Torrentoldalt perel a Microsoft

A litván LANVA kalózellenes szervezettel szoros együttműködésben Redmond a napokban beperelte az ország legnépszerűbb és egyben legnagyobb torrentoldalát, a 2003 óta működő LinkoManija privát BitTorrent trackert. A Microsoft 43 millió amerikai dollárt követel jogi úton az oldalt üzemeltető cégtől és annak tulajdonosától, Kestas Ermanastól a Vilniusi Körzeti Bíróságon.

A Microsoft az Office irodai programcsomag 2003-as és 2007-es kiadásainak illegális terjesztése miatt perel, meglátásuk szerint Ermanas cége tevékenyen közreműködött a szoftverek kalózváltozatainak megosztásában. Azonban nem csak az üzemeltetőt, hanem a torrentoldal felhasználóit is kellemetlenségek érhetik a közeljövőben: a LANVA tavaly novemberben már 106 aktív torrentezőt fel is jelentett a litván rendőrségnél, mivel a szervezet úgy találta, a közösség tagjai jogtalanul töltötték le és osztották meg a Windows 7 másolatát (mint kiderült, az aktivisták egyszerűen kijegyzetelték az IP-címeket az egyik torrentkliens felületéről). Tömeges perekre végül nem került sor, de – valószínűleg példastatuálás címén – az egyik letöltőnek a jövő hónapban bíróság előtt kell felelnie cselekményéért.

Forró lett a talaj

A LinkoManija üzemeltetője a LANVA lépése reagálva azt nyilatkozta: amennyiben valóban eljárás indulna saját felhasználói ellen, megtesz mindent annak érdekében, hogy segítse őket, akár jogi értelemben is. Még a rendőrséggel is kapcsolatba léptek, mondván a kalózellenes szervezet tudatosan megsértette az oldal felhasználási feltételeit már pusztán a regisztrálással, hiszen a nyilatkozatban feketén-fehéren az áll: ilyen csoportosulás nem lehet tagja a közösségnek, így a tracker szolgáltatásait sem veheti igénybe.

Nagy szavak és merész tettek ide vagy oda, a napokban a TorrentFreaknek nyilatkozó Ermanas már egészen más hangot ütött meg, miután a Microsoft hivatalosan is feltűnt a színen. A férfi azt állítja, Redmond nem a megfelelő személyen keres elégtételt, hiszen tavaly december óta már nem ő és cége üzemelteti a LinkoManiját. Azt is elmondta, a szoftveróriás lépése megdöbbentette, főleg annak tükrében, hogy egyszer sem fordultak hozzá olyan kéréssel: szedjenek le torrenteket a szerverekről. „Felajánlottuk az együttműködést a Microsoftnak. Megkértük őket, hogy küldjék el nekünk a jogsértéssel kapcsolatba hozható fájlok listáját, de semmiféle választ nem kaptunk” – közölte.

Ermanas és cége bankszámláit a hatóságok befagyasztották. A helyi törvények értelmében hiába követel 43 millió dollárt a Microsoft, ugyanis az okozott kár mértékétől függetlenül maximálisan csak ennek töredéke, 53 ezer dollár (bő 10 millió forint) ítélhető meg a vállalatnak az adott jogi körülmények között.

Harc a kalózok ellen

A Microsoft tavaly decemberben kiadott közleményében bejelentette, hogy a fogyasztók védelme, valamint a kalózszoftverek kockázatainak tudatosítása érdekében több mint 70 országban indít felvilágosító programokat és kezdeményez jogérvényesítési eljárásokat. Ezzel összefüggésben eddig kilenc termékazonosító (Product Identification, PID) elemzőlabort állítottak fel a világ különböző pontjain. Ezekben a laboratóriumokban igazságügyi szakértők fejlett eszközök (például digitális lemezes ujjlenyomat-készítés és optikai gyártáskövetés) segítségével vizsgálják meg a kalózszoftvereket és szolgáltatnak róluk kritikus információkat a helyi igazságszolgáltatásnak a hamisítással foglalkozó bűnszervezetek felderítéséhez. Aki maga gyanús szoftverrel vagy szoftverkalózkodással találkozik, bármikor felkeresheti a http://www.howtotell.com internetes weboldalt vagy írhat a piracy@microsoft.hu e-mail címre.

Azóta történt

Előzmények