A PlayStation 3 nyeri a konzolháborút?

Hirdetés

A gyártási nehézségek leküzdése és a gép képességeit kihasználó játékok megjelenése után a Sony PlayStation 3 fokozatosan lemorzsolja az Xbox 360 korai megjelenéssel bebiztosított helyzeti előnyét, és 2010-re a darabszám szerinti eladásokat tekintve magasan piacvezető lesz – ezt állítja merész prognózisában a Research and Markets. Az ír piackutató ugyanakkor arra számít, hogy ezúttal a cég előnye nem lesz olyan elsöprő, mint a korábbi konzolgeneráció esetében.

A 2000 euróért megvásárolható tanulmány részleteit nem hozták nyilvánosságra, annak csupán a végkövetkeztetései és tartalomjegyzéke ismerhető meg. Az „Átalakuló globális videojáték-piac: Az új generáció megjelenése” címet viselő anyag szerint 2010-re a PlayStation 3-ból 75 millió, a Microsoft Xbox 360-ból 40 millió, a Nintendo Wiiből pedig 31 millió talál gazdára világszerte.

A jóslat azért is merész, mert a konzolok szempontjából meghatározó piacnak számító Egyesült Államokban – ahol legalábbis elméletileg már a mind a három konzol kapható – az év végi hajrá egészen más képet mutat. Az NPD előzetes adatai szerint ugyanis itt szoros versenyben az Xbox 360 lett a befutó, ebből a masinából 2 millió darab fogyott az ünnepi szezonban. Ám nem a PlayStation 3 loholt a nyomában szorosan, hanem a Wii, amelyből 1,8 milliót vettek az amerikaiak. A Sony gépéből mindössze 750 000 talált gazdára.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények