A Microsoft azt mondja, hogy a fogyasztók és a kis cégek is vásárolhatnak majd olyan előfizetéseket, amelyek révén a Copilot AI-szolgáltatások szélesebb tárházához férnek hozzá. A vállalat ugyanis növelné az eladásait, nem csak a nagy cégekre fókuszálna.
Hirdetés
Tavaly érkezett meg az ilyenes AI Copilot a Bing keresőmotorhoz, most pedig hamarosan elindul a Copilot Pro, ami havi 20 dollárba kerül majd.
Az előfizetés révén képes lesz az AI-asszisztens szövegekkel és számokkal dolgozni, az olyan eszközökben is, mint a Word és az Excel. Új eszközökhöz és AI-modellekhez is biztosítanak hozzáférést, mint például a GPT-4 Turbóhoz.
A szoftver üzleti verzióját nem csak azok vehetik meg, akik minimum 300 főre igénylik azt. Eddig volt az üzleti verzióknál ilyen kitétel.
Elemzők szerint a Microsoft arra számít, hogy közel az összes üzleti ügyfele előfizet. Szakértők szerint nehéz elképzelni egy olyan céget, amely ne akarná megnézni, miről is szól ez az egész.
A Microsoft támogatásával működő OpenAI egyébként közel egy évi indította el a havi 20 dollárba kerülő ChatGPT Plust. A Microsoft Copilot Pro a szakemberek szerint azért más, mert olyan alkalmazásokba integrálják, amiket az emberek minden nap használnak.