Negyvenmilliárd forintos hitelből fejleszt a Magyar Telekom

A Magyar Telekom ma bejelentette, hogy a Deutsche Telekom csoport finanszírozásért felelős leányvállalata, a DT International Finance B.V. közvetítésével hosszú lejáratú hitelmegállapodást írt alá az Európai Beruházási Bankkal (EIB). A távközlési vállalat 150 millió euró (mintegy 41,5 milliárd forint) hitelt a vezetékes és mobil széles sávú projektjeinek finanszírozására fordítja – közölték. A hitel fix kamatozású, a futamideje pedig 6 év.

A Magyar Telekom 2008-ban kezdett vezetékes internetes infrastruktúrájának grandiózus fejlesztésébe. Az akkor 40 milliárd forintosra taksált beruházás eredeti célja az volt, hogy 2013 végére több mint 700 ezer háztartásba vigye el az FTTH üvegszálas hálózatot, és további 380 ezer kábelhálózattal lefedett háztartást fejlesszen tovább a nagyobb sávszélességet biztosító EuroDocsis 3.0 technológiára.  Eközben a csoporthoz tartozó T-Mobile is aktívan teszteli a gyorsabb mobilinternetes technológiákat.

A távközlési társaság a múlt hónapban jelezte: a magyar kormány által a távközlési cégekre kivetett rendkívüli adó várhatóan a hálózatfejlesztésektől von el forrást. A cég úgy kalkulál, hogy az idei évben előre nem tervezett tételként 27,5 milliárd forint különadót fog befizetni a költségvetésbe. Az anyavállalat Deutsche Telekom régiónkért felelős igazgatósági tagja nemrég azt nyilatkozta: jogi úton támadnák meg a kormány visszamenőleges hatályú intézkedését.

A Magyar Telekom az elmúlt években jellemzően EIB-hitelből finanszírozta a fejlesztéseit. A vállalat 2006-ban 47,4, míg 2008 derekán 50,6 milliárd forint hitelt vett fel széles sávú infrastruktúrájának fejlesztésére.

Azóta történt

Előzmények