyobb baj, hogy a legjobb pedagógust nem lehet még időben végetérő képzéssel sem kiváltani, de már a képzés is el van csúszva, mert a képzés maga az ami a bérek miatt nem jut elég képezhető adottságú gyerekhez, akiből majd jó vagy rossz tanár lehet. Így nem képez elég tanárt fizika, kémia stb. szakokon már főre se, nem hogy minőségre. Egyre kevesebb az olyan ember aki aktív tanárként olyan lelkesedéssel tud munkát végezni, ami ahhoz kell, hogy elérjen arra a szintre, hogy 32/32 legyen az a gyerekszám aki érti is, hogy mit tanít. Ezt nem a tanárképző éri el. Nem taníthat a tanár helyett és nem mindenki alkalmas tanárnak sajnos a végzettek között sem.
A minőségi munka eredménye a képzett gyerek, de ha ez a szám 32/27 akkor hiába mondjuk, hogy ez a tanár már igen jónak számít, hiszen 5-ből már biztosan nem lesz képzett gyerek. A maradék 27-ből meg majd a családi körülmény, a szorgalom és ezer külső hatás után kiderül hogy lesz e.
A tanár szintjén viszont 1 gyerek is sok ha pocsékba megy, főleg ha pont ő a te gyereked. Van elég - a tanártól független - baj így is.
Nehéz a szakmától távol okosnak lenni. Ötletek mindig vannak, de újabban több ötlet születik a szakmán kívül, mint azon belül és ez nem túl jó dolog ám.
Először tanuljon meg valaki tanítani és utána ötleteljen arról, hogy mi legyen az oktatással. Szerintem. -
bambano
titán
hát ja, akkor kell erőltetni a szigorúan desktop kitételt, ha a statisztika ilyen irányú kifacsarása a te véleményedet támasztja alá
viszont egyre több ember nem desktop előtt gépezik, van, aki konzolozik, van, aki tabletel, stb. úgyhogy ez ma már nem jó statisztika.
másrészt meg a kernelről szóló első bejelentés sincs 21 éves, kicsit erős azt a cumót terméknek nevezni...
"Te is azt mondod, h nem szeretnéd, ha valamelyik is a linux desktop éve lenne, akkor miért megy a kardoskodás": mert attól, hogy én nem akarok linux desktop évét, még nem akarom szó nélkül benyelni a totális windows desktop 3 évtizedét sem. másrészt meg a fudot irtani kell, ne hazugságokkal nyerjen a windows. ha mindig mindenhol csak windows van, az áttételesen rám is kihat, például egy adóbevallás miatt rakjak fel egy xp-t? most ezt nem kell, és ez így van jól.
másrészt meg az a bajom a linux desktop évével, hogy akik körömszakadtukig ragaszkodnak ehhez az eszméhez, azok olyan irányba viszik a linux fejlesztését, ami nem jó. én azért használok linuxot, mert totálisan más, mint a windows és nekem ez fekszik. ezért nem akarom, hogy a linux egy átskinelt windows legyen, mert egyrészt ezzel elveszíti azt, amitől szerintem jó, másrészt meg akinek windows kell, használjon azt, ne egy utánzatot.
Például sikítófrászt kapok attól, hogy most már a linuxra is azt mondják, várd meg az első javítócsomagját, mint anno a windows kiadásokra. lásd: buguntu. határidőre kiadni egy disztrót függetlenül az állapotától? he?
használjon mindenki olyan oprendszert, amilyet akar, DE ezt a választási lehetőséget hagyják meg nekem is.
Új hozzászólás Aktív témák
it A Microsoft szerint a minisztériummal folytatott tárgyalások kedvezően alakulnak. A hivatalos bejelentésre néhány napon belül sor kerülhet.
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad E14 Gen2 - Ryzen 7 4700U I 16GB I 256SSD I 14" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! Lenovo L13 Yoga Gen4 - AMD Ryzen 7 7730U I 16GB I 256SSD I 13,3" Touch I W11 I Gari!
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad X395 - AMD Ryzen PRO 5 I 8GB I 512GB SSD I 13,3" FHD I Cam I W11 I Gari!
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad X280 - i5-G8 I 8GB I 512GB SSD I 12,5" FHD I HDMI I Cam I W10 I Gari!
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad T495 - AMD Ryzen PRO 5 I 16GB I 256GB SSD I 14" FHD I Cam I W11 I Gari!
- Telefon felvásárlás!! iPhone 11/iPhone 11 Pro/iPhone 11 Pro Max
- Telefon felvásárlás!! Samsung Galaxy Note 10+/Samsung Galaxy Note 20/Samsung Galaxy Note 20 Ultra
- ÁRGARANCIA! Épített KomPhone i5 13400F 32/64GB RAM RX 7700 XT 12GB GAMER PC termékbeszámítással
- BESZÁMÍTÁS! AMD Ryzen 9 3900X 12 mag 24 szál processzor garanciával hibátlan működéssel
- BESZÁMÍTÁS! Apple iMac 27" 2020 i7 128GB RAM 512GB SSD garanciával hibátlan működéssel
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest