-
IT café
Vásárlási segédlet - Karbantartás - Egyéb hasznos dolgok
Mielőtt kérdeznél olvasd el a téma összefoglalót, vagy használd a keresőt
Aktív témák
-
dqdb
nagyúr
válasz superecneB #15162 üzenetére
valami szürkét szerezni a bicajozáshoz
Ha mész erdőbe is, akkor a szürkét gyorsan felejtsd el. A nyár kellős közepén szikrázó napsütésből begurultam az árnyékos erdőbe, és semmit sem láttam. Ha fotokromatikus lencsével értendő a szürke, akkor nem szóltam.Tapasztalatom szerint nyáron a piros árnyalatú lencse a legjobb, sok fény mellett sokkal jobban kijönnek a kontrasztok, ennek főleg erdőben veszem hasznát, mert egyértelmű, melyik kő és melyik a levelek között átszűrődő fényfolt. Kevesebb/kisebb szögben beeső fénynél (szeptember végén tettem le ezt a lencsét) ellenben nagyon nem jó, egyszerűen nem láttam az árnyékos részeken lévő tárgyakat vele rendesen. Amikor egy babakocsinál olyan érzésem volt, hogy odateleportált elém, akkor azonnal levettem ezt a szemüveget, legközelebb nyáron veszem fel. A piros lencse érdekessége, hogy amikor felveszed, egy pillanatig minden pirosasabb árnyalatúnak tűnik, aztán pár másodperc alatt korrigál az agyad/szemed, és nem tűnik fel a színek torzulása.
Őszre a piros lencséről sárgára váltottam, ennek az az előnye, hogy rosszabb fényviszonyok mellett sem kell váltani róla, sötétben is lehet használni. A sárga lencse a színeket eltorzítja, minden kap egy enyhén sárgás árnyalatot, a zöld lámpa pedig türkizkék színű lesz tőle.
Most télen színezetlen átlátszó lencsét használok. Igazából a sárga jó lenne most is, de gondoltam, kipróbálom, milyen ez, és azóta lusta voltam visszacserélni.
A minél nagyobb látószög fontos, már az a különbség is zavaró tud lenni nekem, hogy az egyik szemüveg teljes keretes, és a csak felül kereteshez képest a keret kitakar kicsit a látómező széléből.
Fontos szempont még a páramentesítő bevonat, ennek most hidegben fokozott jelentősége van. Ha sokat közlekedsz városban, ahol rendszeresen meg kell állnod rövidebb időre, akkor jól tud jönni, ha nem tejfehér ködben kell elindulni.
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz Doki-HUN1978 #15170 üzenetére
A színtelennél sötétben kis mértékben rosszabb, a pirosnál erős napsütésben rosszabb, szóval minden területen van nála jobb, de egy közel ideális megoldás, ami a városi közlekedést képes egymaga lefedni. Nightride-ra természetesen színtelen lencse kell, nyáron napközben piros, de ha nem akarsz napközben lencséket cserélgetni, akkor én a sárgát ajánlanám.
lorcsi: erdő + erősen köves talaj + közepesen sűrű lombkorona + szikrázó napsütés kombináció (azaz átsüt a nap a levelek között, látsz egyformán kinéző fehéren világító köveket és fehér világító fényfoltokat, csak nagyon nem mindegy, hogy melyikre mész rá) a sárga lencse nagy gyengesége, itt a piros kiütéssel nyer, de ilyen körülmények között is még a második legjobb választás (szürke, színtelen).
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
-
dqdb
nagyúr
válasz tekeyagd #15343 üzenetére
Már hirtelen megörültem, hogy csak 16e az MJ-808E, de csak ügyesen rendezték sorba az elemeket Aki idegenkedik a netes rendeléstől, annak jó választás lehet, mert a Hong Kong-i árakhoz képest nem extrém magas a felár.
N.GÁBOR: a sós latyakot kerüld el, az nagyon eszi a hajtást, pár órán belül rozsdás lehet tőle a láncod. Ha normál konyhasó helyett valami környezetbarátabb megoldást használnak arrafelé, akkor jó neked, kivéve ha apró kavicsokat szórnak szét: ez felpattogva a festést tudja leverni az alsócsövön megfelelő védőfólia hiányában.
A hideg megfelelő ruházat hiányában inkább téged károsít, a bringát nem. Én havas napokon (értsd: havat jósoltak, ezért esélyes volt, hogy talán sóznak ...) a tömegközlekedést választottam, amúgy bringáztam.
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz Djuree #15381 üzenetére
Igen, centrírozással lehet eltüntetni a nyolcast. De a kérdésfelvetés módjából ítélve ezt egy szerelőre kellene bíznod, mert könnyen lehet a végeredmény még nagyobb nyolcas, tojás vagy ezen kettő kombinációja
Ha most szimpla falú felnid van, akkor érdemes a dupla falú felnire történő cserén elgondolkozni, mert azokban már akkor is nyolcas keletkezik, ha csúnyán nézel rá
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz venember83 #15392 üzenetére
A pedállal szerintem csak a színe a probléma, de az nagyon Ez amúgy az igen könnyű BTS HC Elite (vagy VP-valamennyi OEM típusként), 3xx gramm környékén van a súlya. Tavaly nyáron sokáig gondolkoztam egy ilyen megvételén, de addig gondolkoztam, amíg SPD lett belőle
De a nyereg ...
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz zsolt19900 #15421 üzenetére
milyen nyeregszárat érdemes venni ami van olyan hosszú, hogy feltudjam annyira emelni a nyerget
A nyeregcső gyártója megadja, hogy a teljes hosszból mennyinek kell a vázban lennie, ez nálam 350 mm-es nyeregcső mellett 130 mm. Ha ezt nem tartod be, akkor könnyen elrepesztheted a vázat és/vagy a nyeregcsövet is.A probléma a geometriából adódik, ehhez nagyon hosszú nyeregcső kell, 400-420 mm-nél hosszabbat nem igazán szoktak gyártani, szóval hasra ütésre maximum a bilincstől számítva 270-290 mm-nyi távolságot tudsz nyerni, és további 20-30 mm-t hoz maga a nyereg. A problémát növeli, hogy a meglehetősen ferde nyeregvázcső miatt nagyon a hátsó kerék fölött fogsz ülni hosszú nyeregcsővel, ami a tekerést nehezítheti. Ha nem vagy igazán alacsony, akkor szinte esélytelen, hogy ebből rendes bringázásra alkalmas szerkezetet nehéz lesz kihozni ...
Olyan, hogy kényelmes nyereg, nem létezik. Olyan, hogy XY-nak kényelmes nyereg, igen. Sok sikert a kereséshez Tuti recept nincsen, jó páran már nem az elsőt koptatjuk, mert sikerült mellényúlni. A nagyon puha, nagyon kényelmesnek tűnő nyergek általában 10 percig nagyon kényelmesek csak, utána nagyon kényelmetlenek tudnak lenni. A nagyon kemény nyergek azonnal nagyon kényelmetlenek tudnak lenni, elsőre, de egy részük sokadszorra is A párnázottságon kívül számít a szélesség, orrkiképzés, ülőfelület stílusa, anatómiai zsákbamacska, amin vagy nyersz, vagy megszokod, vagy drágán próbálkozol.
runner 125: Ez kb. olyan, mintha egy AM bringába kemping kereket raknánk - menni lehet vele, csak kérdés, h h néz ki.
Nope, a középrész leérne kemping kerekekkel Ha nem lennék lusta, akkor előkeresném a többször linkelt sárvédős-bevásárlókosaras-kitámasztós, listaáron 7500 dolláros karbon Specialized S-Works-öt[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz Teasüti #15426 üzenetére
Mondhatnám, hogy nézd meg rajta a jelöléstEz valószínűleg függ az anyagtól (kevésbé), a cső hosszától (eléggé) és a cső átmérőjétől (nagyon), ezért a gyártónak illik megadnia. Én korábban egyharmados ökölszabályt olvastam erre vonatkozóan, a mostani nyeregcsövön szerencsére ott van a jelölés, hogy legalább eddig legyen bent, különben szívni fogsz.
Update: Esélyes ... ha nem szabályos 5-10 mm-enként van rovátka a cső szinte teljes hosszában, akkor az a limit lesz.
#15429: de-de
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz anaqer #15437 üzenetére
Az ugyanis alig, és enyhe terepen is elég hamar elkezd csapkodni a lánc
Shimano XTR vs. SRAM X.0
Shimano Deore vs. SRAM X.5Bár azóta a Shimano már felújította a váltóit, de a képen is látható, hogy gyártótól és típustól függetlenül a lánc csapkodni fog. Ezt kétféleképpen tudod elkerülni: SS vagy agyváltó. Mivel terepen egyik sem igazán opció, így egy neoprén láncvillavédőt javasolok legjobb megoldásként. Opció lehetne még a láncfeszítő, de az egy XC bringára teljesen felesleges, és simán elképzelhető, hogy nem tudnád felszerelni.
Korábbi LX/LX után a mostani bringámon SLX/XT páros van, a váltásteljesítményben semmit sem vettem észre. A váltás műveletén határozottan igen, de ez amiatt van, hogy fékváltókarról váltottam külön fékkar és váltókar párosra
venember83: az a Trek a látványos példa arra, hogy magas embernek 29er kell, különben jön a majom és a köszörűkő hasonlat.
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz ludsimon #15445 üzenetére
Nem, a videókat nem a váltó mozgása miatt raktam be, hanem a lánc csapkodása miatt. Sőt, hiába áll stabilabban az akkori X.0, mint az akkori XTR, úgy tűnik, hogy az utóbbinál kevésbé csapkod a lánc. Csak jelen esetben a nagyon és a nagyon-nagyon közötti különbség nem érdekes, láncvillavédő kell megoldásként.
Teasüti: 2012-ben még csak egyszer volt rajtam a téli kesztyűm, mert egyszerűen sok ilyen enyhe télen. Most egy normál Adidas thermokesztyűt használok. Küldd vissza azt a Rogellit, ha ilyen vékony. Nekem a BBB BWG-05 tökéletesen működik hidegben.
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz feka007 #15478 üzenetére
Miért lol? A hidrós tárcsafékek elterjedése előtt csak így lehetett jól adagolhatóan nagy fékerőt elérni, ráadásul tetszőleges* vázon. Kérdezz meg egy triálost a Magura HS33-ról. Isteníteni fogja
* gyengébb vázaknál merevítő fékhíd felszerelésére lehet, hogy szükség volt
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz zsolt19900 #15489 üzenetére
A bringa/váz pontos típusa sokat segítene, mert az egyszerűség kedvéért körülbelül 0.2 mm-enként van egy-egy újabb nyeregcsőméret Én látatlanban 30,9 mm-re tippelek, a 27,2 mm és 31,6 mm mellett ez jelenleg az egyik legelterjedtebb méret.
Update: ha az a 3 cm a nyeregvázcsőnek nem a belső, hanem külső átmérője, akkor valószínűleg 27,2 mm-es kell neked, de írjál váztípust, az a biztos.
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz zsolt19900 #15492 üzenetére
tolómérővel megmérve azért jó adat fog születni remélem
Valószínűleg, de nem teljesen biztos, mert a nyeregcsőbilincs szorít rajta valamennyit, és elképzelhető, hogy a nyeregvázcső nyaka olyan állapotban nagyobb átmérőjű. Mivel itt tizedmilliméterekről van szó, annyit hibázhatsz, és egy állandóan beeső nyeregcső a szívás mellett veszélyes is.amúgy a váznevet merre találom a bicajon?
Alsócső és/vagy felsőcső, lényegében a márkajelzést kell róla leolvasni.nyereg befogó részek sem egyeznek
Nem tudom, pontosan mit értesz ezalatt, de a kétsínes nyeregrögzítés eléggé szabványosnak mondható. Persze van itt is vannak kivételek, de általában a csillagászati árú kategóriában. Vagy a hipermarketekben árult bringának tűnő tárgyaknál lehet valami egybeöntött csodamegoldás.[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz zsolt19900 #15495 üzenetére
Igen, mindkettő ugyanúgy jó a hagyományos nyergekhez. A monolink, monorail és I-Beam szavak kerülendőek, bár azokkal nem ebben az árkategóriában lehet találkozni.
hogy érted azt, hogy összenyomhatja egy egy részen? a cső ha lemérem 1-2-3-4 helyen és 1 méretet mérek akkor gondolom az a jó méret
Arra gondoltam, hogy a nyeregvázcső belső átmérőjét mérted le. Ha egy nyeregcsövét, akkor sztornó.rétisün: ha ilyen, akkor bónuszként esélyes valami kihalt/kihalóban lévő nyeregcsőátmérő is
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz zsolt19900 #15498 üzenetére
Igen, Mongoose a gyártó, alumínium a váz (ez a 6061-ből is adódna, nem csak a feliratból ), és
olcsóbbrégebbi modell lehet, hogy 6061-es ötvözetből készült (a 7005 az elterjedtebb mostanában). Modellnév nem szerepel rajta?[link]
2001-től indulva kép alapján valószínűleg megtalálod a bringádat, és ha megvan, akkor vagy a nyeregcső típusából kiderül az átmérő, vagy a váz típusából és évjáratából.[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz zsolt19900 #15501 üzenetére
Ha biztosan ez az, akkor jó hír: ez nem ugrálós, hanem sima XC bringa XC geometriával. Milyen hosszú a nyeregcső, ami most bent van? Mennyi maradna bent belőle, ha úgy állítod be, hogy a nyergen ülve a legalsó pedálállásban pont nem nyújtod ki a lábad?
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz zsolt19900 #15560 üzenetére
annyi segítség illetve támpont létezik, hogy nagyobb termetű, széltében is
Nem létezik.amin nyeregcsövön kettő jól láthatóan a két csövet befogó kialakítás látszik, arra nem jó az a nyereg amin van ilyen "plusz" szerelék
Az maximum a képen van úgy, az nem a nyereg, hanem a nyeregcső része.tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz rétisün #15565 üzenetére
asszem a topikban is van talán Manitou-nak hasonló speckó nyerge
Úgy tudom, neki a másik speciális típus van (SDG I-Beam), de az újonnan tízezerbe kerülő kategóriában egyik egzotikumba sem igazán lehet belefutni.Biztosan jó ez a monolink, csak azt nem tudom, mire, hiszen itt is két nyeregpálca van, szóval a súly nem lesz kisebb tőle
zsolt19900: nem tudom, milyen magas vagy, és mekkora a bringa váza (talán matricaként szerepel rajta ez a szám), de ha kicsi lenne a váz, akkor egy hátranyúló nyeregcsővel lehet valamennyit kompenzálni.
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz zsolt19900 #15567 üzenetére
szóval akkor, hogy nézzen ki a nyeregvásárlás, sok-sok darabot beletetetek a boltban a vázamba és tekerek velük 5-5 percet
Ez nem fog működni, mert
1. egy új nyerget nem raknak fel neked csak úgy, mert a nyeregcső befogórésze nyomot hagyhat a nyeregpálcán, vagyis már nem lesz új termék
2. 5 perc semmire sem elégA WTB-nek van olyan programja, hogy a résztvevő boltokból kaució fejében elvihetsz egy nyerget hosszabb próbára. A többieknél lutri a végkifejlet, látod, tekeyagd beválasztott annak ellenére, hogy rutinos bringás.
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz rétisün #15579 üzenetére
Nem erre panaszkodom, ez tökéletes, az egy másik sapka. Elöl szélálló betéttel látták el, amúgy thermo anyagú, -5 és +10 fok között optimális. Azt a hőmérsékletszabályozást alkalmazom, hogy melegebben úgy veszem fel, hogy kicsit kevesebbet takar a homlokomból.
az ilyen téli bringázás nem szabad, hogy arról szóljon, hogy ugyanazt akard kitekerni, mint nyáron, 30 fokban....
Pontosan. Folyamatosan sasolom az órát, hogy ne menjek 20 km/h fölé, mert addig minimális pulzusemelkedéssel tudok közlekedni, és így nulla vagy szinte nulla izzadással tudok haladni.Ma reggel a hidegre való tekintettel túlöltöztem magam, azt hittem, felülre kell a hosszú ujjú mez és a téli bringás dzseki fölé egy Hervises softshell dzseki. 5 perc múlva már teljesen lehúztam a cipzárját, és mérgelődtem magamban, hogy miért nem egy karmelegítőt vettem csak fel alá. Alul éppen nem volt sok a térdmelegítő + téli bringás nadrág + normál őszi nadrág trió, elég lett volna a bringás nadrág helyett aláöltözet.
Maszk volt rajtam, továbbra sem szeretem, mert ilyenkor a napszemüveg ugrott, de kellett. A szemem környékén kevésbé rossz a hideg, mint a szám környékén.
A neoprén zokni most már kijelenthető, hogy teljes kudarc, kevés a lábujjaknál: vékony bringás zokni + normál zokni + neoprén zokni trióban sem bírtam volna érzésre 20 km-nél többet, ennél két normál zoknival is többet értem volna. A kamásli a sok aszfaltos séta miatt nekem nem opció, kell az a téli SPD cipő akármennyire drága
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz Teasüti #15612 üzenetére
használt fully, vagy ugyanannyiért új merev?
Használt merev Komolyabban: ez az ártól függ. Ha azt mondod, hogy maximum 150-200e, akkor használt merev. Ha azt mondod, hogy 300-350e maximum, akkor egy alig használt fully a jó választás. Ha meg azt mondod, hogy 500e, akkor visszakérdezek, hogy miért kérdezgetsz itt hülyeségeket, vedd meg az új fullytTripleB: tudom, csak a te válaszodra rímelve akartam feltenni a kérdést
venember83: a leharcoltság mértéke kérdéses, de ennyiért tényleg jó vételnek tűnik. A tulajdonos eladni szeretne és azt nagyon gyorsan, nem hirdetni.
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz amargo #15624 üzenetére
Igaz nem nyári SPD-m van - Taho -,
Szintén zenész, emlékeim szerint még színre is megegyeznek Nekem a Taho nyárinak számít, mert nyáron is lehet használni a szellőzése miatt.Komolyan nem értem, nekem van pár gyapjú zoknim, ilyenkor azt veszem fel - csak egyet. Bár fent kell már a kamásli, de itt a városban bőven elegendő, néha meg is izzad a lábam.
A kamásli nekem nem opció, induláskor és érkezéskor is kell aszfalton/kövön sétálni, pillanatok alatt szétkopna. Egyedül a lábujjaim fáznak, ha ott jobban szigetelne a cipő, akkor elég lenne bele egy vastagabb zokni is (volt, amikor elfelejtettem a második réteget felvenni). Érdekes módon nekem csak itt fázik a lábam, a talpamnál az SPD stopli helyén nem jön be a hideg, szki pedig erre panaszkodott.tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz fpeter07 #15639 üzenetére
Az április-december időszakban részemről 2382 km-nyi táv és 16657 m szint. Egyik sem túl nagy érték 8 hónapra, meglátszik rajta, hogy augusztus-szeptemberben nem volt túl sok szabadidőm ()/kedvem () bringázni.
Április óta van olyan órám, ami nemcsak kormánydíszként szolgál, hanem működik is, az előtte lévő időszakot megbecsülni sem tudom.
hoffman_: a teló nagyon nem illik a képbe, nem ehhez a felszereltséghez való. Még a fék húzza kicsit lefelé az átlagot, egy jobb állapotú Recon-Reba-SID beépítésével korrekt bringát lehet belőle kihozni. Az árat illetően én alkudnék, nem rossz, de egy tízessel olcsóbban lenne jó vétel.
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
-
dqdb
nagyúr
válasz hoffman_ #15730 üzenetére
De. A kerékpáros+gyalogos útmizériától függetlenül is. A két sávban autóval ippeghogy elférsz amikor kanyarodik,
Budáról Pestre az úttesten szoktam menni, tökéletesen sima aszfalt, lehet haladni, az autók is ki tudnak kerülni. Pestről Budára a Nagykörútról felhajtok az északi járdán lévő kétirányú bringaútra, ez nyáron tényleg problémaforrás lesz. Gyalogosok nem fognak rátévedni, mert van szintbeli eltérés, de haladni kívánó és kocabringás között lesz bőven konfliktus, mert nem lesz hely előzésre. Az út minősége itt is tökéletes, de a budai lehajtót nagyon elszúrták, iszonyatosan sokáig tart a Duna partjára lekeveredni. Vártam nagyon, hogy megnyissák a hidat, így a Hűvösvölgy felé elkerülhessem a Lánchidat, de csak hazafelé lesz opció a Margit híd.ráadásul beraktak egy lámpát k***ra fölöslegesen, rohadt jól működött a közlekedés anélkül is, a híd alatt. Vicc az egész.
Ha babakocsival kell majd lépcsőznöd, akkor kicsit más lesz erről a véleményedvenember83: lehet, hogy a szponzori szerződés miatt van jobb bringája, de az látszik rajta, hogy nem a szponzorpénzért műveli, hanem azért, mert nem tud bringázás nélkül létezni még egy ilyen sérülés után sem Nemrég linkelte valaki Novák Ferencet, ő ugyanilyen - jó értelemben vett - megszállott.
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz hoffman_ #15738 üzenetére
Korrekt leírást kaptunk, kicsit bennfentesebbtől.
Dehogy vagyok bennfentesebb (a kar is stimmel), csak már tucatnyi alkalommal jártam arra.Más kérdés, hogy szerintem a 8 hónapos babával nem a Margit-híd a legidálisabb sétahely.
A Margit híd tényleg nem ideális sétára, de az a zebra azért van ott, hogy a villamosról leszállva be tudjál menni a Margit-szigetre. És megnyugtatlak, a gyerekek 8 hónapos és 1 napos korukban még bőven nem ugranak ki végleg a babakocsiból Fáradt 2-5 éves kisgyereket nem olyan könnyű ám a lépcsőn sem felimádkozni, sem kézben tartva felcipelni. Oda kellett az a zebra. Elsőre én is azt mondtam, hogy hülyeség, aztán olvastam pár érvet, és beláttam, hogy az első gondolatom volt a hülyeség, nem a zebra+jelzőlámpa ott.Viszont ki lehetett volna alakítani lépcső nélküli(spirál) le/feljárót. Igaz, többet kell sétálni, mint a zebrán átnyargalni, de nincs se lépcsőzés, se lámpa.
Igen, az Árpád hídnál így van, csak a Margit hídon nem lett volna elég hely ahhoz, hogy ne egy meredek rámpa legyen. A híd közepén a két járdasziget már így is rövid és keskeny, gondolj bele, hogy egy ésszerű lejtés mellett milyen hosszúnak kellene lennie mindkettőnek, hogy levigyen az úttest szintje alá.zsolt19900: ha főleg aszfalton és földúton mész, akkor nehogy 2.35-ös külsőket vegyél, mert iszonyatosan megnehezíti a haladást mintától függetlenül ilyen helyen. Nehéz, köves terepen jól jön egy alacsonyabb nyomáson dolgozó szélesebb külső (2.10-2.25), de 2.30-2.40 környéki szélességgel DH-zni szoktak, mert ott kell a nagy felület és tapadás, cserébe a gördülési ellenállás nem fáj.
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
Valamit nagyon benéztél, ez sima hátsó agy, az agyváltóhoz köze nincsen
belaazallat: az STX-RC sorozat tartósságáról és megbízhatóságáról jókat hallottam. Ha kónuszos megoldás (nem tudom, a mostani Shimano agyakból indulok ki), és rendesen karbantartották, akkor valószínűleg simán elbír téged hosszú éveken keresztül. Úgy rémlik, mintha Manitounak lett volna ezzel a sorozattal tapasztalata, a hallomás helyett a gyakorlat mégiscsak jobb információforrás.
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz N.GÁBOR #15774 üzenetére
Igen, működik net nélkül a GPS indítása, de lényegesen tovább tart ilyenkor jelet találni, az A-GPS-szel megtámogatott melegindítás 5-10 másodperce helyett a hidegindítás nyílt terepen is eltarthat 15-20 percig.
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz zsolt19900 #15852 üzenetére
A Magicshine-nak is évekbe került, mire konstans jó minőséget tudott előállítani (emiatt aztán drágultak is kissé), én a helyedben nem kockáztatnék a klón klónjával.
venember83: grat! Ajánlanám a Pyxishez ezt a felnifékes hátsó kereket, könnyű, jó és olcsó
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz zsolt19900 #15866 üzenetére
99%, hogy hagyományos kell bele. Túl régi modell ahhoz, hogy félintegrált/integrált legyen. A kicsi felbontású képen mintha látszanának alul és felül a kidudorodó fekete színű csapágycsészék, de majd más megerősíti.
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz zsolt19900 #15869 üzenetére
Ezt olvasd el, de én is inkább ugyanezt javasolnám. A linkelt darab elvileg jó bele, a minőségéről, tartósságáról fogalmam sincsen.
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz fungeld #15923 üzenetére
Amit 3:15-nél csinál az hogyan kivitelezhető vagy mik a feltételei?
Az, hogy ne lásson erdész vagy természetvédő, különben teljesen jogosan lepofoz a bringádról Látványos a farolás, főleg lassítva, de ilyet csak kimondottan bringás célra épített pályán szabad előadni, mert erőteljesen károsítja az erdei talajt (és a külsőt is nagyon koptatja, de az csak neked fáj). Ezzel most nem az erdei bringázás ellen beszélek, megyek én is, menjél te is sokat bringával az erdőben, de a farolást kerüld el mindenképpen.tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz lecsokolbi #15931 üzenetére
Ez nevetséges nem az ő farolásától roncsolódik a talaj, inkább a cross motoroktól.
Direkt túloztam valamennyire, de a talaj a krosszmotoroktól és az ő farolgatásaitól is károsodik. Az előbbitől jobban az utóbbitól kevésbé, de ez még nem mentesíti a bringást. Ha egy dózerúton teszed, az nem vészes a hatás, ha egy keskeny erdei ösvényen, akkor színtiszta tahóság. De ahogyan amargo is írta, sok kicsi sokra megy ilyen téren is.ha így nézzük akkor ott nem egy hanem kétezer bringás "farolgat"
Amikor egy XC-s farol, akkor már régen rossz, mert valószínűleg az egyensúlyát próbálja meg visszanyerni, míg a linkelt videóban a bringázás stílusához tartozik hozzá ez a mozdulatsor. Mindenesetre a mondanivalóm lényege a fontos: hiába látványos kívülről, ne farolgass, mert rossz a természetnek és rossz a külsődnek is, és ha arra jár egy erdész, rossz lesz neked isAz erdei munkagépek bombatölcsérszerű nyomairól ne is beszéljünk ...
csabi94: Nagyon könnyű, egész meglepődtem, nem is gondoltam volna, hogy általánosságban ilyen könnyűek a vázak a bicó súlyához képest.
Én egy szkandiumvázat egy ujjal tartva jutottam erre a következtetésre Az a becsapós, hogy a vázban a sok fémet látod, ezért szemre nehéznek tűnik, míg egy kerékszettnél a kevés anyagot, sok lyukat és levegőt, mégis ez utóbbiból egy jobb súlyú darab külső, belső, tárcsa és gyorszár nélkül is nehezebb, mint egy átlagos váz.tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz Teasüti #16020 üzenetére
Miért ne lenne az Egy XC bringának így kell kinéznie*, a vastagított, szögletes csövek inkább a látványról szólnak, vékonyabb, kör alakú csőkeresztmetszettel is el lehet érni a kívánt teherbírást. Ne az Enduro tankokból induljál ki, azokat más stílusra és erőviszonyokra tervezték.
* kivétel a slick külső, ami a görgőzés miatt olyan, amilyen
csabi94: grat, most kell fotózni a bringát, amíg tiszta még
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz csabi94 #16034 üzenetére
az 1600g-os teló nehéznek számít?
Maximum csak idézőjelben és relatívan nézve. Például házon belül "nehéz" a vérbeli XC Race teleszkópnak számító SID-hez képest, vagy a gery03 által emlegetett agyonkönnyített DT karboncsodákhoz képest, de amúgy egyáltalán nem nehéz.Amúgy venember83 ezen mondatát annyira vedd magadra, hogy neki is Rebája van
Amúgy szerintem minden teleszkóp jó DH-ra, csak a pálya megfelelően rövid részét kell kiválasztani teljesítésre. Mondjuk a belépő szintű RST-k számára a célterületet
teasüti: 28-30-32-36-40 mm a jelenleg elterjedt becsúszóméret. 28 mm-t trekkingeken találsz és a nagyon olcsó MTB teleszkópokon, ha ezekre ránézel, akkor a csirkeláb az első gondolat, ami eszedbe jut. XC kategóriában a Manitou R7 30 mm-es, a Rock Shox 32 mm-es becsúszókkal nyomul, 80-100-120 mm-hez kell ez az átmérő a megfelelő merevséghez. A 40 mm a 200 mm-t mozgó DH kategória sajátja, 36 mm félúton van, ezeket 150-180 mm-es rugóúthoz szokták alkalmazni.
A 32 mm-es becsúszó amúgy csak addig tűnik nagynak, amíg egy DH-s nem áll melléd, KaraDani már csirkézte le emiatt a Fox telóját a fogaskerekűn
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz zsolt19900 #16041 üzenetére
1-2k-s kategóriába nézegetek, gondolom ilyen kategóriának az a lényege, hogy legalább valami lezárja a bicajt
Ennek a kategóriának az a lényege, hogy te azt hidd, hogy lezártad a bicajtA zárak 4-5k környékén kezdődnek Citadel U-lakatok formájában, és a csillagos égben érnek véget Abus Bordo/U-lakat vagy Kryponite New York lánc/U-lakat képében, a többi vicc.
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz Doki-HUN1978 #16065 üzenetére
Ez a bizonyíték ott hibádzik, hogy egyetlen komoly gyártó sem ilyen nevetséges zárszerkezetet rak a komolyabb U-lakatjaira. A Kryptonite megégette magát vele pár éve (ugyanez a tollas kinyitás működött ott), ők visszavonták az összes lakatot és cserélték a zárszerkezetet. Azoknak az Abusoknak, amikkel eddig találkoztam, mindegyiknél lapos kulccsal ellátott biztonsági zár van, azt ütögetheted tollal, ha akarod ...
teasüti: a naponta hordozott mini U-lakatom annyira kicsi (150×111 mm, 700 gramm), hogy sokszor meg kell küzdeni a bringa lezárásával. Például a jelzőtáblák tartóoszlopa túl vastag, így egyszerűen nem bírom hozzájuk zárni a bringát, ami nem is baj, hiszen egy jelzőtáblaoszlop minden, csak nem biztonságos terepobjektum lakatolásra. Az átlag lezárás a mini méret miatt az úgy néz ki, hogy flexszel is csak úgy lehet levágni, ha közben a váz is sérül. Ha ismeretlen helyre megyek, akkor utazik velem a legnagyobb Bordo is, csak ilyenkor a 3 kg-os összsúly miatt nem vagyok túlságosan boldog. A legjobb munkahelyen, oda lakatot sem viszek, mert a bringa jön utánam az irodába.
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
-
dqdb
nagyúr
válasz Teasüti #16086 üzenetére
Ez nem Bordo, hanem egy másolat. Amúgy, de az Abus a saját termékét ezzel hirdeti, próbáltam, nem is igazán lehet csavargatni. Bordóból is többféle van, én a legmagasabb védelmi szintű 6500-asról tudok nyilatkozni.
sanzi89: a tuti megoldás, ha 2 bringája van az embernek
Ha a béna zár miatt ellopják az egyiket, akkor legyen másik? Tudom, hogyan értetted, de szerintem a városi rohangálós is megérdemli a korrekt védelmet.[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz Doki-HUN1978 #16099 üzenetére
A króm-molibdén ötvözet nem fog törni!
DeSzélsőséges igénybevétel esetén is hajlani fog, nyugodtan adhatod neki a telót meg a terhelést is.
Vagy hajlani fog, vagy repedni, vagy törni, előre nem lehet tudni. Persze az alumíniumhoz képest teljesen más a sérülés mikéntje, de még nem találták fel a törhetetlen vázanyagot.Bici: a teleszkóp és a felmálházás jelen esetben nem nevezhető szélsőséges igénybevételnek, a geometrián is minimálisan ront csak egy teleszkóp, cserébe nehezebb lesz tőle a bringád. Én a trekkingtelók választékát nézve elgondolkoznék egy karbon első villán (persze ha jó áron hozzá tudsz jutni egyhez), mert simán elképzelhető, hogy hozza a teleszkóp kényelmi szintjét.
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz Doki-HUN1978 #16103 üzenetére
Nem, sőt acél-, alumínium-, karbon- és titánvázat sem láttam elrepedni. Ellenben az interneten láttam már elég képet az összes vázfajtáról.
"After the frame of my first and only road/touring bike cracked ..."
Bici: én abból indulnék ki, hogy például két éve a Merida legolcsóbb trekkingjében merev villa van, de megnevezésre ugyanazt a vázat használták a nagyobb teleszkópos modellekben is.
[ Szerkesztve ]
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz Doki-HUN1978 #16116 üzenetére
Kőfelverődés? Az acélt mostanában ugyebár olcsóbb vázaknál használják, azok pedig nem a minőségi festésről ismertek (néhány nagyobb gyártó is is képes ezen spórolni ).
Azt a lakatot nem nagy meló flexszel leszedni (tapasztalat), de az és egy komolyabb lakat/bringalakat köszönő viszonyban nincsenek egymással a fém minőségét illetően (szerencsére).
tAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
-
dqdb
nagyúr
válasz Doki-HUN1978 #16122 üzenetére
A titán ma már nem űrtechnika a karbon hódítása miatt, hanem az egyre fogyó számú különcök sportja
Egy acél bringa még ezek ellenére is tartósabb mint bármelyik más anyagból készült keró.
Disagree, de erről nem fogjuk tudni egymást meggyőznitAm6DAHNIbRMzSEARWxtZW50ZW0gdmFka5RydIJ6bmkuDQoNClOBc4Ek
Aktív témák
● Olvasnivaló az
1. hozzászólásban.
● 2013.04.01-től fokozottan ellenőrzik a rendőrök a kerékpárosokat!
● Bringás jókívánságok:
- Ésszel!
- Széles utat, gumifákat!
- Örökös hátszelet!
Itt a jó idő (és a magas UV sugárzás), úgyhogy hosszú túrák előtt kenjétek be magatokat naptejjel!
- Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Honor Magic6 Pro - kör közepén számok
- Politika
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Automata kávégépek
- BestBuy ruhás topik
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Kupon kunyeráló
- Linux kezdőknek
- További aktív témák...
- Keresek - Macbook Air M3 16GB / 24 GB - 512 GB SSD - Magyarországi beszerzés, tehát kb. 3 év garit
- Tyű-ha Lenovo Thinkpad T14 G2 Üzleti "Golyóálló" Laptop 14" -50% i7-1185G7 4Mag 16GB /512GB FHD IPS
- Ej-ha Lenovo Thinkpad T14 G2 Üzleti "Golyóálló" Laptop 14" -50% i7-1185G7 4Mag 32GB /512GB FHD IPS
- Eladó Nitro Venture TLS Snowboard Bakancs 46-os
- Eladó Nitro Team 2022 162W Snowboard Deszka
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest