A világ első kétirányú bitcoin ATM-jét Kanadában állította fel a Robocoin Technologies. Nem volt ez olyan régen, tavaly októberben. A vancouveri gép az első nap 900 ezer dolláros forgalmat bonyolított. Aztán február közepéig várni kellett arra, hogy az USA területén is működésbe lépjen az ujjlenyomat-olvasóval is felszerelt automata.
Egyre nagyobb tempóra kapcsol a Robocoin, a januári hongkongi és thaiföldi nyitás után a héten beüzemelésre kerülnek azok a gépek is, melyeket még augusztusban kellett előrendelni, 20 ezer dolláros áron. Hétfőn Írorszgában és Szingapúrban, ma Csehországban és Japánban, pénteken Ausztráliában (itt kettő is), Angliában (Londonban) és Olaszországban is lehet majd ATM-en keresztül virtuális pénzhez jutni azoknak is, akik eddig azt sem tudták, mi az a bitcoin.
Ebben az ATM is segít, néhány perc alatt elkészíthetjük virtuális pénztárcánkat. Ehhez fotót készít az ATM, regisztrálja az ujjlenyomatunkat, illetve szükség lesz még valamilyen hivatalos iratra is, például a jogosítványra. A kinyomtatott QR kóddal később könnyedén azonosíthatjuk magunkat.
A frissen vásárolt kriptopénzünket azonnal el is költhetjük, de még sokáig kell keresni, hogy hol. Csehországban jelenleg 40 cég fogadja el a bitcoint fizetőeszközként. Február közepén még úgy tűnt, hogy csak áprilisban indulhat el a prágai Robocoin ATM, de a cég hamarabb szállított, mint azt a megállapodásban vállalták.
)
A Robocoin jelenleg 19 ezer dollárért árulja legolcsóbb ATM-eit, ezekben már van ujjlenyomat olvasó is. A versenytársak a gépek kihelyezésben jócskán lemaradtak, a Genesis1 ATM-ek például már 14,5 ezer dollárért megrendelhetőek, igaz, ezekben nem szériatartozék a biometrikus leolvasó. Ezt a gépet januárban mutatták be nagyközönség előtt az ATMIA konferencián (ATM Industry Association), még egy ideig várni kell rá, míg minden engedélyt megkap a működéshez.