Írjon SMS-t billentyűk nélkül!

Hirdetés

Egy új szoftver prototípusa forradalmasítaná a rövid szöveges üzenetek és feljegyzések kezelését a mobilkészülékek piacán. A jelenleg fejlesztés alatt álló alkalmazás segítségével az okostelefon apró billentyűi helyett maga a mobil lenne az „írószerszám”: a telefont kézbe kapva a levegőbe rajzolt karaktereket egy intelligens program segítségével értelmezné és tárolná el a készülék, a szöveget pedig később továbbküldhetnénk SMS vagy e-mail formájában. „A telefont tollként tartva kézben rövid üzeneteket és egyszerű ábrákat szerkeszthetünk meg a levegőben” – foglalta össze a fejlesztés esszenciáját Sandip Agrawal, az amerikai Duke Egyetem informatika szakos hallgatója.

A technológia alapkövetelményei már jó ideje rendelkezésre állnak, hiszen a különféle szórakoztatóelektronikai eszközökben, például az Apple iPhone-jában a készülék fizikai helyzetét figyelő és követő apró gyorsulásmérő mára szériatartozéknak számít; a szenzornak köszönhetjük azt, hogy az okostelefon kijelzőjén megjelenített fényképek álló helyzetből fekvő helyzetbe váltanak, amint a készüléket kellő szögben megdöntjük.

Mielőtt még piacra dobnák a PhonePoint Pen névre keresztelt fejlesztést, a kutatóknak több akadályt is sikerrel kell venniük: néhány készülék ugyanis egyszerűbb szenzorokkal működik, például a berendezés csak a telefon oldalirányú forgását képes érzékelni, így a felhasználóknak ügyelniük kellene arra, hogy ne forgassák el a mobilt írás közben. Hasonló zűröket okoz az a virtuális vászon is, amire majd a betűket próbálják írni – tekintettel arra, hogy a „lebegő papírnak” nincsenek a térben meghatározható pontjai, vajon az olyan karakterek megrajzolásánál, ahol hagyományos módon fel kell emelnünk a toll hegyét a papírról, (lásd: t, f) honnan fogja tudni a szoftver, hogy nem egy új betűt szándékozunk bejegyezni?

Az nagy sebességű SMS-írás bajnokainak egyelőre maradnak a billentyűk, hiszen a betűvetés e formája jelenleg nem támogatja a folyamatos írást, vagyis minden egyes rajzolt karaktert követően rövid időre szünetet kell tartanunk annak érdekében, hogy a szoftver megfelelően értelmezni tudja a rögzítésre szánt betűt. Az algoritmusok és a hardver továbbfejlesztésével azonban a kutatók arra számítanak, rövidesen ez a probléma is kiküszöbölhető lesz. Sőt, a jövőben akár az is megvalósíthatóvá válik, hogy a frissen készült fényképre azon nyomban feljegyzéseket vessünk, majd elmentsük és továbbküldjük a produktumot.

Azóta történt

Előzmények