Hirdetés

Megszűnik a második tárcsahang

Január 1-jétől a vezetékestelefon-tulajdonosok nem találkoznak többé a belföldi távolsági és nemzetközi hívások tárcsázásánál évtizedek óta hallható „második tárcsahanggal” – árulta el ma a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A 06 vagy 00 előtétszám tárcsázása után felbúgó hangot az érintett szolgáltatók az év végéig fokozatosan vezetik ki a szolgáltatási területeiken, erre egy 2005-ös kormányrendelet kötelezi őket.

Hirdetés

A hatóság székházában megtartott és a bejelentés jelentőségéhez képest grandiózus sajtótájékoztatón – melyre az NMHH vezetői mellett a Magyar Telekom, az Invitel és a UPC Telekom képviselői is hivatalos voltak – kiderült, hogy a második tárcsahang bevezetését 1964-ben a belföldi és nemzetközi távhívás lehetővé válása indokolta. A helyi telefonközpontok akkoriban nem voltak felkészítve a hosszabb számok tárolására, ezért először a 06-os belföldi, majd 1972-től a 00-s nemzetközi előtét tárcsázását követően egy újabb búgó hang jelezte, hogy sikeres volt a kapcsolódás a belföldi, illetve nemzetközi távhívó központhoz. A hívószámot csak ezt követően kezdhette el tárcsázni az előfizető.

A régi rézkábeles vezetékestelefon-hálózatokban a mai napig élt a második tárcsahang, de az újonnan létrehozott digitális hálózatok többsége esetében, mint például a kábeles és mobilhálózatokon eleve nem is alkalmazták. A telefonközpontok fejlődése miatt viszont már jó ideje a hagyományos vezetékes hálózatokon sincs szükség erre, ezért 2005-ben rendeletben kötelezték a szolgáltatókat arra, hogy 2010. december 31-ig szüntessék meg azt.

Fontolva haladnak

Az érintett szolgáltatók – a Magyar Telkom, az Invitel és a UPC Telekom (volt Monortel) – már megkezdték a tárcsahang kikapcsolását. A Magyar Telekom várhatóan már a jövő héten országszerte befejezi a telefonközpontok átállítását, míg az Invitel karácsonyra ígérte ugyanezt. Mint a sajtótájékoztatón a távközlési vállalatok képviselői elmondták: a változás néhány tíz millió forintos költséggel jár, mert vannak olyan központok, ahol szoftvert kell váltani.

A lépés gyakorlatilag nem hoz változást a hanghívások lebonyolításában, hiszen mind a távolsági, mind a nemzetközi hívások esetében a központ eddig is fogadta a teljes számot akkor is, ha az ügyfél nem várta meg a második tárcsahangot. Lehetnek azonban az otthonokban és cégeknél is olyan eszközök, amiket érinthet a változás. Ilyenek a betárcsázós (analóg) modemek, a faxkészülékek, a telefonalközpontok, a riasztók és távfelügyeleti rendszerek, ezek esetében szükség lehet a beállítások megváltoztatására. A szolgáltatók a weboldalukon és az ügyfélszolgálatokon keresztül is nyújtanak tájékoztatást ezzel kapcsolatban – közölték.

Arra a kérdésre, hogy a vezetékes hálózatokon miért nem szüntetik meg egyben a szabad vonalat jelző első tárcsahangot is – amely szintén nem létezik a modern, digitális hálózatokon – a szolgáltatók azt mondták: most a kormányrendeletnek való megfelelésre koncentráltak, az pedig erről nem rendelkezett. Mátrai Gábor, az NMHH hírközlési elnökhelyettese annyit fűzött hozzá, hogy ez egy hosszabb folyamat lesz, mert tekintettel kell lenni arra, hogy itt „régi beidegződésekről, megszokásokról van szó”, ezért lépésről lépésre haladnak.

Azóta történt

Előzmények