18 millió felhasználót követtek a fájlcsere gyanúja alapján – eredmény nélkül

Franciaországban a sok vihart megélt HADOPI-szabályozás alapján tavaly októbertől küldik ki a fájlcserével gyanúsítottaknak a „három dobásod van” gyakorlatát megvalósítva a figyelmeztető leveleket. De hogy pontosan milyen számokról is van szó, arról mindeddig nem volt hivatalos tájékoztatás. Az első jelentés nemrég, a múlt héten látott napvilágot – számolt be róla francia forrásra hivatkozva a TorrentFreak –, és ezek szerint az elmúlt kilenc hónapban összesen 18 millió fájlcserélő online tevékenységét figyelték, de kapacitáshiány miatt a hatóság mindössze 470 ezer címre tudta kiküldeni a figyelmeztetést.

Mint ismeretes, a többszöri változtatáson is átesett HADOPI alapján a szerzőijog-sértéssel vádoltak személyazonosságát a szolgáltatótól kapják meg az ellenőrök, és ha az illető három figyelmeztetés után sem hagy fel tevékenységével, akkor bíróság elé kerül az ügy, és a bíró dönti el, hogy vétkes-e az illető, illetve a bűnösség megállapítása után szabja ki a büntetést, ami 1500 eurós pénzbüntetéstől kezdve az internetkapcsolat ideiglenes felfüggesztéséig terjedhet.

hadopi

A nyilvánosságra hozott adatok szerint bár sok millió embert követtek, egyelőre még nem született olyan ítélet, amely a kapcsolat megszakítását írta volna elő. A 18 millió gyanús IP-címet az HADOPI szervezetét nyomkövetéssel kiszolgáló cég, a Trident Media Guard gyűjtötte össze tavaly október óta. Ebből az óriási listából véletlenszerűen kiválasztottak egymillió címet, majd a felhasználók azonosítására elküldték ezeket a szolgáltatóknak, akik 900 ezer cím esetében megadták a kért információkat. A levélküldés folyamata megindult, és azóta havonta kb. 50 ezer első figyelmezetés indult útnak. Körülbelül 20 ezer esetben már postázták a második felszólítást is, de a harmadik, utolsó levelet eddig mindössze tíz embernek küldték ki – ezekben az esetekben már folyik a bírósági vizsgálat.

A hivatalos adatok birtokában igen sokan vélekednek úgy, hogy érdemes elgondolkodni: ha ilyen kevéssé hatékony ez a módszer, akkor vajon megéri-e a költséges szervezet fenntartása, van-e értelme így pénzt költeni a kalózkodás visszaszorítására. A kétségeket igazolhatja a ZDNet.fr friss kutatása, melyből az derül ki, hogy a lekapcsolás kockázata miatt a megkérdezett fájlcserélőknek csak mintegy négy százaléka hagyott fel illegális anyagok letöltésével. Inkább az a jellemző, hogy a BitTorrent felhasználói egyszerűen átálltak a proxyk és a VPN-ek használatára, hogy ne tudják őket azonosítani.

Azóta történt

Előzmények