A világ legnagyobb kapacitású számítógépes monstrumait már 13 éve aszerint értékeli a szakma, hogy hogyan szerepelnek a tudományos számításokat szimuláló Linpack benchmarkkal mért eredmények alapján a Mannheimi és a Tennessee-i Egyetem, valamint az amerikai Lawrence Berkeley National Laboratory munkatársai által évente kétszer összeállított ún. Top500-as listán. A nyers számítási teljesítmény azonban nem minden – állítja néhány egyetemi oktató, akik szerint legalábbis egyéb szempontokat is figyelembe kell venni e szobányi rendszerek teljesítményének, használhatóságának értékelésekor.
Mint programbeszédnek is felfogható tanulmányukban írják: a számítási teljesítmény előtérbe helyezése „olyan szuperszámítógépeket szült, amelyek másodpercenként ugyan több százbillió lebegőpontos műveletet végeznek el, de egyben hihetetlen mennyiségű elektromos energiát is fogyasztanak, és annyi hőt termelnek, hogy extravagáns hűtőrendszereket kell építeni melléjük a normális működés biztosítására.” Ez az irdatlan fogyasztás okolható azért, hogy ezek a nagyvasak más kritériumok alapján vizsgálva – ilyen a megbízhatóság, a rendelkezésre állás vagy éppen a birtoklási költség – rendkívül gyengén szerepelnek.
A Blue Gene/L egy részlete (Fotó: IBM)
Ez a gondolat inspirálta őket arra, hogy elindítsák a Green500 kezdeményezést, melyet a teljesítményre kihegyezett Top500 kiegészítésének szánnak. Az eddig elhanyagolt „zöld” szempont létjogosultságát egy klímakutatótól származó, eredetileg ironikusnak szánt idézettel támasztották alá: „Félek tőle, hogy szuperszámítógépes klímamodellezéssel foglalkozó kutatókként éppen azt fokozzuk, amit szeretnénk elkerülni: az üvegházhatású gázok kibocsátását.”
Hány megawattos gépet tetszik?
A rendszerek energiafogyasztás szerinti rangsorolásának módszertana még kidolgozás alatt áll, de a használandó mértékegységre már több javaslat is született, melyek közül a flops (billió lebegőpontos művelet másodpercenként)/watt, azaz a wattonként nyújtott számítási teljesítmény az egyik. Az ez alapján felállított listaminta is igen tanulságos. Ebből egyebek mellett kiderül, hogy a Top500-on is magasan vezető IBM Blue Gene/L az energiafelhasználás hatékonysága szempontjából is első, pedig a fogyasztása környezetbarátnak egyáltalán nem mondható: 2,5 megawatt. Ami – mint kiderül – smafu az éveken át legyőzőre nem találó, ám 2004-ben trónfosztott NEC Earth Simulator 11,9 vagy a HP által épített ASC Q 10,2 megawattos étvágyához képest.
Ennek fényében már nem is csodálkozhatunk azon, hogy a Blue Gene/L-nek is otthont adó amerikai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium éves áramszámlája 14 millió dollárra rúg – ebből az összegből 8 millió megy el a gépek működtetésére, 6 pedig a hűtésre! (Ez az információ segít megvilágítani azt is, hogy Magyarország miért nem lesz a közeljövőben szuperszámítógép-nagyhatalom – a szerk.)
A fontos szempontokat felvető Green500 projekt egyelőre a szerveződés stádiumában van. Az ötletgazdák az érdeklődő szakemberek javaslatait is várják azzal kapcsolatban, hogy milyen mérőszám alapján lenne legcélszerűbb összeállítani a legzöldebb szuperkomputerek listáját.
