Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • apach

    senior tag

    válasz ObiGabi #1419 üzenetére

    hali.

    No ezt szépen leírtad! :D Ezt én is olvastam is már, mondták is, meg írták is fórumokban. :)) De mindig el felejtettem. :)
    Viszont, aki nem tapasztalt az XML cuccokban és stb, az bele ne nyúljon, főleg mentés nélkül, ha pl a játék cuccaiba nyúl bele. Ugyanis, akkor tökéletesen elintézik maguknak azt, hogy vagy szar lesz a játék, vagy pedig totál nem fog menni, és telepítheti újra fel. És, nem hiszem hogy hosszú aratások, stb után, olyan kellemes lesz mindent újra összeszedni. Én az írtakat meg tudom már csinálni, sőőt, mapot is egy egyszerűbbet össze tudok már dobni, de még mindig zavar ha valamit alkotok a mappákban.

    Aki meg érti a dolgokat, az sose felejtse el menteni az adott fájlt, mappát, stb az asztalra egy Üres mappába, aminek lehetőleg érthető nevet adjon, hogy tudja, ki ne törölje figyelmetlenül. (csináltam már sajna ilyet) Pont a jót töröltem ki a rossz helyett! Tanultam is belőle.

    Aki nem tudná, vagy akit érdekel, annak ezt a progit ajánlom: Notepad++
    ezzel szépen átláthatóak a sorok, stb!

    [ Szerkesztve ]

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    Jessssssszz. :D Sikerült végre Normál méretű mapból, 4 szeres méretűt csinálnom. :D
    Csak az a bibi, hogy a kész mapn ha pl, dombok, hegyek vannak, akkor eltünteti, viszont, mondhatni, minden más ott marad. :)) Nah meg annyi, hogy a terrain placc, a water rész alá süllyed, és azt, fel kell emelni a víz fölé, ami szintén sikerült. :))

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz larpi #1429 üzenetére

    ÁÁh, azt abbahagytam mert valami gixer lett vele, úgyhogy egy újat kezdek majd. Most szedtem le egy 10 fruitos mapot, azt átméretezem a normál gyári méretről 4 szeres méretre, aztán nekiállok alkotni. Csak az Aszfaltos úttal lesz hosszú dolgom, mert majd át kell méreteznem 2 szer is. egyszer a normál méretről a 4szeres maphoz méretezem, nagyítom, utána elhelyezem a mapon, majd mentem. ezután fogom, és az út szakaszainak minden egyes darabját, az eredeti méretre, EGYENKÉNT vissza kell méreteznem, ráadásul, ki kell pótolnom is majd, mert a hosszából is majd vissza kell vennem a normálra, és így, sok helyen rések lesznek. Sajna ha ki van az úthálózat nagyítva, (amit egy leeremap) nevű mapról szedek ki amire az út már van téve. Vagyis, az Út hálózat lesz a leg nehezebb meló. Ahogy látom, a teheneknek ki van jelölve a karám területe, így azzal se igen kell bajlódnom, csak majd az úthálózatot át kell forgatnom is, hgy az a rész essen a tehenes részhez, ahova a farmor akarom letenni is. :) Vagyis, a tehenek a farm mellett lesznek remélhetőleg. :S Ez igazából a leggázosabb meló egy mapban. A triggereket egyszerűbb beilleszteni. Most meglesem a letöltött mapot, hogy tényleg rajt e a tehenes rész, aztán kinagyítom. ami igazából csak 2-3 kattintás. :) Töltöttem le PNG kép pakkot, amit csak be kell másolni a map01 sárga mappába, és kész is a nagyítás. :D Aki ért a map szerkesztéshez és szeretné a linket, írjon rám privin!

    Mellesleg, nem nehéz amúgy egy új mapot is összedobni! :)) Énnekem mindig csak a map méretével van bajom. :D Nekem az eredeti gyári map méret kicsi. Én szeretek sokáig menni a gépekkel, stb mert így fogy az üzemanyag is meg a pénzem is ezért. Emellett, minél nagyobb a föld, annál több trágya, permet stb kell és ez is sok pénzt szed le legalább. Mert hát, egy idő után, már annyi a pénzem sokszor, hogy nem tudom hova tenni. :)

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz gtesteban #1434 üzenetére

    Bannolva vagyis, Tiltva/Blokkolva! Már annak aki nem tudja mit jelent még.

    De ne haragudjatok, ha Én nem sajnáltam a 6000 forintot a 3 darab eredeti játékra, a 3 ból 1 darab a Platinum kiadás, akkor nehogy már ne legyen pénz másnak is
    Sokan pl a hibák stb miatt kérdezősködnek, panaszkodnak, aztán közbe meg kiderül a végén, hogy feltört a játéka, vagyis, nem eredeti. Az ilyenek bocs, de NE csodálkozzanak, és stb, mert a saját hibájuk hogy sajnálják a 2000 forintot egy eredetire.

    És még mindig amit ajánlok, az a Platinum kiadása a játéknak, mert 90% ban már kérik a mapok a DLC packok egyikét. Általában a DLC2 pack amit kér ahogy figyeltem. De, lehet tévedek.

    [ Szerkesztve ]

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz quad35 #1436 üzenetére

    Hali.

    Hát, ez passz a kérdésedre sajna. Max a HW pótok közül ha találhatsz olyat, aminek a pót elejére van csinálva a Gabonacső.

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz orixon #1442 üzenetére

    hali

    tesék egy Claas Lexion 770 kombi linkje.
    ez az első egy Zöld fehér színű.
    [link]

    ez a második fekete fehér színű.
    [link]

    ahogy elnézem 23 fajta növényt képes vágni.

    lásd:

    maize, rape ,grass, wheat, barley, greenwheat ,oat, rye, mohn, cotton ,soybean, rice, sunflower ,maizev2 ,cannabis, potato, carrot ,sugarbeet, sugarcane, pea ,gelbbo ,soy ,triticale.

    [ Szerkesztve ]

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz gtesteban #1451 üzenetére

    Hali. BOCS A HOSSZÚ SZÖVEGÉRT!!!!

    Minden módot, csak és kizárólag, Zip mappás formátumút lehet betenni a mods nevű mappába, különben Error vagy Warning üzeneteket pakol be a játék a log fájlba, vagy épp, egyáltalán nem is jelenik meg akár egy Traktor, vagy akár legyen az egy Map, vagyis, érthetőbb nyelven, Térkép. De. Vigyázzatok hogy hány módot, és mikor teszitek be, mert ha netán 1 is lesz amelyik nem működik rendesen, akkor akadozni kezd a játék.

    Vagyis.

    -1. a letöltött módot ha rar formátumba van csomagolva, egy üres mappába másold át,
    csomagold ki, a kicsomagoláshoz a Winrar nevű programot ajánlom, amit a Googleban meg tudsz/tudtok lazán keresni, és le lehet tölteni. De. Figyeljetek oda rá, hogy
    magyar nyelvű legyen, ha nem tudsz/tudtok angolul!

    -2. Ha a kicsomagolás megvan, amit a fent írt progival nyitsz úgy, hogy jobbklikk a letöltött mappára, majd a "Kibontás ide" szóra kattintasz!!! Ekkor, oda fogja kicsomagolni abba a mappába, amiben a letöltött Rar formátum van.

    -3. Ha ez megvan, akkor klikk a rar-os mappán kívül minden egyéb fájlra, mappára, stb, jobblikk a kijelölésre, aztán a másolás szóra klikk!

    -4. Ezután menj a mods mappájába a játéknak, jobbklikk benne, vagy épp a mods nevű mappára klikk jobb egérgombbal szintén megnyitás nélkül, aztán klikk a Beillesztés szóra, és kész is. Ezután a játék mappa bezár, és játék indít. :)))

    A módokat pedig, EGYESÉVEL TEGYÉTEK BE!!!! Vagyis, leszedtek egy Traktort, 1 kombájnt, akkor ne tegyétek be mindkettőt, csak az egyiket!!!! Minden egyes módot indítsatok el a játékban, menjetek vele össze vissza és teszteljétek hogy akad e stb, mert ha igen, akkor töröljétek is ki, mert akkor nem jó a gép. De ha egyszerre 2-3 módot tesztek be, és akad akár 1 is, akkor nem fogjátok tudni melyik a hibás mód, és szedhetitek ki az összes addig betett módot, és tehetitek be egyesével újra az imént írt módon, hogy kideríthessétek, a hibás!

    Ezt MINDENKINEK ÍRTAM aki még nem tudja ezt. Remélem nem gond és érthető. :)

    Neked vagy akinek módok vagy mapok kellenek, inkább írjatok ide, aztán aki amit próbált, és rendesen mennek, azoknak a linkjét beteszik/beteszem nektek ide!

    Azért írom ezt, mert már nem 1 szer jártam úgy, hogy letöltöttem cuccokat aztán nem mentek rendesen.

    [ Szerkesztve ]

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Tacsika #1454 üzenetére

    :DD ez fent van modhoster.de és modhoster.com oldalakon is. :)))

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz robigida's #1456 üzenetére

    Szia!

    Nem, a tehenek maguktól tejelnek, neked nem kell semmit sem csinálnod velük, csak a vágott füvet és a silót kell vinni nekik és ennyi. De. Ha olyan a map, amibe szerkesztettek pl tejfelvevő és leadó úgynevezett "triggert" akkor neked kell a tejet is elszállítanod. ugyan ez van akkor is, ha pl a sörgyárnál beviszed az Árpát pl, viszont, haott is egy leadó és egy felvevő trigger van beszerkesztve, akkor viszont, egy olyan kocsival vagy póttal vagy akár hűtőpótos kamionnal neked el kell pl szállítanod a sört pl a Lidl-be, vagy stb. Attól függ, hogy hova tett a map készítője ilyen triggereket és hogy milyeneket. az alap, gyárilag a játékba tett 2 rakodó géppel, és a hozzájuk levő kanalakkal, fel KELL hogy tudd pakolni a silót vagy épp a trágyát a pótkocsira! A letöltött és úgy betett gépekkel és kanalakkal, már más a helyzet, ugyanis, nem sokkal lehet sajna pakolászni. Nekem pl a Platinum kiadás játék van már a gépen, mert lecseréltem a sima Farmer játékot.

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Tacsika #1458 üzenetére

    :P az nem fejbeverős smyle, hanem duplán sikerült betennem ezt a jelet )
    :))

    [ Szerkesztve ]

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz apach #1459 üzenetére

    :P az nem fejbeverős smyle, hanem duplán sikerült betennem ezt a jelet )
    :) és olyan, mint ha neki menne valamiféle falnak van nem tom. :))

    és a mostani pedig mindenkinek szól. :))
    Találtam egy Fortschritt ZT pakkot. Dual felnik, fel le mozgatható utánfutó akasztó, vagy tudom is én minek nevezik, nyíló ajtók és hátsó ablak, stb. :)) Az egyik egy ZT 323-A típus,
    a másik pedig egy ZT 325-A típus. :)) Nagyon szépek, csak egy kis bibi van velük de ettől tökéletesen használhatók szerintem. Mégpedig az, hogy a Key gombok közül a 7 és 8 gombokra 2-2 cucc van sajna beállítva, és pl ha a felniket váltom szimplára, vagy épp dualra, akkor az a pótkocsi vonó izé mint pl az ifákon van, az fel vagy le lép egyet. Van épp, van egy szélességet jelző kapcsolható tábla a hátsó kerekek felett, amin a világítás a 7 gomb nyomásakor bekapcsol vagy elalszik, viszont, sajna ez nyitja a Hátsó szélvédőt is ki. :S Ezeket akarom most kijavítani, mert a 323 típis amim volt már régebbről, annak a sebességi dolgait a modDesc ből, átírom ezekbe, hogy NE 40-el hanem 50-el menjenek mint az. Abba viszont, ezek egyikének a hang fájlját másolom át, mert hangos és nem is tetszik a hangja. Vagyis, hogy érhető legyen, van 3 darab Forts gépem. Mindjárt csinálok képet és megpróbálom feltenni ide az oldalra, báár, nem sikerült múltkor se szerintem. :(

    [ Szerkesztve ]

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz robigida's #1461 üzenetére

    Tessék:

    [link]

    [link]

    [link]

    ezt próbáld/ próbáljátok ki, én is most töltöm le épp.
    [link]
    most szedem le épp. de előre szólok, kicsit lassú a letöltés sebessége! durván 40 perc ez a map! de a kép alapján, tetszik nekem. a depositfiles oldalt fordítsátok le, nehogy elrontsátok mert orosz nyelvű ha jól gondolom!

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz gtesteban #1463 üzenetére

    Én sajna nem, mert magamnak se találtam normálisat szinte még. A Gross_Kern_Land map van meg, azon játszogatok, de nekem csupasz kicsit még. Viszont, óriás map, és sokat lehet menni, meg aratni is bőven. Lehet ezt alakítom át magamnak, csak nem tudom hogy az úthálózattal mit kezdjek, mert a farmot nem akarom elrakni onnan ahol van. A többi nem izgat.

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz ObiGabi #1465 üzenetére

    Szerintem erre ránézek én is majd. :)

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz larpi #1468 üzenetére

    cseréld ki ;) :)

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz gtesteban #1469 üzenetére

    Hali.

    Ez sajna nálam is így történt amikor próbáltunk játszani sajna, sőőt, 3 an próbáltuk, kettőnknek akadozott a szerverindítónak viszont nem. :(((

    Viszont, most MINDENKINEK ÍROM EZT!!!!!!

    Meg oldottam a Bad Allocation hibát elméletileg! A bad alloc, azért van, mert a játék, (legalább is egy fórumban ezt olvastam), szóval azért van, mert a játék, nagyobb memóriát akar igénybe venni a gépből, mint amennyit a gép alapból ad neki. ezért dob ki. most leszedtem egy programot, amivel 2 fájlját a játéknak meg lehet nyitni, és 3-4 kattintással ki lehet javítani. de. még nem próbáltam eddig játékban, hogy kidob e, mert épp az imént csináltam én is meg. az egész kb max 5 perc, 2 darab, 1 angol és egy német képekkel és leírással ellátott útmutató is van a letöltésben. viszont, lesz elvileg egy böngészőbővítmény a letöltésben és telepítésekor lehet bejelez a vírusirtó, ugyanis egy Babilon nevezetű böngésző bővítményre veszélyes izét írt ki!!!!!!!!!! erre majd nagyon figyeljetek oda!!!!!! karanténbe tettem, és a telepítést újra kezdtem, és ekkor már rendben ment nélküle minden. nekem AVG-van, eredeti. Vagyis, érdemes ezt feldobni addig a gépre, és a másik fajtát ami fent volt, addig kicsit leállítani hogy az esetleges program ütközéseket kikerüljétek!

    Akinek kell a link, ahonnan a program letölthető és a használatával a játék 2 fájlja megnyitható majd javítható vele a játék, az írjon rám PRIVÁTBAN!!!!!!!!!!!!!

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz TOTAL LOKI #1472 üzenetére

    Nem biztos hogy nincs rá megoldás, én inkább személy szerint azt mondom, hogy ÉN, nem tudok megoldást. Nekem mobil netem van, így lehet nekem azért akadt, de nem tudom. lehet, hogy valami beállítási dolog van benn. nem tudom.

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    Üdv mindenki.

    hoztam nektek egy pici újdonságot, pontosabban szólva, a linkjét ahonnan leszedheti akinek kell.

    Ez egy HORDOZHATÓ rámpa. Hordozható, vagyis, odamész egy homlokrakodóval az egyik feléhez, és csatolod, és viszed. Épp most akarom tesztelni játékban.

    a link: [link]

    használjátok egészséggel. :)) igaz, nem én csináltam. :)) remélem működik is (hordozható). :)

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Pate' #1475 üzenetére

    Csao. BOCS A HOSSZÚ SZÖVEGÉRT!!!!!!!!!

    Először is, kell letöltened újabb módokat a Szimulátoros oldalakról, pl ezekről:
    [link]
    [link]

    Ezután megnézni, hogy Zip vagy Rar formátumban töltötted e le, majd ez után nyisd meg, nézz bele hogy nincs e a Zip mappán belül újabb 3 db zipes mappa. Ha Raros formátumban töltötted le, akkor csinálj egy üres mappát az asztalon, abba másold bele a Raros fájlt, majd a Winrar nevű programmal bontsd ki abba a mappába. Ezután mehet a Zip mappa be a mods nevű mappájába a játéknak.

    Ha nincs Winrar nevű progid, akkor keress rá a google-n ki fog dobni több oldalnyit is, de magyart szedj le!!

    Ha megvan és feltelepítetted a gépedre, akkor bontsd ki a mappába a Raros mappát, (vagy a Zipest ha van benne másik 2-3 vagy több zipes mappa).
    Ezt úgy csináld, hogy a Rar fájlra jobb klikk, ezután a megnyíló ablakban klikk a:
    Kibontás ide szóra, és ennyi a kibontás. A zipesbe 2 gyorsklikkel tudsz belenézni!
    Az a verzió, hogy 1 zip mappába belecsomagolva még másik 2 vagy 3 Zipes mappa akkor szokott lenni, sűrűn, amikor pl Kombájnt töltesz le! Ugyanis, a Gép is külön Zip mappába van, meg a vágóasztal/asztalok, ugyanis van amelyik gépnél 4 Zipes mappa is van, HA, van hozzá Kukorica/napraforgó vágóasztal is! Ezekre figyelj! Ezek melé még 4-nek jön az utánfutója a gépnek, amire a vágóasztalt teheted. Így lehet 4 Zip mappa 1 Fő Zip mappán belül!
    Viszont, ha van időd, olvasd el a korábban írt oldalakat is, mert már pl Én, személy szerint, többször írtam le ilyesmit mint amit most neked. Sőőt, sokkal bővebben is részleteztem ha nem tévedek.

    De még annyit, és erre főleg figyelj, mert ez hosszadalmasabb meló ha elrontod vagy ha nem figyelsz, mint ha elrontanál egy gép mappájának kibontását. ugyanis azt Újra könnyen le tudod tölteni, viszont ha egyszerre pl akár 2 gépet vagy bármilyen módot, legyen az egy vágóasztal meg egy vetőgép, ha egyszerre beteszed a 2-t és nekiáll a játék játszás közben érdekes dolgokat művelni, akkor gáz lehet a módok egyikével, vagy akár több móddal is amit betettél! Ezért tedd EZT amit most leírok!

    Mint írtam fentebb, Zipes mappában tudsz csak játékba tenni módokat! Rar formátum nem megy!
    Nah. Szóval. Amikor teszel be módokat, és többet is egymás után, akkor úgy csináld, hogy: pl: 1 kombájn, plusz az utánfutó és 2 féle vágóasztal, meg mondjuk 1 vetőgép.

    1-Tedd be CSAK a Kombájnt, majd zárd be a játék mappáját teljesen, és indítsd el a játékot, és teszteld a gépet durván 5 percen keresztül, közben néha hirtelen rántsd meg jobbra- balra az egered. Ezt azért szoktam, mert van amikor hirtelen mozdítani kell az egeret akkor lehet hogy megakadt a kamera nézet. Ezt lehet ezzel ellenőrizni.

    2-tedd be az 1 pontban leírtak szerint az összes többi módot is, EGYENKÉNT tesztelve!

    Vágóasztalt egy rendesen, akadás stb mentes Kombájnra csatold fel, és csinálj próba aratást pl. Ugyan ezt a módszert csináld pl egy Utánfutóval is, vagyis kapcsold egy deutz géphez pl, és max gázzal menj a játékban minden felé. De mielőtt a játékot elindítod, kapcsold ki a játék automatikus mentés funkcióját, mert akkor ezt is menteni fogja! tedd pl high verzióra.

    Azt hiszem ennyi. :)

    [ Szerkesztve ]

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Pate' #1479 üzenetére

    team wiwerrel?? azt hogyan??

    oldalak linkjét meg, épp a neked szóló válaszomban az előzőben írtam már be 2-t!!!!!
    plusz, ha pár 10-20 oldalt vissza nézegetsz, akkor is találsz több linket is ahol vannak módok fenn.

    [ Szerkesztve ]

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz ObiGabi #1484 üzenetére

    Szia!

    Hát ige. Ez így igaz ahogy leírtad! Amiket tudok, mondhatni, nagy részét vagy magamtól kerestem googleban, vagy ezerrel jártam a fórumokat és olvastam.
    Többek közt pl erre az infóra is magam leltem rá, egy általam mondhatni rendszeresen ide be linkelt oldalon. Leírása szerint, azt az infót és letölthető pakkot, amivel a normál, (gyári méretű), mapot, át tudom 3-4 kattintással méretezni. Pedig, azt az oldalt már nagyon sokszor minden oldalát végig néztem, nem egyszer! És lám, most meglett. Lehet hogy eddig is ott volt, csak épp, nem értettem még ami oda volt hozzá írva. Leszedtem most nem rég, és lám, a Readme leírást elolvastam, és egyből rájöttem, hogy az ami hónapok óta kerestem rá az infót! Most már leszedhetek egy normál pl Multifruitos mapot, és 3-4 katt és már nem is kicsi, hanem 4 szer nagyobb a gyári map méretnél! De, pl azt is magam találtam meg, annak a leírását, hogy egy 2009-es játékba való gépet vagy eszközt, hogy kell átírni a 2011 re. Vagyis, ha nem írja át valaki a 2008/2009-módokat, akkor egyáltalán nem is használhatóak. Báár, így is nem 1-el megakadtam, mert nem mindig tudom rendesen átírni. Vagyis, most hirtelen már 2 sokak számára igen lényeges és fontos dologról írtam. :) Szívesen leírom 100-szor is, de. Tessék venni a fáradtságot, és türelmet, és bele olvasgatni több fórumba is, vagy épp, ha módról kellenek oldalak, akkor ha lehet, ne csak én használjam a Google keresőt. Igaz, van mikor sokat unom magam, olyankor kapásból keresek is ami kell az illetőnek, de van mikor nincs hozzá türelmem és kedvem. :)

    A módok berakásáról viszont, legalább 3 szor írtam már itt fórumban, tehát, ha nem baj, többször had ne írjam már le! Mivel magam is látom, hogy nem igen sok az írás itt fórumban, így nem nehéz megtalálni az írásaim pl. :) De pl ObiGabi írásait sem.

    Ismétlem, nem nagy baj hogy kértek, és szívesen is segítek ha tudok és ha tudom, hogy az illető maga is vissza olvasgatott fórumba figyelmesen. Ha lusta az illető visszaolvasgatni, akkor kérem, inkább Ne kérdezzen senkit.

    Köszi mindenki. Tisztelet a kivételnek.
    Gabi köszi az infót a gépről. :)) Ez az a dolog, amit nagyon is jól megjegyzek, azért, mert mindent amit tudtam kikapcsoltam, letiltottam stb azért, hogy ha lehet, senki se léphessen a gépembe bele. Én meg viszont, nem is tudom hogy kell más gépére lépni. Amúgy, az asszem más néven a távsegítség.

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    heh, de jó "csend" van itt. :S Ennyire ne hallgassatok. :D

    No. azért jöttem hamar, mert nem rég, belinkeltem egy rámpának a linkjét, de nálam nem működött ma amikor próbáltam felcsaoltni gépekre. így, megláttam EZT az Újabb V2-es verzióját modhosteren, ami MŰKÖDIK MÁR!

    A linkje: [link]

    Ezt pl arra is használhatjátok, hogy a teheneknél a trágyát könnyebben pakolhassátok magasabb pótkocsira is pl! Ugyanis pár utánfutóval bajlódtam is még eleinte, mert még a Hanomag méretű homlokrakodóval se értem fel rendesen a pakolt pótkocsit. De jó másra is, pl bálákat lepakolni pótrol a leadónál a farmon. Feltolattok vele, és pont olyan magasságban lehet.

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Pate' #1495 üzenetére

    Üdv.
    Ha a szalag mellé,(bal oldalra) szinte közvetlen leborítod, a bálákat, akkor tudtommal
    úgy is be lehet adni oda. :) Ha letöltött mapon játszol, akkor viszont, kereshetsz másmilyen leadó helyeket is. mert sok féle van már. Van olyan mapom, amin egy Égető van, amibe be kell tolni a bálákat, és elégnek. :)

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz larpi #1498 üzenetére

    köszi az infót én is, mert ezt még én se tudtam eddig. :) De a képet hogy csináljam meg DDS-be? Milyen program kell hozzá?

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz larpi #1502 üzenetére

    oks, köszi. :))) mellesleg, van valaki aki tudna szerkeszteni gépeket? kicsit rendbe kellene tenni pár gépem. 2 re sárga villogó kellene, párnak meg az Indítását kellene automatára tenni. ugyanis Ignitionkey-es és hiába írtam át, nem tudom cserélni. sajna van egy BGA-s map, amin a BGA Control van, és azt is az 5-ös gombbal lehet bekapcsolni. Így, ha pl 1-2 gépet indítok, akkor bekapcsolódik az is.

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz orixon #1504 üzenetére

    hmmm. ez most lehet nekem is új, mert tudtommal én még így, nem jártam eddig elvileg.
    az XML fájljukban lenne jó megnézni a billentyűkiosztásukat. most nem tom hogy a modDesc, vagy pedig a gép nevén látható XML fájlban vannak e, de ott szoktam nézni, hogy hogy indulnak. ha olyan van hogy: IGNITIONKEY, akkor gáz van, mert még eddig egyiket se tudtam átírni úgy, hogy másik gombbal induljanak. Van 2-3 ilyen gépem sajna amik az 5 gombbal indulnak, és sajna van egy BGA Control nevű cucc is az egyik maphoz, amin szintén a 5 gombbal kapcsolható be az a kis ablak, amin a BGA telítettség látható.(asszem) Így, gáz velük játszani, mert ha beindítottam pl egy bizonyos kombájn-t akkor bekapcsolt az a kis BGA ablak is. Isten igazából csinálhatnának már olyan gépeket, amiknek egységesek a gomb kiosztásai!

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Tacsika #1508 üzenetére

    csao. ez egy szuper ötlet volt! :))

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Tacsika #1510 üzenetére

    :)) Nem szaGértő hanem szaKértő. :) de amúgy értem. :)

    Google.hu/fordító :)) ha nem megy, akkor felezd el a szót. :)a futtermisch vagy mi, az kajatartó siló asszem. :) Josera felirattal szokott lenni sárga-zöld színben a teheneknél.

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz nepszter1 #1516 üzenetére

    szeva.

    azért írja azt ki, mert neked a Sima 2011-es játék van meg, és NEM a Platinum kiadása, amiben a DLC 1-2 és 3 pakkok benne vannak! Vagy, ha a Platinum van neked is, akkir telepítsd fel a DLC pakkokat a játék leírása alapján és utána jó lessz! de erről írtam már korábban kb 2 szer, hogy mióta létezik a platinum, azóta egyre inkább olyan mapokat csinálnak már, amihez kell legalább 1 DLC pakk! Ezért szoktam a Platinum kiadását ajánlani megvételre!

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Pate' #1519 üzenetére

    hali

    A földet trágyázni a vetés előtt kell trágyával vagy a Hígtrágyával, amit a trágyaszállító tartály pótkocsival tudsz kiszállítani a földekre, pl ezzel a pakkal is ki tudod szállítani [link],

    de ahhoz hogy át tudd tenni egy "locsoló" ba a hígtrágyát, ahhoz kell egy köztes konténerhez hasonló tároló, de azt most nem tudom hol van, ezért egy pótot adok linkben, szedd le és azzal tolass oda a nagy hígtrágya tartályhoz ahol a cső kivezetés van, és úgy tudod feltölteni. Nah, megtaláltam közben neked/nektek a köztes konténert amibe a fent linkelt tartály trailerből át tudjátok tölteni a hígtrágyát [link],

    aztán utána ehhez a konténerhez (valamelyik végére) odatolatni a mindjárt linkelt locsoló póttal, és tölthetitek is át. Én nekem 60ezer literes ilyenem van.
    Tesék a locsoló tridem pót. :)
    [link]
    25000 literes. szedje le mindhármat akit érdekel és nincs meg, érdemes. :)

    A konténert, én többet is venni szoktam, és a távolabbi földeknél nem az út közelébe, hanem az úttól távolabbi részen félreállítom, hogy pl a vetőgép ne akadjon fenn benne stb, aztán teletöltöm, és amikor kell, akkor fel töltöm a locsolót, kimegyek a földre, kilocsolom amit vittem, aztán utána a konténeresből után tudom tölteni. Ha kifogy, akkor pedig a legelső linkes tartály póttal viszek ki és feltöltöm. :)

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz orixon #1522 üzenetére

    Szia!

    Igen ahogy írod. :) De én a gregorie besson XXXL boronával dolgozok, így szántani se kell.
    Csak végig megyek, vele a földön, aztán már vethetek is. Korábbi hozzászólásaimban már több linket is betettem, inkább keresd vissza, és onnan letöltheted majd.
    Miután ezzel végigmegyek, utána a hígtrágyázás, aztán a gép orrára csatolom a sima permetezőt, ami 3000 literes és 20 pár méteres, feltöltöm, utána felcsatolom a vetőgépet is rá, azt is feltöltöm, aztán irány vetni. :)

    Vagyis, a hígtrágyázás után, egyszerre permetezek és vetek, így már 2-1 csapásra kész. :)
    Jah, és így sokkal hamarabb megérik a vetésem, és arathatom. Egyedül ha játszok, akki van egy lowrider nevű utánfutóm, kiviszem vele a Lexion 770 kombit 1200 fejjel, aztán lecsatolom ott a low-ot, visszamegyek 2 utánfutóért, visszamegyek a kombihoz, és gó aratni. bekapcsolom az auto pilotot miután szépen egyenesen megy a gép, és utána csak hordom el a magokat. :) A Gross_Kern_Land mapon egyszerre 2 kombit is beállítottam már auto pilotra, alig győztem 2-3 utánfutóval a hordását a magoknak. Egyik kombit a Repcébe állítottam, másikat a Búzásba, aztán kész. :) 3 darab 40 ezres utánfutóval kellett rohangálnom folyamatosan. :D de tetszett. egyik kombi 100ezres másik 74ezres. :)
    Repcéből, az adott mezőnek a kb 1/3-ról több mint 1 milla magot vittem az óriás magtáramba. :D Búzából kb fél mezőről, 600 ezer felettit. :) Príma a normál módbani játékkor. Mert hamar össze lehet szedni vele a pénzt. :)

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Kiss70 #1521 üzenetére

    Az előbb írt, Gross_Kern_Land mapot ajánlom, mert az nálam végül is, akadás nélkül ment. Ha meg akadt, az valami gép hibától van szerintem!
    Vagy, korábban pl Obigabi is betett egy egy mapot, ami szintén Óriás, vagyis, négyszeres méretű map, azokat szedd le. De még igazán egyiken se nagyon játszottam, mert épp átalakítgatok egy mapot olyanra, ami nagyjából tetszik is. szintén Óriás map. Ha lesz időm és tudok valami oldalt ami magyar, akkor ha jó, és megy a játékban nekem, (szerkesztés után), akkor feltöltöm valamikor a jövőhét vagy utána levő héten valahova, aztán kipróbálhatjátok. A Farmot szinte teljesen átdolgozom. :D Új bála darálót tettem be, és 2 féle farmházat. :) Nyílik a karám kerítés kapuja is elvileg majd. De! Valószínű, hogy Nem lesz multiplayer képes pár épület miatt. ezt majd valakinek tesztelnie kell akkor. Gordons Big Map a neve asszem amúgy. Nem nagyon akarok alakítani benn, mert másodszorra kellett belekezdenem, ugyanis valamiért nem töltötte be egy idő után a játék. Vagyis, Valami nem volt benne okés. Még NEM teszteltem magam a játékba mióta újra elkezdtem átalakítani, részben azért, mert nem akarom hogy sokszor kelljen betennem, lehet ugyanis, hogy azért nem volt már jó. az i3d-ket törölni fogom lehet, hogy a mérete kisebb legyen majd. Akit érdekel a dolog, az priviben jelezheti hogy kell e vagy sem. Ha nem sikerül most se, akkor az imént írt, Gross_Kern_Land mapot alakítom át majdhogynem Újra. Már egyszer belekezdtem, csak saját mapba fogtam és félretettem már az elején. :)

    Amúgy, korábban 1 hozzászólásomban is, beírtam egyszerre több map letöltési linkjét is!!!

    Ha gondolod, keresd vissza őket/keressétek vissza őket.

    [ Szerkesztve ]

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Kiss70 #1525 üzenetére

    Nincs mit. :) modhoster.com oldalon is fent van a 4x mapsnál. :) Sőőt, az utána levő monopolos 2-3 újabb verziója is, amin pl állatokat is szállíthatsz a vágóhídra, de azok kb 350-400 mega felettiek letöltéskor már. akkor kibontásukkor vajon mekkorák? :S amúgy is, a V2 verzió meg se jelent annál a résznél nekem, ahol a mapot lehet kiválasztani amin játszani akarok. :S pedig eredeti Platinumom van. :S ezért is van meg a legelső verzió aminek a nevét írtam. Mondhatni csupaszka, és tényleg, óriási területek vannak, de Multizni pl igen jó lehet, mert óriási magtár van, meg földek. :) Ezt a verziót szerintem át is fogom formálni majd. :) Globuszt teszek rá, (víztorony) Tehénkerítésre nyíló kaput, istállót mellé, tejet saját magam szállíthassam majd, így az automatikus szállítást szerintem kiiktatom majd. :) Másmilyen boltot teszek rá, stb stb. :) Far köré pl kerítést. :) Lehet hogy alakítok ki 1-2 minifarmot is rajt. :) Van úgyis elég hely. Remélem tetszeni fog és hasznát veszed. Majd max az átdolgozott verzióm is odaadom neked. :) Egyenlőre a mostani módosítást akarom befejezni, hogy kipróbálhassam. :) Vetekszik a Gross-al. :))

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Kiss70 #1527 üzenetére

    :) okés. viszont, nem lesz szerintem annyira megcsinálva, mint a V3-as verzió. vagy épp, a 4 es verziója.

    ez egy másik asszem új verzió, mert a hétvégén láttam csak először ezt.
    szerdán le is szedem és kipróbálom. :) de tuti hogy ebbe se fog minden tetszeni, úgyhogy lehet ebben is alakítgatok majd. :D

    [link]

    tessék. Zipesbe szedd le, mert akkor azt csak egyből teheted is be a módokhoz.

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Kiss70 #1530 üzenetére

    Melyik ezt? :D a V3-at gondolom. :) Elindult neked? :)

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    Haligali.

    Hoztam egy kis infót a Farming 2013 Szimulátorról! :)
    Most találtam véletlen. :)

    http://www.farming-simulator.com/about.php?lang=de#

    Igaz, én arra lennék inkább kíváncsi, hogy Nálunk, Magyarországon mikor lesz elérhető!

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    Hali mindenki.

    Hoztam nektek egy príma kis John Deere 8530 Oversize gépet. :))
    Nekem megvan, és nagyon bejön! Probléma nem emlékszem hogy lett volna vele.

    Elöl 2-2 felni, hátul 3-3 felnije van! ;)
    A link:
    [link]

    Ezen a Cseh oldalon van fenn sok príma kis gép. Teherautó és egyebek. :)

    [link]
    ez a John Deere-s része csak, de baloldalon feljebb a szélén, vannak a többi cuccok!!

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz apach #1534 üzenetére

    No, hoztam nektek egy újabb Príma kis módot. Elvileg ez van meg nekem is, és nincs ezzel sem emlékezetem szerint gond.

    [link]

    4 tengelyes, (tudtommal a legnagyobb) hígtrágya locsoló!!

    Hopsz, találtam egy másikat is, ugyan ilyen 4 tengelyes!
    Nézzétek meg mindkettőt, mert nem tudom most már hogy melyik lehet a Jó. De nekem a Rakordia-s van meg tudtommal. Majd megnézem ha végeztem a keresgéléssel.

    [link]

    Tesék, egy Pakk, amiben permetszer szállító, és egy Hígtrágya szállító trailer van, dolly-val. :)

    [link]
    Ahogy a képen is van, Sárga és Zöld színűek. Sárga a permetlé szállító!

    Ez szintén megvan nekem is, és szépen megy. :) Ez is permetlé szállító! Kék ahogy a képen is látni.
    [link]

    Most lépek, mert szakad az eső és dörög stb. Gép kikapcs, és kihúzom. Drága mulatság lenne újat venni mindent.

    Majd folytatom valamikor. Mellesleg, megcsinálhatnák az oldalt üzemeltetői, hogy BÁRMIKOR újra lehessen egy hozzászólást szerkeszteni, mert nekem sincs kedvem, 4-5 hozzászólásba írkálgatni. És én se akarok ezret írni, de más választás nincs!

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz rita7107 #1536 üzenetére

    Szia!

    sajna erre nem tudok én megoldást neked, mert nekem Win7-em van.
    Szerintem nem jó hozzá a játék. De kérdezz utána valami boltba, esetleg vidd el a játékod dobozát is. Vagy ha valaki van itt aki számtekhez jobban ért, akkor válaszol majd szerintem.

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Tacsika #1540 üzenetére

    Lehet pont azért nem jó, mert még nem a végleges Win8. de szerintem azért nem jó, mert nem kompatibilis a win8-al. Lehet úgy zárták le a játék programot, hogy win7 ig van írva meg. ez onnan jött, hogy vettem egy Manta nevű kormány/pedál konzolt, és a win7emen nem működött. azt mondták, hogy lehet nem úgy csinálták meg a programot hogy a win7-en is menjen, stb.

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz orixon #1544 üzenetére

    hali.

    lehet nem bírja a géped memóriával. :S vagy valamelyik nem fér össze talán a többivel.
    próbáld meg azt, hogy beteszed mindet, aztán 1-1-et kiveszel közülük, asztalra, aztán játék indít, és teszt. És ha akad, akkor tedd vissza amit kiszedtél az asztalra, aztán vedd ki azt, ami közvetlen utána van a sorban. és így tovább. mást sajna nem tudok. :S nekem pontosan nem tudom mennyi, de szerintem 50-100 mod benn van most, meg 2-3 map is, plusz a hozzájuk kellő mappák. BGA control mappa, és egyebek. Vagy épp, a Map_fruits zip mappa. ha több map van benn, lehet hogy az nem jó. nem tudom sajna. de amúgy, az eredeti mapon kívül, mind akadozik valamiért. Állítólag asszem a Pro Farm nem akadozik stb. :S De erről meg nem tudok, hogy kijött e volna nálunk már. Október körül viszont, jön a Farmer Simulator 2013. :)) Nem biztos hogy idén lehet majd már kapni, lehet csak jövő év elejére ér ide hozzánk. :S De nem bánnám ha idén ki jönne. Kíváncsi lettem rá nagyon! :)

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    Egyik szerzeményem és kedvencem. Picike hibája van, de nem zavaró!! :)) 2 funkciónak 1 gombra van állítva a kapcsolása. :) Ennyi. :)eh nem jelenik meg a kép amit feltöltöttem elvileg. :(

    [ Szerkesztve ]

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz apach #1548 üzenetére

    ez a 325 A verziója, de van 323 A is a packban amiben Ez a képen látható is van. :) jah de. végre sikerült jól feltenni! :) majd teszek még fel 1-2 képet. :)

    Akinek kell, megkeresem és adom a linket ahol megtalálhatja. :)

    [ Szerkesztve ]

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz matesz2001 #1550 üzenetére

    Szia!

    De igen. Idén Októberben akarják előreláthatólag kiadni. De azt, hogy itt nálunk is lesz e kapható idén, azt sajna nem tudom.

    Tessék egy link:
    [link]

    Itt bárki meglesheti a cuccot kicsit! :)

    [ Szerkesztve ]

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Bondy4 #1552 üzenetére

    Hali
    Aki a Multiplayer szerver indítója, annak kell át küldenie a mapot és a gépeket, pótkocsikat stb, mindenkinek, aki részt vesz a Multiban.
    Pl. Én indítok egy szervert, akkor nekem, át kell küldenem a mapot, a gépeket és minden cuccot, amit használni akarnánk a játékban. Pl 5-en Multiznánk, akkor nekem, a többi, 4 tagnak kellene átküldenem az adott mapot amin játszanánk, és a gépeket stb.
    Remélem érted amit írtam.

    De. annyi még van, hogy. MINDENNEK amit a multiba akartok használni, vagy be akartok tenni, Multiplayer képesnek kell lennie, különben az a gép nem fog működni, stb. Lehet, hogy akadozni fog a játék tőle. A módjaitok közé kell azokat is betenni majd!

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    Hali.

    Nah emberek, hoztam nektek egy linket. :) Pontosabban mondva, 2 linket, de a 2 összetartozik részben. :)

    Ez egy Claas 770-es Kombájn pack.
    [link]

    Ez pedig egy hozzá való cucc. :) Akinek jó az leszedheti. :)

    [link]

    Ez egy 28 méteres trailer, valószínűleg Headerrel együtt. (vágóasztallal együtt).

    Aki szereti a Zöld fehér színt, annak szuper! :D Fradistáknak pl. :)
    De van még 2 hazai csapat is, akiknek szintén Zöld fehér a színük! :)

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Bondy4 #1555 üzenetére

    Hali!

    Skypeon vagy Msn-en át tudjátok szépen küldeni!
    Azt viszont, hogy Multi képes e, azt sajna most nem tudom hogy lehet megnézni. :S De küldje át a szerver indító emberke mindenkinek a módokat, aztán tegyétek be ahogy írtam már, a Módokhoz, aztán csatlakozzatok a szerver emberhez aki indítja a dolgokat! Ha jelszóval véditek, akkor jobban jártok, mert akkor nem tud akárki becsatlakozni, és nem tesz tönkre semmit. Sajna előfordul hogy szórakoznak, stb, ezért jobb ha jelszó védett lesz. Miután, vagy miközben csatlakoztok, meg tudjátok szépen, KÖNNYEN nézni azt, hogy a betett módok közül, melyik Mp-s és melyik nem! Van 2 szó ami nem magyar szó, egyik a false a másik a true ez a 2 szó jelenti azt hogy Multiplayeres e vagy sem az adott map vagy cucc. Egyik szó a Multis jelentés másik a nem multis. De nem tudom már, hogy melyik jelenti a Multiplayer-t.

    De egyszerű a dolog majdnem. Letöltetek egy Multiplayeresnek írt gépet pl a modhoster.com vagy a modhoster.de oldalról, mert ott oda van írva hogy multis e vagy se a mód, aztán megnézitek. De ehhez tudni kell melyik szó jelenti a multis-t, plusz hogy melyik az a sor. De ha kell, megkeresem a sort nektek. sőőt, megnézem akkor azt is hogy melyik a multit jelentő szó, hogy tudja Itt is mindenki!

    [ Szerkesztve ]

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Bondy4 #1556 üzenetére

    Nah vagyok is már. Gyorsan ment. :D

    Sajna nem tudok már módosítani az előző hozzászólásomban, ezért kénytelen vagyok itt írni ÚJRA!

    Tehát.
    Egy ILYEN SORT keressen mindenki, akit érdekli hogy multis e az adott mód vagy sem:

    multiplayer supported="true"/>

    Ez a sor, a gép vagy az adott akár eke akár borona mappájában levő modDesc nevet viselő XML fájljának, az ELEJÉN van, úgyhogy könnyen megtalálja bárki!!

    Ez egy multiplayeres Lexion 770 ből van kimásolva, vagyis amit tegnap este töltöttem le épp a modhoster.de ről. sőőt, be is van ide másolva a linkje!! Ha visszanézed az előtted írt ,esti hozzászólásom. :)

    Tehát.

    A "true" jelenti a multi képességet,

    A "false" pedig azt jelenti, hogy NEM multis az adott mód.

    Ezt, át is lehet írni tudtommal, legalább is, amikor próbáltam 2 taggal multizni, volt amit átírt a szerver indítója, és utána küldte át nekünk tagoknak a cuccot, betettük és elvileg ment. (már nem emlékszem)!

    Ahhoz, hogy ezt át tudja valaki írni, kell egy olyan nevű program a számítógépre hogy:

    Notepad++

    Ezzel nagyon szépen rendezett sorokban, egyszerre több színnel írja a sorokat a vele megnyitott fájlokban!

    pl ebben a sorban amit betettem hogy:

    multiplayer supported="true"/> 3 féle színnel van leírva, így könnyen meg különböztethető! A multiplayer szót Kékkel, a supported szót Pirossal, a true szót pedig Lilával írja ki!

    Vagyis érthető és szépen megkülönböztethető!!

    De, és EZT EL NE FELEJTSE SENKI sem, aki a módok XML fájljába bele akar nyúlni, azt SZIGORÚAN MENTSE, külön ki, az adott mód TELJES mappáját!!!

    Ajánlom ezt:

    1- Csinálj másolatot egy üres általad az ASZTALON létrehozott sima mappába az adott mód TELJES, ebben az esetben Zip formátumban levő mappájáról és nevezzétek el a mappát a benne levő mód nevével, hogy ki ne töröljétek!!!! Amíg ezt meg nem tettétek SEMMIHEZ SE nyúljatok!! A SIMA MAPPÁNAK ADJÁTOK A BENNE LEVŐ CUCC NEVÉT!!!

    2- Ha a másolat megvan, és a mappának amibe a másolat van nevet adtatok, húzzátok félre az asztal szélére ne legyen útban!
    Ezután, a modDesc nevet viselő XML-t keressétek meg a zipes mappájában, (NEM az asztalra mentettben!!!!)
    Hanem az "eredeti" zip mappában, majd másoljátok ki szintén az asztalra egy szintén létrehozott ÜRES mappába!

    3- Nyissátok meg majd a fent írt, a Notepad++ nevű programmal az XML-t. Ezt a Jobb klikk az XML-re, majd az Edit with Notepad++ szóra klikk!
    Ekkor, megnyitja az XML-t a program, és keressétek meg a fent már 2 szer általam bemásolt sort, és HA NEM a "true" szót látjátok beírva, akkor írjátok át.
    Ezt a szó kijelölésével tudjátok megtenni. Kijelölitek a szót (ha "false" van ott), kitörlitek a törlés gombbal, (ami a billentyűzeten van), aztán beírjátok a helyére hogy "true" ahogy a fent 3 szor bemásolt sorban látjátok!! :) A macskakörmök KÖZÉ ahogy látjátok is!

    [ Szerkesztve ]

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz Bondy4 #1556 üzenetére

    Mappát pedig vagy az Aich mapok 3 verziójától felfelé, vagy a Gross_Kern_Land mapok 2 verziójától felfelé levő mappáit tudom hogy ilyenek! vagyis az Aich v3 vagy a Gross V2 verziótól felfelé.

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

  • apach

    senior tag

    válasz ObiGabi #1575 üzenetére

    Szia!

    Én automata bálaszedős pótokat használok, mert rendesen nem tudom géppel pakolni stb4 :(
    A raklapos cuccok is leesnek. :S

    Így automata cuccokat használok. Vagyis pontosítok. Mert még nem volt alkalmam használni őket, mert játszani se igen tudok mert nincs egy nekem megfelelő map. Mindegyiken alakítanék valamennyit. :D Így most is így vagyok. A Gordons Big mapot alakítgatom át ha jól emlékszem a nevére. Nem tudom most működni fog e majd, mert már másodszor álltam neki. :( Ha nem megy, akkor a Gross_Kern_Land mapját fogom átpofozni. Azt már sikerült alakítgatnom régebben. :) Mindenképp szeretném majd megosztani 1-2 itteni taggal, mint pl ObiGabival. :) Volt még valaki de már nem tudom ki volt az. :)

    Majd max regisztrálok pl a megszokott letöltőoldalak egyikére, vagy a ModHosterre feldobom aztán miután leszedtétek, leszedem. Nehogy bajuk legyen vele ott. :)

    Van egy mondás, ami így szól: Google a barátod! Vagyis, használd, mielőtt kérdezel!

Új hozzászólás Aktív témák