Hirdetés

2019. március 25., hétfő

Gyorskeresés

Útvonal

Hírek » Mérleg rovat

A magyar Microsoft-botrány elért az USA-ba

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: The Wall Street Journal

Az ügyben elsősorban a helyi értékesítők sárosak, de adott esetben az amerikai vállalat is komoly büntetésre számíthat.

Az Egyesült Államok illetékes hatóságai vesztegetés és korrupció alapos gyanúja miatt vizsgálatot indítottak a Microsoft magyarországi szoftverértékesítési szerződései kapcsán – tudta meg belső forrásból a The Wall Street Journal.

Ez a vizsgálat egy sorozat része, melyekben az amerikai Igazságügyi Minisztérium és a tőzsdefelügyelet (Securities and Exchange Commission – SEC) korábban hasonló indokkal már öt másik országban nyomozott a Microsoft és helyi partnercégei tevékenysége után – számunkra a legismertebb a romániai lehet, ahol komoly jogi és politikai következményei lettek az ügynek, de ezen kívül folyt eljárás Kínában, Olaszországban, Oroszországban és Pakisztánban is.

A forrás beszámolója szerint a konkrét magyarországi esetben azt vizsgálják, hogy a Microsoft 2013-ban és 2014-ben milyen szoftverértékesítési szerződéseket kötött a helyi közvetítőkkel, és ezek a cégek milyen módon adták el a licencjogokat a kormányzati szerveknek. Az előzetes gyanú szerint bár a közvetítők jelentős kedvezménnyel, diszkontáron kapták meg a jogokat (erről 2012-ben személyesen Orbán Viktor miniszterelnök és Kevin Turner, a Microsoft operatív igazgatója állapodtak meg egy olyan tárgyaláson, ahol a leendő közvetítők is jelen voltak), ők közel teljes áron adták tovább az állami szerveknek. A vizsgálat központi eleme, hogy az árkülönbségből adódó bevételt vajon felhasználták-e kenőpénzek kifizetésére.

A Journal kérdésére David Howard, a Microsoft vezető jogtanácsosa elmondta, hogy a vállalat maga is lépett, amikor tudomásukra jutott, hogy „esetleg visszaélések történtek” Magyarországon, és a jelen vizsgálatban is készséggel együttműködnek a minisztériummal és a tőzsdefelügyelettel. Howard közölte, hogy a belső vizsgálat következtében öt magyarországi alkalmazottjukat bocsátották el, köztük a helyi képviselet vezetőjét, Papp Istvánt is. Emellett a vállalat belső szabályzatának megszegése miatt tavaly négy magyarországi partnerrel bontottak szerződést, és átalakították a működésüket, hogy tisztább és átláthatóbb viszonyokat teremtsenek.

A Journal megkereste Papp Istvánt is, aki egy WhatsApp-üzenetben annyit írt, hogy ő „megbecsült tagja” volt a Microsoft „családjának”, és tevékenységéről mindig pozitív visszajelzéseket kapott a menedzsmenttől, de a további kommentálástól elzárkózott.

A lap a magyar kormány képviselőit is megkérdezte, de többszöri érdeklődésükre sem kaptak választ.

Az amerikai hatóságok egyébként széles jogkörrel rendelkeznek ilyen esetekben, az amerikai vállalatok külföldi tevékenységének tisztaságát biztosítani hivatott törvény alapján már igen komoly büntetéseket szabtak ki. A Journal megjegyzi, hogy Trump elnök egyszer már megszólalt e gyakorlat kapcsán, és ő mélyen ellenzi ezt a szabályozást, „szörnyű törvénynek” nevezte.

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.