Új hozzászólás Aktív témák
-
Penge_4
veterán
válasz VladimirR #146 üzenetére
Akkor én és erdoke is nyilván szemészeti beavatkozásra szorulunk és hülyék is vagyunk mindketten, mert amikor ezt bekapcsoljuk (illetve 1.8-ban bekapcsoltuk, amíg rá nem jött a UPC), addig vígan hasított a sebesség. Olvashatsz már néhány torrentoldalon is több usertől megerősítést erre vonatkozóan, hogy ha azt bekapcsolod, akkor valamilyen érdekes véletlen folytán növekszik a sebesség. Erre mondj valami magyarázatot.
-
Penge_4
veterán
Mert ha előtte már bedugult az én 50 KBps-os letöltésemmel együtt, akkor a 2,5 MB-ossal még inkább, nem?
Elvileg ezért priorizálná, hogy ne duguljon be, ahogy bambano is írta itt.
Az egy dolog, hogy a UPC-nek azt sem hiszem el, amit kérdez, de mivel technikai adatokkal nem tudom megcáfolni, sem bizonyítékokkal, csak a saját tapasztalataimmal, így inkább hagyom ezt a témát, mert úgyis az lenne a vége, hogy én vagyok a hülye, vagy csak kamuzok, vagy valamelyik konkurens szolgáltató embere vagyok, aki így akarja lejáratni a UPC-t, de az igazamat nem tudom bizonyítani még screenshottal sem, mert azt is meg lehet hamisítani.
-
zsolt501
nagyúr
Megjegyezném hogy a UPC nem csak kábeles szolgáltatást nyújt amit bizony nem szabad elfelejteni mert ott is tömérdek probléma van és bizony még lesz is mert közeleg 2010 az ASTRA műhold elhagyásának dátuma és bizony még a szerelők sem tudnak semmit hogy hová kell majd állítani több mint 100.000 műholdas parabola antennát, aminek a beállítása és az ügyfelek tájékoztatása illetve időpont egyeztetés nem egy két nap alatt történik.
Ez mellé jön még a garanciális ügyek intézése illetve a le és felszerelések is, amire nem egy két szerelő kell majd.''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''
-
zsolt501
nagyúr
válasz doghalal #157 üzenetére
Ajánlom figyelmedbe a SAT.HU fórumának UPC DIRECT olvasgatását és nem baromságokat írni mert már nálam kezd sok lenni a hülyeséged...
De bemehetsz egy forgalmazóhoz is ő is ezt fogja mondani...
Nagy tudású nagy szakértelmű hozzáértésed most bebizonyította hogy nagyon nem vagy képben a céggel kapcsolatban...Pár nagy hozzáértő hozzászólásod bizony nagy tudásról tett bizonyságot.
Még valami a SAT.HUN bizony nem csak ilyen kis mitugrászlak írogatnak hanem ténylegesen hozzáértők is.
[ Szerkesztve ]
''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''
-
erdoke
titán
Amennyire én tudom, nem HTTP-nek álcázásról van szó (sem az 1.9 béta uTorrentnél, sem a Deluge esetében). Sokkal inkább arról, a UPC erre szakosodott szoftvere nem tudja eldönteni, miféle forgalom zajlik az adott ügyfélnél, és a konfigolásának megfelelően ilyenkor nem avatkozik be. Emellett mintha torrent kliensre is szűrnének. Ha tipikus portot nyitsz befelé egy szénné titkosított uTorrenten, még mindig lassíthatnak. Noname kliensen pedig elég a fejlécet titkosítani, mégis megy full közelében.
A legjobb aláírás a héten
-
doghalal
csendes tag
válasz zsolt501 #158 üzenetére
hehe.
ha tényleg olyan nagytudású vagy,akkor áruld már el nekem,vajon garancilásan elvégzi az antennák átállítását az upc vagy nem
tehát ez vajon mekkora haszon?
nem érdekel mennyire értenek hozzá,azért mert fejből tudják hogy intelszat műhódja hány fokon jön...
itt mindenki tud mindent,de semmit sem.
-
zsolt501
nagyúr
Még valami az hogy a UPC-nek az ASTRA műholdak megszűnik a szerződése ezt maga a CÉG vagyis az ASTRA adta ki hogy nem kíván szerződést hosszabbítani a UPC-vel mert nyugat európára összpontosítana vagyis a UPC kelet európai része lekerül az ASTRA műholdról.
''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''
-
zsolt501
nagyúr
válasz doghalal #160 üzenetére
Bizony a UPC-nek kell garban átállítani majd az antennákat és ez nem kis kiadás lesz a cégnek.
Egyébként meg a UPC DIRECT az ASTRA 19,2 fokon található, vagyis semmi köze az Intelsat-hozEz az Intelsat-os hozzászólás nekem bőven elégvolt igazolni a nagy semmitmondó tudásod vagyis egyáltalán semmi közöd a céghez.
[ Szerkesztve ]
''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''
-
doghalal
csendes tag
válasz zsolt501 #162 üzenetére
nos,csekély tudásom idáig még elterjedt.csak példának irtam be.
keresem még mindig,de se az astra honlapján se a jupicinél se sehol nem láttam hogy majd 2010ben igy meg úgy.
szépen kérlek linkeld mán be a pontos cikket,lehetőleg valamilyen hivatalos forrásból,nem kis jóska antennaszerelő szaki hozzászólását.
köszi előre is.
a lőtéri kutya sem állította hogy közöm van a céghez.
[ Szerkesztve ]
-
bambano
titán
-
zsolt501
nagyúr
válasz doghalal #165 üzenetére
Nem fogom megkeresni de pont tavaly előtt tették a bejelentést, és azóta semmit sem tett a UPC csak tesztelt néhány műholdat tavaly és azóta semmi, egyébként az Eutelsat felajánlott neki helyet de semmi reakció nem volt csak ott is tesztelt és azóta nagy a hallgatás.
[ Szerkesztve ]
''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''
-
zsolt501
nagyúr
válasz doghalal #169 üzenetére
Nem fogom akkor sem megkeresni, azt meg nem hiszem hogy a SAT.HU fórumán nem találtad mert a hír be volt linkelve.
De én itt befejeztem mert már unalmas, majd idén meglátod hogy bizony nagy lesz a kapkodás.''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''
-
-
zsolt501
nagyúr
Nem az a baj hogy még a dátum távoli hanem alig van infó a bejelentés óta és bizony a szerelőknek egyeztetni kéne az ügyfelekkel (nem úgy mint a T-SAT) hogy mikor mehetnek átállítani az antennát (ha egyáltalán lehetséges, mert nem minden esetben van rálátás másik műholdra és akkor bizony szerződés bontás van, amiről bizony az ügyfél nem tehet). A másik probléma hogy az összes adást egyszerre kell mindkét műholdon adni ami megint nem egy olcsó mulatság egy TP (vagyis transzponder) bérlete plusz a két feladó állomás bérlete, mert nem mindent innen adnak fel a műholdra.
Szóval sok sok millióról van itt szó.[ Szerkesztve ]
''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''
-
zsolt501
nagyúr
válasz doghalal #175 üzenetére
Azt egyáltalán nem mondtam hogy meg fog szűnni hanem csak át fog kerülni egy másik műholdra, van 2 upc direct szerelő ismerősöm itt szegeden és nekik sem mondtak többet csak azt hogy biztos a költözés 2010-ig.
Az ügyfelek szempontjából meg az a rossz hogy nem tudni hogy a költözéssel lesz e műholdas UPC DIRECT szolgáltatása mivel nem biztos hogy ahonnan most látja az ASTRA műholdat az antenna, onnan látni fogja e majd a másikat az antenna.''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''
-
zsolt501
nagyúr
válasz doghalal #177 üzenetére
Van tvnetwork az internetet onnan kapom és nagyon megvagyok vele elégedve 20/10-es net és semmi korlátozás nincs és még az ár is barátságos, és UTP kábelen jön.
''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''
-
shabbarulez
őstag
válasz zsolt501 #161 üzenetére
Ebben pl. nincs arról szó hogy az astra nem akar szerződést hosszabítani, csak az hogy egy adott műhódról átköltözteti egy szomszédosra a kisebb szolgáltatókat. [link] Ezen kívül még két másik cég is legyeskedik a upc körül, próbálják átcsábítani őket az astraról. A cikk szerint év végégi még ráérnek eldönteni hogy a három "kérő" közül melyiket válasszák. A UPC-nek egy olyan műholdra kerülés az érdeke ahol a magyar, cseh, szlovák és román DTH szolgáltatását a legkisebb költségek mellett ki tudja szolgálni. A cikk szerint az astranál maradás és a thorra költözés mellett is szól pro-kontra, idén még ráérnek eldönteni melyik lesz a szimpatikusabb.
-
doghalal
csendes tag
válasz shabbarulez #179 üzenetére
jó a cikk,bár a telenorról már vannak rossz tapasztalatok,pl digi.
nem hinném hogy lelépne az astráról.sok antennás szerint náttyon jó itt.
digis szerelők véleménye szerint is.
[ Szerkesztve ]
-
zsolt501
nagyúr
válasz shabbarulez #179 üzenetére
Az ASTRA 23 fokos ajánlatát a UPC nem akarja elfogadni, de ennek üzleti okai és műszaki okai is vannak, És igen többen is legyeskednek a UPC körül.
''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''
-
zsolt501
nagyúr
válasz doghalal #180 üzenetére
Nézd én még 8/2-es nettel szerződtem 8100Ft-ért, és azt emelték 20/10-ig szépen évente.
Az ügyfélszolgálat meg olyan amilyen, a telefonos tényleg gyenge, de a személyes már kimondottan jó. Vagyis a telefonossal én sem vagyok megelégedve.Áprilisban fogok új szerződést kötni, akkor már 5700 lesz a net, vagyis itt is érzik az árverseny. Egyébként reősen gondolkodom hogy Tv-re is leszerződök mert májusban lejár a hűségem a DIRECT-re''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''
-
zsolt501
nagyúr
válasz doghalal #181 üzenetére
A lelépés már nem a UPC-n múlik hanem a SES-ASTRA-n, vagyis semmi esély a maradásra mert már az is megvan hogy mely ország fogja megkapni a UPC TP-it.
''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''
-
bambano
titán
válasz zsolt501 #173 üzenetére
Pontosan erről van szó, hogy sokba kerül az átmeneti időszakban a transzponder duplázás, tehát értelmetlen egy évvel hamarabb hozzáfogni a szükségesnél. Vagyis nincs adat, amit a szerelőnek tudnia kellene, amiről a szerelő le lenne maradva, nincs időpont, amit egyeztetni kellene, mert még nem indult el átfedéssel a másik transzponder.
Ergo az erről szóló polémia korai. Ha az upc oldalon történik érdemi szerződésmódosítás, pl. másik műhold, akkor szerintem lehet szerződést bontani.
Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis
-
zsolt501
nagyúr
Azért 100.000 nél is több előfizetőt nem olyan egyszerű átpakolni egy másik műholdra úgy hogy még intézze a szerelő az új bekötést és a meglévőek megszüntetését illetve a kártyák aktiválását illetve deaktiválását, mint írtam mert roham munkát lehet csinálni, de akkor a cég oda fog szerelés minőségben csúszni mint annak idején a DIGI műholdas szolgáltatásának szerelői, mert olyan embereket alkalmaztak akiknek semmi köze nem volt a szereléshez addig (és utána sem).
Utána meg lehetett a tanult szerelőknek javítani amit a roham brigádok elszúrtak.''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''
-
Depression
veterán
Ha egy kisebb műholdra költöznek, akkor az minőségben is meg fog látszani. Viharok és egyéb apróságok is befolyásolják majd az adást.
Továbbá kíváncsi vagyok, hogy az új műholdon tesztelték-e a digitális HD adást, mert ugye annak is eljön lassan az ideje.Orr alatt hordott szájmaszk pont annyit ér, mint a herére húzott koton.
-
zsolt501
nagyúr
válasz Depression #189 üzenetére
Az a baj hogy a jelenlegi műholdas kapacitások elég szűkösek, kevés a hely ahhoz hogy a UPC csak úgy költözzön illetve a jövőbeni csatorna bővítéseit is megtehesse, főleg HD-s szinten.
''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''
-
le-meo
csendes tag
Az Indexen most jelent meg a cikk a vizsgálódásról meg az új történésekről:
"Megszüntették a UPC közép-európai regionális központját, és nyugdíjba ment a regionális vezető. Távozott a cég magyarországi vezérigazgatója is; a pletykák szerint egyikük sem önszántából döntött így. Mindez azután történt, hogy az amerikai anyacég vizsgálatot indított Budapesten."Valószínűleg a vizsgálódáskor a UPC céges kapcsolatai is nagyító alá kerülnek majd, nem lennék meglepve ha a marketingre költött irreális összegek körül is lenne vizsgálni való, ha azt nézzük, hogy pl Kovács Nimród véletlenül épp a tendert nyert Laboratory ügyvezetője mellett víkendezik telkiben...
Új hozzászólás Aktív témák
- Laptop Lenovo ThinkPad X280 Magyar billentyűzettel win 10 pro INGYEN SZÁLLÍTÁS MONITORCENTER.hu
- Lenovo Thinkpad T480 Magyar billentyűzettel INGYEN SZÁLLÍTÁS MONITORCENTER.hu
- Lenovo Thinkpad L470 Magyar billentyűzettel INGYEN SZÁLLÍTÁS !! MONITORCENTER.hu
- HP ELITEBOOK 840 G4 14,1" I5-7200U, 8GB RAM, 120GB SSD
- HP Elitebook 840 G4 G5 G7 450 G8 850 G7 G8 650 G9 MAGYAR BIL.!!! i5 i7 7-12. gen. 3 hó gar
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen