Hirdetés

Hatodával bővült a globális mobilpiac

Hirdetés

Az egy évvel korábbihoz képest 17 százalékkal több, 180,6 millió mobiltelefont adtak el világszerte az első negyedévben – derül ki a Gartner Inc. piackutató cég jelentéséből. A darabszám első negyedévi rekordot jelent, amiben semmi meglepetés nincs, az viszont már figyelemre méltó, hogy a növekedési ráta szintén az eddigi legmagasabb, amit első negyedévben valaha is regisztráltak. A negyedik negyedévhez képest szűkült a piac – akkor 195,3 millió készülék fogyott –, ez azonban a szezonális különbségek miatt természetesnek tekinthető.

Ben Wood, a Gartner alelnöke szerint az első negyedév világszerte mindenütt erős növekedést hozott, ezen belül Nyugat-Európában és Észak-Amerikában az volt a jellemző, hogy a felhasználók nagy arányban cserélték újra régi készülékeiket, a fejlődő piacokon pedig még mindig sokan vásárolják első telefonjukat. Az eladások növekedésével ugyanakkor együtt jár a nyereségesség csökkenése, mivel a fejlődő piacok vevői olcsó készülékeket kívánnak, míg a fejlettebb piacokon az erős verseny lenyomja az árakat.

A nagy gyártók közül a dél-koreai Samsung Electronics az egyetlen, amely a tavalyi utolsó negyedévhez képest fokozni tudta eladásait, a többieknél jelentkezett a szezonális trend. Éves összevetésben viszont szinte az összes nagy cég javított, az egyetlen kivétel a német Siemens, amelynek értékesítése a hat évvel korábbi szintre zuhant vissza. A piacvezető finn Nokia kapcsán a Gartner azt emeli ki, hogy a vállalat igen gyengén szerepelt Észak-Amerikában. Teljesítménye javítása céljából a Nokia az idén negyven új modellt hoz ki, közülük tíz harmadik generációs készülék lesz. A Gartner korábban 720 millió mobiltelefon eladását prognosztizálta 2005 egészére, ám ezt most 750 millióra módosította. Tavaly 674 millió, 2003-ban 520 millió készüléket értékesítettek.

Azóta történt

Előzmények