Az alábbi gondolatmenet eredetileg a Logouton jelent meg, ott kavart egy kisebb vitát, s úgy véltük – a szerző szíves hozzájárulását bírva –, hogy érdemes az újraközlésre.
Hirdetés
A PCWorld.com-on január 17-én megjelent cikk szerint a Vista első szervizcsomagjának telepítése után lehetlenné válik a DVD43 nevű program futtatása, amely számos más alkalmazás motorjául is szolgál. A DVD43 a lemezeken alkalmazott CSS másolásvédelmi technológia feltörését végzi, ám az SP1 telepítését követően nem indul el, helyette hibaüzenetet ad. A problémát a szokásos uninstall-reinstall eljárás sem orvosolja.
Elképzelhetó persze, hogy mindez csak inkompatibilitási probléma, amelyet a végeleges kiadásban már kijavítanak. A Microsoft távlati terveit ismerve azonban ennek ellenkezője sem lehetetlen. Amint arra a Forbes magazin is rámutatott, a Vista masszív DRM-rendszere (továbbá a szoftvercégnek a formátumháború elhúzását célzó aknamunkája) a vállalat jövőbeni dominanciáját hivatott elősegíteni a legális letöltések piacán. Ebbe az elképzelésbe jól illeszkedik annak megakadályozása, hogy a felhasználók másolásvédelem nélküli, könnyen terjeszthető kópiákat készítsenek a fizikai adathordozókról.
A operációs rendszerbe ágyazott DRM bevezetése a felhasználói piacra azonban hosszabb távon más célokat is szolgálhat. A Microsoft által már korábban benyújtott szabadalmi kérelem szerint a távlati elképzelés egy olyan operációs rendszer, amelynek kerneljét bárki ingyenesen letöltheti, ám minden további funkcióért (modulért, amelyet DRM kapcsol a kernelhez), fizetnie kell, méghozzá folyamatosan. A felhasználó ugyanis csupán szolgáltatásként venné igénybe a szoftvert, nem birtokolhatná azt (Software as a Service – SaaS).
Utolsó gondolatként annyit fűznék hozzá, hogy a MinWin (majdani) megjelenése megerősíteni látszik a fentebb vázoltakat.