Amint arról nemrég beszámoltunk, a Qualcomm a napokban vételi ajánlatot tett – legalábbis a jelentések szerint – az Intelre. A jelentést egyik fél sem kommentálta, azóta viszont nem csendesedett a téma, az elemzők sokat értekeznek erről. Többségük úgy véli, hogy bár az Intel felvásárlása gyorsítaná a Qualcomm diverzifikációját, de egy veszteséget termelő chipgyártót is a nyakába venne a cég, amit nehéz lenne nyereségessé tenni vagy pedig eladni.
Kitérnek arra is, hogy egy felvásárlás eleve igen súlyos trösztellenes aggályokat vetne fel, ráadásul globálisan, mivel két fontos chipcég olvadna egybe, és ez lenne a szektor legnagyobb üzlete. Olyan óriás jönne létre, amely a mobilok, a PC-k és a szerverek piacán is erős szereplő lenne. Így sokak szerint az üzlet létrejöttének valószínűsége nagyon alacsony.
Azt is mondják, hogy a Qualcommnak nem kellene az egész Intel, inkább feldarabolná azt (a termékekkel és a chipgyártással foglalkozó üzletágakat), ez pedig nem is lenne lehetséges.
Bár az Intel azt remélte, hogy megelőzi majd a TSMC-t, most öt évtizedes történetének egyik legrosszabb időszakát éli a félvezetőszektor egykor domináns vállalata, amelynek bérgyártó részlegénél egyre csak nő a veszteség. Három évtized óta először a piaci értékük 100 milliárd dollár alá csökkent, az AI-őrületről lecsúsztak, ahogy az OpenAI-ba való befektetésről is (pedig elsők lehettek volna, mint nemrég kiderült).
A 7,77 milliárd dolláros készpénzállománnyal rendelkező Qualcomm elemzők szerint részvények segítségével fizetne, ez viszont nem annyira tetszene minden befektetőnek. Cristiano Amon vezetése alatt a mobiliparból az autós szektorba és a PC-s piacra is nyitott már a Qualcomm, de alapjaiban még mindig a mobilpiactól függ, ami évek óta nem talál igazán magára. A Reuters forrásai szerint Amon személyesen is tárgyal az Intellel, több forgatókönyvről is.
Nagy üzletet egyébként 2016-ban is akart a Qualcomm, akkor 44 milliárd dollárért vitték volna az NXP Semiconductorst, de 2 évvel később a kínai hatóságok jóváhagyásának hiánya miatt letettek a felvásárlásról.
Senkinek nem kellene az Intel chipgyártó részlege
Mivel a Qualcomm sosem működtetett chipgyárat, hanem az Arm technológiájára építve bérgyártókkal dolgozott, ezért nincs tapasztalata ahhoz, hogy felfuttassa az Intel chipgyártó részlegét. Így az elemzők szerint semmilyen téren nem lennének előrébb a felek ezzel az ágazattal. Azt is mondják, hogy a részleg felfuttatását senki nem vállalná magára, a bezárása azonban politikai lehetetlenség lenne, már csak az USA céljai miatt is (felfuttatnák a hazai chipgyártást, erre pedig dollártízmilliárdokat osztanak ki, csak az Intel 19,5 milliárdot kapott).
Más vélemények szerint az Intel inkább külső befektetéseket szeretne, függetlenebb chipgyártással. Állítólag az írországi gyárban partner Apollo Global Management be is szállna 5 milliárd dollárral.