Új hozzászólás Aktív témák

  • tibcsi0407

    félisten

    Ma egy igazán érdekes történetet szeretnék veletek megosztani.
    Levelezésben vagyok az SPEmall-lal, írtam nekik korábban tesztet, valamint értékelést az oldalról néhány helyen, így mondhatni "ismerjük egymást".
    Mai napon megkerestek, hogy van egy magyar vevőjük, aki rendelt 2 db Redmi 3-at, amit nem kapott meg időben, ezért nyitott egy PP dispute-ot. Időközben 6-án megkapta a telefont, de addigra már eszkalálta az ügyet, de esze ágában sem volt bezárni, így 8-án kb 320 Dollárt visszautaltak neki. Tehát ingyen vett két db Redmi 3-at.
    Az SPEmall megkereste, hogy tudják, hogy későn jött meg a telefon, de azt is tudják, hogy megérkezett. Mivel késedelem volt, ezért szépen megkérnék, hogy csak 250 Dollárt utaljon vissza és akkor kap tulajdonképpen cca 70 Dollár kedvezményt utólag.
    Többszöri megkeresésre sem reagált a vásárló, ezért megkértek engem, hogy hívjam fel telefonon. Nem igazán örültem neki, mert nem szívesen folyok bele az ilyesmibe, de úgy gondoltam egy hívást megér a dolog, szóval felhívtam az "úriembert", aki nagyon finoman elküldött a pics@ba, hogy nekem semmi közöm hozzá, különben is már Ő kommunikál velük email-ben ( 1 levélre sem válaszolt). Mondtam is, hogy valóban semmi közöm, csak szívességet teszek és azért érdeklődtem. Persze azt a hangján hallottam, hogy esze ágában sincs visszafizetni az engedményes árat sem.
    Ezek után miért lepődünk meg, ha több Ebay eladó nem hajlandó ide postázni? Ha ilyen kedves vevők lesznek, akkor lassan már a webshopokra sem számíthatunk, ami nagyon szomorú.
    Úgy látszik, hogy valakinek ennyit ér a becsülete. Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én bármilyen webshopnak rögtön visszautalnám a pénzt, mert azt tartom helyesnek. Persze lehet csak én vagyok ilyen hülye.
    Lehet az úriember itt van közöttünk, nem tudom, de úgy éreztem, hogy ezt le kell írnom.

    https://utdetailing.hu/

Új hozzászólás Aktív témák