Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Zotya84

    őstag

    válasz Stauffenberg #77 üzenetére

    Figyi, én voltam éppen-nem-kórházba-kerülősen beteg ettől a szartól karácsonykor. Kemény volt. Előtte és azóta is olvasva az oltóanyagok után, én úgy voltam vele, hogy nekem Moderna/Pfizer kell. Szerencsére a betegségből saját immunrendszerrel felépültem, elég komoly antitest-számokkal.
    Aztán emiatt úgy döntöttem, hogy majd megvárom a nyár végét, hadd oltsák azokat, akiknek nagyobb szükségük van rá. Ezért egyáltalán nem is regisztráltam oltásra.
    Azonban, egyéb beszélgetések során kiderült, hogy Pfizert már kaphatok 3 hónap után, és hogy az SMS-behívós rendszer miatt a környékbeli oltóponton vadásszák azokat, akiknek odaadhatják azokét, akiket ugyan behívtak rá, de közben lebetegedtek, belehaltak, és emiatt már nem kaphatnak oltást (egyelőre). Így megkérdezték, hogy a tartaléklistára feltegyenek-e.
    Igent mondtam.
    Majd két nappal később egy ilyen, leeső oltást meg is kaptam. Regisztráció nélkül. Aztán jött
    ez kampányoltás, majd a pénteki kabaré, ahol egy csak Pfizer/Modernával oltható ismerősömnek segítettem belsős infókkal, hogy neki is jusson, ha már a háziorvosa töketlen volt, és nem íratta fel soha rá, pedig ő mondta neki, hogy csak ezekből kaphat jelenleg, és már behívta mind Sino-ra, mind Szputnyikra, így csak tolódott a várólistán hátrébb, és még hátrébbb.
    És kiderült azóta, hogy azon a ponton a sok érdeklődő ellenére is maradt majdnem zárásig Pfizer, szóval, még így is kevesen voltak, tehát neki jutott volna mindenképp, ha nem kap plusz infót.

    Mondhatod, hogy protekciós voltam? Igen.
    Mondhatod, hogy éltem a lehetőséggel? Igen.
    Mondhatod, hogy visszaéltem a lehetőséggel? Szerintem nem, pusztán, mert különben megy a "lefolyóba".
    Mondhatod, hogy protekciós volt az ismerősöm? Igen.
    Mondhatod, hogy élt a lehetőségge? Igen.
    Mondhatod, hogy visszaélt a lehetőséggel? Remélem nem, mert ő sem kaphatott akármit.

    Mi ez a hülyeség? Nokiánál ütésállóságot nem fejszével kellene tesztelni, hanem elkezded ütni egy 3310-zel... - L3zl13

Új hozzászólás Aktív témák