Új hozzászólás Aktív témák
-
Kassadin
addikt
Sz@rd már le, más mit csinál. Aki(k) fontos(ak) számodra, az(okat)t tartsd magadhoz közel, a többi meg úgyis kerülni fog téged is, meg te is őket.
Hidd el, a többségének benő a feje lágya, akinek meg nem, azt meg majd az élet megtanítja, csak akkor már késő lesz.
-
Kassadin
addikt
Én nem tudtam, el is basztam 1,5 évet az életemből teljesen fölöslegesen. Ne hidd azt, hogy olyan könnyű eldönteni, mi az amit akarsz csinálni és mellesleg nem is halsz éhen mellette, jól keress vele lehetőségeidhez mérten.
Nem kell általánosítani, nem mindegyik fiatal ilyen, mint amit itt írtok. Ők vannak középpontban állandóan, miattuk gyártanak sztereotípiákat az emberek. Mellettük legalább ugyanannyi normális(?!) fiatal létezik. Úgy gondolom, hogy a legtöbb ilyen ember kinövi a fiatalkori lázadást/tombolást, de ehhez kor kell, meg hát bizonyos agyi szint se árt. Amikor megyek hajnalban dolgozni hétvégente, akkor sok sok kikészült fiatalt látok buli után, de ebből még nem következik az, hogy mindegyik teljesen részegre issza magát minden egyes héten. Egy dologgal függ ez össze teljes mértékben, mennyire figyelnek oda a szülei az emberre, milyen példaképet mutatnak. Semmi köze ehhez a szennymédiának meg mit tudom én még, mire fogják, hogy korcsosulnak a mai fiatalok. Könnyebb másra mutogatni, mint foglalkozni az embernek a saját gyerekével.
-
Kassadin
addikt
válasz Crystalheart #94 üzenetére
Pedig pont fiatal korában kellene magát kitombolnia az embernek, ne 30-40 évesen vágyjon olyasmire, amit kihagyott anno.
Szerk: Igen, a beb@szás is ide tartozik.
[ Szerkesztve ]
-
Kassadin
addikt
válasz Crystalheart #100 üzenetére
Épp ez a baj.
-
Kassadin
addikt
válasz Crystalheart #102 üzenetére
Rajtad kívül senkinek se fog "fájni".
#104: Már most tudod, mit fogsz érezni 10-20 év múlva? Az szép.
[ Szerkesztve ]
-
Kassadin
addikt
-
Kassadin
addikt
Nem írok privit, engem k*rvára nem érdekel más magánélete, viszont téged meg baromira igen ezek szerint, ha jut időd ilyesmivel foglalkozni. Mellesleg itt pesten is sok fiatal eljár szórakozni(lehet hogy hetente(?)), de amíg tartanak egy bizonyos mértéket, nem hiszem, hogy ez probléma lenne. Igen, sajnos sokan vannak, akik nem ismerik a saját határukat, de a tapasztalataim alapján a többsége ugyanolyan átlagember mint te vagy én. Függ amúgy a szórakozóhelytől is, hogy milyen formákkal futhatsz össze. Meg persze a kor és neveltetés kérdése is(szvsz), hogy ki mennyire néz a pohár fenekére.
"lehet nekem nem lesz meg olyan hamar és "kevés" nappal a PH! addikt rang, de én itt a ph-n és a logout-on is mindig csak akkor feszegettem 1 témát, illetve kommenteltem, vagy "vitatkoztam", amikor annak értelmét láttam, és úgy gondoltam, hogy számomra ez érdekes, esetleg tanulságos, esetleg tanulhatok belőle valamit..."
Ez hogy jön ide? Nem értem.
Szerk: A véleményem nem kell kötelezően tiszteletben tartanod, nem azért fórumozok, hogy kivívjam bárki elismerését is. Azt az életben kell elérnem.
[ Szerkesztve ]
-
Kassadin
addikt
Te írtál bejegyzést arról, hogy a mai fiatalok milyen borzalmasak(lerágott csont amúgy is maga a téma). Az meg, hogy én kit és mit tartok tiszteletben, nem te fogod megmondani. Mellesleg nem avatarok mögé bújt embereket fogok tisztelni, ezt nagyon jól látod. Nem érdekel az ő magánélete se, meg senki másé. Nekem relatíve kevesebb szabadidőm van mostanság, az meg, hogy régebben miért volt ennyi, megint más történet, nem volt annyi munkám, mint mostanság. Vagy csak a napi robotolás után csak a gép tud kikapcsolni meg a jó kis fórum harcok.
"NEM a szórakozni vágyó fiatalokkal van a problémám, hanem kételyeket kelt bennem, hogy pl. a mostani gimnazista generációnak másból se áll az élete, mint hogy isznak, drogoznak, b*sznak, munka meg semmi, pénz meg elkérve anyucitól apucitól, aki örömmel odaadja a csemetéjének, csak talán azt nem veszi észre hogy mire?"
Nem járok gimibe, nem tudom így van-e. A munka részét aláírom, de ha olyan kemény a suli, akkor lehet hogy azért nem tud dolgozni(vagy nem akar, yep). Egy bizonyos kor alatt mindenkinek a szülei adnak zsetont, de mondjuk simán mondhatják azt is, hogy keresse meg a rávalót. Mellesleg nem olyan könnyű egy lázadozó tinivel, nehéz a kedvére tenni. Ha nem adsz neki pénzt, akkor meg még te vagy a szemétláda a szemében.
"Szórakozzon a gyerek, de dolgozzon is...vagy legalább tanuljon jól...és tanulja meg a pénz értékét...megint a mértékletesség..."
Sajnos ez hiányzik a legtöbb fiatalból.
"De mindenki úgy neveli a csemetéjét ahogy akarja, azt csinál vele amit akar..."
Nem nevelik(inkább mindent megadnak neki, hogy ne kelljen vele is foglalkozni) és valószínűleg egy senki marad vagy pedig próbálják egyengetni az útját és lesz belőle valaki. Ennyi, ilyen egyszerű.
[ Szerkesztve ]
-
Kassadin
addikt
"Te is itt csak 1 avatar mögé bújó ember vagy, mint mindenki más! Ezt vedd figyelembe! Ha nem tisztelsz másokat, akkor ne is várd, hogy téged tiszteljenek!"
Így van, nos pontosan ezért nem is kell nekem itt senkit sem tisztelnem és engemet se senkinek. A tisztelet itt nem azt teszi, hogy illően kommunikálsz a másikkal. A tisztelet itt azt jelenti (számomra), hogy tisztelem anyám, mert egyedül felnevelt. Jah, csak az élet meg a fórum az két különböző dimenzió, de amúgy jó a meglátásod.
"Az, hogy maga a téma lerágott, nem tudhattam, hiszen még csak most csatlakoztam a logout-hoz, és alig olvastam eddig 1-2 bejegyzést, csak annyit olvastam, amennyire időm jutott..."
Örök téma, elég beszélni öregekkel/idősebb emberekkel. Bezzeg az én időmben és az én időmben is voltak ilyenek, de azért nem ilyen durva dolgok és hasonszőrű társaik...
[ Szerkesztve ]
-
Kassadin
addikt
"Az élet meg a fórum valóban két külön dimenzió, de ha senki nem tisztelné a másikat a fórumon, illetve nem kommunikálna vele emberhez illően és méltóan, akkor szerinted hogy nézne ki ez a fórum? Úgy, mint ha 10-12 éves emberek irkálták volna tele..."
Nap mint nap megesik, esetleg nézz be a modker topikba.
Magyarország meg egy külön történet, én erről nem szeretnék vitatkozni, már nem érdekel egyszerűen.
Új hozzászólás Aktív témák
- Bomba ár! Asus VivoBook X412F - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! HP ProBook 650 G5 - i7-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 15,6" FHD I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! Lenovo ThinkPad L380 - i5-8GEN I 8GB I 256SSD I 13,3" FHD Touch I Cam I W11 I Gari!
- Bomba ár! Asus VivoBook S410U - i5-8GEN I 8GB I 256GB SSD I 14" FHD I HDMI I Cam I W11 I Garancia!
- Bomba ár! HP ProBook 450 G3 - i7-6G I 8GB I 256GB SSD I HDMI I 15,6" FHD I Cam I W10 I Gar!
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen