Hirdetés
Néhány napja a ProArt (Szövetség a Szerzői Jogokért) bejelentése alapján a VPOP és a Határőrség közös akciót hajtott végre szlovákiai kapcsolatokkal is rendelkező illegális zene- és filmmásolókkal szemben. Az összehangolt akció Budapest északi részén négy, Vácott pedig három helyszínen zajlott.
Az akció során közel ezer zenei kalózmásolat, valamint több száz, illegálisan másolt filmet és szoftvert foglaltak le. A másolatokat interneten lehetett megrendelni, és egy észak-pesti internetkávézóban lehetett átvenni.
Az engedély nélküli többszörözést egy közeli lakásban végezték, egy váci garázsban pedig az "alapanyagot" – üres CD-ket, DVD-ket – tárolták. Mind a másoláshoz használt számítógépek, mind az üres adathordozók – több tízezer darab – lefoglalásra kerültek. A felszámolt hálózat több száz millió forintos kárt okozott a szerzői jogi jogosultaknak és az államnak. A ProArt képviselője nyomozati érdekekre hivatkozva nem árulta el, hogy milyen információk alapján jutottak a húszfős, budapesti társaság nyomára.