Az EU trösztellenes hatósága csütörtökön lépéseket tett, hogy garantálja: az Apple együttműködik a helyi törvényekkel, és felnyitja a zárt rendszereit a riválisok felé – ellenkező esetnem súlyos büntetést kockáztat.
Az EB most konkretizálja, hogy az Apple-nek mit kell tennie a DMA-nak való megfelelés érdekében. Most először lépik ezt meg, hogy konkrét irányt mutassanak az Apple-nek a hatékony együttműködéshez, konstruktív párbeszéddel segítve az együttműködési kötelezettségüket – erről Margrethe Vestager beszélt.
Első körben az iOS kapcsolódási funkcióit nézik, valamint az okosórákhoz, fejhallgatókhoz, VR-headsetekhez és internetképes eszközökhöz kapcsolt funkciókat. Meghatározzák, hogyan nyújtson az Apple hatékony együttműködést, például értesítések, párosítás, csatlakozás terén. A második körben a fejlesztők együttműködési kérelmeit nézik, a cégnek átlátható, tisztességes, időben korrekt eljárást kell alkalmaznia.
A folyamat 6 hónapig tart, az Apple pedig közölte, hogy folytatja az EB-vel a konstruktív munkát. Figyelmeztet ugyanakkor az almás cég, hogy az idővel összeállt védelmek aláásása veszélybe sodorja az európai fogyasztókat, a rosszakarók még több módon férhetnek majd a készülékekhez és azok adataihoz.
Ha az Apple nem tesz eleget a DMA-nak, az éves, globális árbevételének akár 10 százalékára is büntethető.