Új hozzászólás Aktív témák
-
Kobe
veterán
ácsi, valamit ti nagyon félreértettetek. Szomáliát, Indiát, mint negatív példát hoztam fel Vladi, Fordfairlane és dabadab hozzászólására, miszerint, igen vannak most is olyan országok, ahol működik egyfajta látszatkapitalizmus, mégis ha csúnyán nézel az első szomira, nem bunkósbottal kerget el, hanem AK47-tel lövi szét a buksid, amit ebből a csökevényes kapitalizmusból szerzett valahogy. Még csak véletlenül sem említettem, hogy pozitív példa volna.
Én azt próbáltam mondani, amire rendre belekötnek többen, hogy a kapitalizmus jelenlegi formájában a nyugati és európai jólét csak úgy valósítható meg, ha a problémákat a saját országaikon kívül tudják, és valószínűleg ideálisabb állapotokat eredményezne, ha oylan alapdoktrinákhoz, mint a társadalmi szerződés, emberi jogok egyetemes nyilatkozata, kicsit jobban és szigorúbban ragaszkodnánk. Például nekem így a minimálbér egy olyan alapjövedelmet jelent, amely mellett minden embernek lehetősége van az alap emberi méltóságát megőrizve élni, nem pedig egy gazdaságilag megkérdőjelezhető káros valamit. Az ember ilyen szempontból először ember (homo sapiens), és csak másodlagosan homo economicus.Pl. szép és jó, hogy az intel/amd amerikai vezérigazgatója nem tudom hányszáz milliót kaszál évente, csak meg kell nézni, hogy van erre lehetősége - úgy, hogy kihasználja a kínai munkaerőt aki bagóért lehúz 12 órát a gyárban. A kapitalizmus ilyen erőviszonyokra épül. Tételezzük fel, hogy ez most a legjobb rendszer, és midnig van olyan "szabad" terület, ahova söpörni lehet a gondokat (költségcsökkentés, környezetszennyezés), de mi történik akkor ha a jelenlegi ütem szerint ezek az országok eljutnak egy olyan szintre, hogy már nem igazán hagyják palira venni magukat ? Pl Kínában most 2 hetente adnak át egy széntüzelésű erőművet, amerikai területen szerintem erre még engedélyt se kapnának jó pár éve, de pl 50 év múlva Kína is eljut arra a szabályozási szintre, hogy már nem enged többet, aztán 80 év múlva Afrika is felejtős lesz ilyen szempontból, akkor kifullad a kapitalizmus motorja, no, akkor mi lesz ?
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- AKCIÓ - Ducky Billentyűzet Bazár! Ducky ONE 2 SF RGB, Ducky ONE 2 MINI RGB...
- ÚJ aktiválatalan Apple iPhone 15 Plus 128GB Black ! 1ÉV APPLE GARANCiA
- ÚJ HP 15-fc0555nh - 15,6"FHD - Ryzen 5-7520U - 8GB - 512GB SSD - Win10 - 2év garancia - MAGYAR
- ÚJ aktiválatalan Apple iPhone 15 Pro Max 512GB Natural Titanium ! 1ÉV APPLE GARANCiA
- Iphone 14 pro max 256GB space black Vodafone függő
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft
Város: Debrecen