Tegnaptól letölthető a töretlen népszerűségnek örvendő µTorrent (microTorrent) torrentkliens 2.0-ás verziója a szoftver honlapjáról. A 2005-ben megjelent program valamelyik kiadását jelenleg több mint 50 millió felhasználó nyúzza alkalmanként vagy rendszeresen, a rajongótábor pedig egyre csak növekszik. Tavaly nyáron bocsátották ki az első publikus bétát a 2.0-ból, az azóta érkezett legfontosabb újítás a µTP (Micro Transport Protocol) integrálása az alkalmazás kódjába. Ha egyetlen szóban szeretnénk ismertetni a technológia előnyeit, összefoglalásképpen azt írhatnánk: hálózatbarát.
A jelenlegi implementációt használó, gyakran rosszul konfigurált BitTorrent kliensek komoly adatforgalmi terhelést okozhatnak a hálózaton. A szakértők egyetértenek abban: a kliens és az egyéb alkalmazások között rendszeresen zajló forgalmi csetepaté, interferencia az elsődleges oka annak, hogy az internetszolgáltatók korlátozzák, ahol lehet, lassítják vagy egyenesen tiltják a torrentezést saját területükön, ki-ki a maga módján. A µTP technológia célja, hogy a terhelést optimalizálva barátságos körülményeket teremtsen a hálózaton, ez által pedig elfogadhatóbbá tegye a jelenséget a szolgáltatók számára.
A µTorrent fejlesztő BitTorrent termékmenedzsere, Simon Morris máris büszke a végeredményre. A TorrentFreaknek nyilatkozva a szakember arról számolt be, hogy a cég által megkérdezett internetszolgáltatók rendkívül pozitívan reagáltak a µTP érkezésére, ez mindenképpen jó jel a technológia – és egyáltalán a torrentezés – jövőjét illetően.
Hirdetés
Vége a torrentezés korlátozásának?
- Írta: Ifj. Zettner Tamás
- Forrás: TorrentFreak
Azóta történt
-
Milliókra büntették a nintendós kalózt
A hivatalos megjelenés előtt töltötte fel a netre a Super Mario Bros.-t.
Közösségi média 16
-
Razzia torrentfeltöltés miatt
A jogvédők nagy fogásról beszélnek, holott csak négy filmet töltött fel a Pirate Bayre a dán kalóz.
Mérleg 5
-
A RapidShare sem úszta meg per nélkül
Ezúttal nem a zeneiparnak, hanem könyvkiadó óriásvállalatoknak kedvezett a bírósági végzés. Ha a védett művek felbukkannak az oldalon, súlyos bírságot kell fizetnie az üzemeltetőknek.
Mérleg 17
-
Legális a fájlmegosztás és a linkelés a bíróság szerint
Egy barcelonai bíróság elutasította a torrentoldal bezárását, fenntartójának tevékenységét pedig a hatályos törvények által nem büntethetőnek ítélte.
Mérleg 121
Előzmények
-
Torrentoldalt perel a Microsoft
A szoftveróriásnak elege lett abból, hogy egy litván trackeren Office-kiadások keringenek.
Közösségi média 24
-
Torrentezzen távolról!
A ReactorFeed segítségével privát torrent RSS-csatornát készíthetünk, a hozzáadott elemeket automatikus letöltik a legnépszerűbb kliensek.
Közösségi média 8
-
Torrenten a Mass Effect 2, nagy az érdeklődés
Jóval a bemutató előtt kiszivárgott a Mass Effect 2 PC-s és xboxos kiadása, 300 ezer kalóz máris rávetette magát a videojátékra.
Közösségi média 75
-
Kalózok éve: megjelent a friss torrent-toplista
Ezeket húztuk le idén: A Torrentfreak statisztikát készített a 2009-es év legtöbbet letöltött filmjeiről és játékairól.
Mérleg 55
Percről percre
ma Sikerült-e Carl Pei-nek feltalálnia az alsó polcos spanyolviaszt? Igen és nem.
gp A Sony új stúdiója egyből egy népszerű zsánerben próbálkozik maradandót alkotni, a kérdés már csak az hogy a telített piacon erre vajon mennyi esélye van?
ma Ez egy magasra árazott roller, mert nem csak egy erős motort kapott, hanem számos ponton magasabb szintű alkatrészek kerültek bele, mint mondjuk a G4-be. De van pár de.
gp Új kihívó a ringben: a Warframe és a Destiny által uralt stílusba eredményesen lépett be a Helldivers - lássuk, hogy a Nexon új játékának is sikerül e érvényesülnie a nagyok között!
ma Vékonyabb, erősebb, OLED kijelzős, árából pedig kijön minimum egy, de akár két MacBook is.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen