Az AOL után a Yahoo-t is megveszi a Verizon

Sajtóértesülések szerint hétfőn, tőzsdenyitás előtt jelenthetik be hivatalosan, hogy sikerült vevőt találni a Yahoo kereső- és hirdetési üzletágára. Ötmilliárd dollárt ad érte a  tavalyi évben még az AOL felvásárlásával foglalkozó mobilszolgáltató, a Verizon.

Hirdetés

Néhány éve, pontosabban 2008-ban 44 milliárdnál is többet adott volna a vállalatért a Microsoft, az üzlet azonban nem jött össze, a keresőcég ugyanis köszönte, nem kért belőle, mivel a döntéshozók úgy ítélték meg, ennél többet is kaphatnának érte. Azért a Bing és a Yahoo integrálása összejött, de a továbblépés nem.


(forrás: Bidnessetc) [+]

Négy éve Marissa Mayer kezébe került a kormányrúd, feladatául pedig azt kapta, hozza vissza a kilencvenes évek legmenőbb katalógusoldalának egykori fényét, befolyását és dolgozzon ki élhető stratégiát. Felvásárlások, nagy igazolások egyaránt akadtak Mayer érkezése óta, a Yahoo viszont újra és újra csalódást okozzott a befektetőknek. Idén februárban már azt közölte a keresőcég, hogy az internetes üzletet viheti, akinek van pénze és hajlandó nekimenni a feladatnak.

Az AOL és a Yahoo egyesített erejével a Verizonnak már lehet némi esélye, hogy érdemi eredményeket mutasson fel a Google és a Facebook által egyre nagyobb mértékben uralt netes reklámpiacon. Ahogy a tavalyi felvásárlás után, úgy idén is nem sokkal a megállapodás megkötése után megtudhatjuk majd a részleteket, mihez kezd a mobilszolgáltató és hogyan tervezi felhasználni a szebb napokat is látott, az előző negyedévet is 440 millió dolláros veszteséggel záró Yahoo érintett szolgáltatásait.

Frissítés: a várakozásoknak megfelelően a Verizon bejelentette, hogy 4,8 milliárd dollárért megveszi a Yahoo-t. Nem képezik részét az üzletnek viszont a keresőcég Alibaba részvényei, a nem alaptevékenységhez köthető szabadalmak, illetve néhány kisebb befektetés is kimaradt a megállapodásból, amit még a hatóságoknak és a részvényeseknek is jóvá kell hagyni. A felvásárlás várhatóan 2017 elején zárulhat le.

Azóta történt

Előzmények