Csúcsot döntött a Call of Duty: 500 milliót hozott egy nap alatt

Az Activision Blizzard ma bejelentette, hogy történelmi csúcsot döntött a Call of Duty játékuk legújabb változata, a november 13-án megjelent Black Ops II: 24 óra alatt több mint 500 millió dollárt termelt a gyártónak.

Ez az eredmény valóban kiemelkedő, hiszen a Microsoft egy héttel korábban megjelent játéka, a Halo 4 ugyanennyi idő alatt 220 millió dollárt hozott a konyhára, és az Activision számára is csúcs, ugyanis tavaly a Call of Duty: Modern Warfare 3 az első nap 400 millió dolláros bevételhez juttatta őket – ennél a játéknál az első 16 nap után elérték az egymilliárd dollárt.

Előzmények