A három hazai mobilszolgáltató – a Pannon, a T-Mobile és a Vodafone – a ma megrendezett Magyarországi Mobil Konferencián bemutatta a közös operátori együttműködés keretében a BKV-nál várhatóan még ebben az évben bevezetésre kerülő mobilos jegyeladási megoldását. A rendszer kialakításában kulcsszerepet kapnak a Cellum Holding mikrofizetési fejlesztései is, melyek már több területen is bizonyítottak: például az autópályadíj fizetésen túl mozijegyet, internetes szolgáltatásokat és parkolójegyet is lehet vásárolni a cég által jegyzett rendszerekkel.
Hirdetés
A két SMS-sel megvásárolható – hétköznapokon 60, hétvégén 90 percig érvényes – 499 forintos jegyet a mobiltelefon kijelzőjén lehet majd az ellenőröknek bemutatni, akik a virtuális jegyhez rendelt, időszakonként változó azonosító alapján ellenőrizhetik az érvényességet. A szakemberek állítják, hogy az ingyenes USSD (Unstructured Supplementary Service Data) csatornán utaztatott tranzakciós kódokkal (melyek kikerülik az SMS-központot) biztonságosan megoldható a jegyeladás, s a hamisítás gyakorlatilag kizárt.
A projekt tervezésénél kiemelt szempontok voltak, hogy a vásárlás minél egyszerűbb legyen, ne lehessen meghamisítani a jegyeket, és hogy az ellenőrök ne töltsenek el egy-két másodpercnél többet egy jegy ellenőrzésével. A mobilszolgáltatók a jegyeket viszonteladóként fogják értékesíteni, ehhez a hírközlési törvény alapján megfelelő jogi háttérrel rendelkeznek. Olyan termékeket viszont nem árulhatnak, ahol az árakban valamilyen állami támogatás szerepel.
Az SMS-jegyek bevetésével a fővárosi tömegközlekedésben is megjelenik az időalapú tarifa, de az már most látszik, hogy ez sem lesz olcsóbb a hagyományos jegyáraknál.